Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Dunántúli egyházkerület

g^iben gyökeredzik, hogy az Igazság, a Jog, az anyagi és szellemi jólét hatalmas fájának legyen szülő' anyjává. Isten országának terjesztése, az erkölcsi és vallási élet ápolása, ez az a szük világ, melyet az egyház sajátjának vall, ez az egyedüli czélja ; az eszközök egyike pedig a tudomány fejlesztése a jellemképzésen. A valódi vallás nem szorítkozik csak a szivre, ebben gyökerezik ugyan, de igaz vallássá, üdvös hatalommá csak ugy lesz, ha tiszta ismerettel párosul s az akaratot nemes cselekvésre heviti. A tudomány volt bölcsője a protestantizmusnak. Önmagát, amaz ismeretes alapelvét : „tudakozzátok az Írásokat" tagadná meg, ha az Istenimádás templomában nem emelne oltárt a tudomány is. Az evangelium nem alkotott oly külső egyházat, mely az egész világra terjedne ki, csak lelki kapocs, a hit köteléke fűzi egymáshoz a különböző országok evangéliumi híveit. A protestantizmus csak nemzeti egyházakat alkotott mindenütt, az ál amban a nemzethez simul, egybeolvad vele, azért valódi evangeliumi tudomány csak nemzeti lehet. Az evangeliumi szellem nem foglalja egyoldalulag le az embernek egyik vagy másik szellemi erejét, nem akar csak egyháztagot, állampolgárt, tudóst nevelni, hanem embert, egész embert ; embert akar nevelni a szó legdicsőbb értelmében, ki mint hazafi, mint egyháztag, mint tudós emberül megállja helyét. „Sokat vettünk!" A néma kövek hirdetik főiskolánknak dicső szellemű hagyományain kivül a szeretetben munkás hit csodadolgait is. — Légió azok száma, kik nemes, önzetlen, lángoló lelkesedéssel rakták le adósságaikat az alapra, melyre a tudomány eme csarnoka épült. Elvonulnak lelki szemeink előtt a mult dicső emlékei s egybeolvadva a jelennek magasztos tüneteivel, egy jobb, boldogabb jövő reményét keltik szivünkben. — Légy áldott, te soproni gyülekezet, ki mint hegyen épült város, a hazai egyházak közt tündökölsz. Hitbuzgalmad veté meg alapját kedves intézetünknek, hitbuzgalmad tartá s őrizé meg hiven három századon át apáink e féltett örökségét. Valameddig ama falak állanak, hirdetik a hűséget, melylyel egyházunk Siónját felépitéd, a megpróbáltatás napjaiban megtartád s felvirágoztatád. Áldott légy te dunántuli egyházkerület, ki oltalmad, védő szárnyaid alá fogadtad a gyermeket, midőn szülő anyja szemben a kor fokozódó igényeivel, érezve erejének korlátoltságát, nehéz szivvel bár, de bizalommal tette le karjaidba. Semmi áldozattól vissza nem riadva, megtagadással neveled fel s ma büszkén mutathatod be a világnak. Áldott legyen Urunk, Királyunknak bölcs kormánya, áldott e szép városnak nemes törvényhatósága. Ha főiskolánk történetének lapjai megörökítették a könyeket, melyek szomorú napokra emlékeztetnek, az a lap, mely a ti áldozatkészségtekről szól, csak a hálás öröm, a lekötelezettség érzelmeit tolmácsolja. „Sokat vettetek — sokkal tartoztok !" Midőn a kövek kiáltó szava megújítja szivünkben az áldásteljes mult emlékét, felhívja figyelmünket a jelen iránt tartozó komoly, szent kötelességre is. A mit a hivatását betöltő iskola a társadalomtól kap, az előleg, melyet hűségesen vissza is fizet, hasonlóak a templom oszlopaihoz, melyek hálából, hogy a fundamentumon foglalhatnak állást, vállaikon hordják az óriási terhet, vagy az erdei fához: a talajt, melyben gyökeret ver, melynek nedvét szívja, hulló lombjával táplálja. A diszes épület, mely a hazai közművelődés egyik szerény műhelyéül van rendelve, mindnyájunk örömére megnyílik ma. Egyről meg ne feledkezzünk, az épület csak a külső alak. Csak akkor lesz valódi oltárává a nemes erkölcsiséggel párosult vallásosságnak, templomává, a jellemszilárdsággal szövetkezett tudománynak, ha a holt falakat megeleveníti az éltető, a fejlesztő, a jó, igaz és szép iránt lelkesítő szellem. A múltnak dicső hagyományait a jelennek jogosult követelményeivel öszhangba hozni, ez a mi föladatunk, kik a közélet egykori tényezői, az ifjúság szellemi fejlődésének vezetésére vagyunk hivatva. Minden kornak megvannak saját bajai. Az egyes ember, az egyes intézetek csak annyiban töltik be hivatásukat, amennyiben hozzájárulnak koruk bajainak orvoslásához. A mi napjainkban ellentétek éles harcza teszi válságos próbára a társadalmi élet szervezetét. Az iskolának, különösen a közép- és felsőiskolának feladata az ellentétek kiegyenlítése és enyhítése érdekében hathatósan közreműködni. Közelebb kell hozni az életet az iskolához, az iskolát az élethez. Miveltté kell tenni a nemzetet, nemzetivé a műveltséget, öszhangba kell hozni a hitet a tudománynyal, az eszményt a gyakorlati élettel. Ez csak ugy sikerül, ha az eszményt kiviszszük az iskolából az életbe s feltüntetjük valóságában, s ha az életet beviszszük az iskolába s szemléltetjük benne az épség dicsőségét. Nem az ismeret gazdagsága képesíti a tanítót az ifjúságnak helyes vezetésére, hanem a szellem, mely benne lakozik, belőle szól — ez ébreszt, ez fejleszt, és gyújt és lelkesít, szóval csak ez nevel is midőn oktat, és oktat is midőn nevel. Hangzik mindenfelé az elégedetlenség szava. A tékozló fiak száma nagy, igen nagy. Ne kutassuk okait, ragadjuk meg az eszközöket a baj megszüntésére ; egy orvosszer rendelkezésünkre áll: az egységes nevelés. Fejleszszük az értelmet, de azzal párhuzamosan miveljük, képezzük a szivet, szilárdítsuk az akaratot is. Vallásos érzület, gazdag ismeret, erkölcsi jellem, akiben a három hatalmasság szövetkezik, azt bátran bocsáthatjuk ki az élet viharos tengerére. Régi alapon áll az uj épület, honoljon benne a régi vallásos kegyelet, a tudomány és erkölcsiség uj erejében. Megszólalt a porszem, kiáltott a kő ! Oh, szóljatok, kiáltsátok, valahányan bevonultak a falak közé, te ifjúság s ha szavatok elhangzik, hívjátok segítségül ama köveket ott a szomszédságban ! Szólaljatok meg, ti sírkövek, ott iskolánk falai mögött, harsogtassátok a fülekbe a szót : „sokat vettetek — sokkal tartoztok." Támadjon fel, a régi hűség, buzgóság, az evangeliumi buzgóság, melynek bajnokai ott az igazak álmát aluszszák. Akkor ne féltsük uj épületünket, őrködik majd fölötte és lakói fölött az evang. hit, a hazafias szellem nemtője! Őrködjék fölöttünk nemzedékről nemzedékre. Amen. A beszéd után felhangzott egy karének, a mely után az egész óriási közönség tömött rendekben vonult a lyceum udvarába, a hol az ünnepség második része volt lefolyandó. A tisztáson rendezett udvar felső részében, a torna-