Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - A VI. szab. kir. városi esperesség

a gyűlés megalakult s mindenekelőtt Bánó József felügyelő úr ő méltósága tartotta nagyszabású megnyitó beszédjét, melyben kifejezett egyházpolitikai elvek habár nem képezik az egyházmegye s valószínűleg az egyetemes egyház többségenek is a meggyőződését, mégis azon tiszta, egyházát féltő mély meggyőződésből folyó érdekes voltánál fogva czélszerűnek tartjuk e b szédet itt egész terjedelmében közölni. „Válságos napokat élünk, valamint a politikai ugy az egyházi téren is. Engedjék meg tehát, hogy én ez alkalommal nem annyira esperességünk ügyeivel, mint inkább azon kérdéssel fogok foglalkozni, még pedig protestáns nyíltsággal — milyennek látom én ma hazánkban a protestáns egyház helyzetét? Régen volt még az ötvenes években Magyarország történetének igen szomorú korszakában, s nagyon természetesen a magyar protestáns egyháznak is igen szomorú korszakában, midőn Nyíregyházán a szomorú időszakban első rendesebb kerületi gyűlés volt, és midőn a mi jeles Zsedényink először kezdett szerepelni az egyházi téren ; én ezen kerületi gyűlésen már, mint hivatalra legidősebb esperességi felügyelő, elnököltem és valamint ezelőtt, ugy ezután is, szakadatlanul részt vettem egyházunk eletében. Az^rt hozom fel ezen körülményt, hogy bebizonyítsam, hogy ha szakadatlanul részt vettem egyházi életünkben, ezen egyházi életünket nagy figyelemmel kisértem, e téren bő tapasztalatra kelle szert tennem. Konstatálom tehát, hogy tapasztalatom volt és van egyházunk utolsó ötven évi életében. Ezen tapasztalatnak nyomán és méltóztassék elhinni, távol minden párt vagy felekezeti érdektől, és m ;g távolabb minden személyes érdektől : mart hiszen gyarló ember vagyok, minden hibát rám lehet fogni, de azt az egyet nem lehet, hogy bármi körülményes között a közügyet, saját személyes érdekemnek alárendeltem volna, mondom tehát, hogy távol minden személyes érdektől, egy igen szomorú vallomást kell tennem. Es ezen vallomás a következő : En az utolsó időben, a valódi protestáns szellemnek (a valódi alatt értem azon szellemet, mely nsm csak megalapította, de tömérdek v^r- és vagyon-áldozattal meg is tartotta és századokon keresztül gyarapította és biztosította a protestantismust Magyarországon) ezen igazi protestáns szellemnek, melyre pedig ezen szegény országnak és egyházának a jövendőben talán m^g nagyobb szüksége lenne mint a múltban volt, nagymérvű hanyatlását látom. Keli -e önöknek mondanom, hogy mit tesz az országra, a szabadságra, az egyházra, ha Magyarországot az az iszonyú csapás érné, hogy itt a protestáns szellem hanyatlásnak indulna. Hiszen csak a múltra kell visszatekintenünk, minden józan ember és történetíró ítéletére, hogy birjuk megmérni azon nagymérvű szerencsétlenséget, mely ezen protestáns szellem hanyatlásából eredhet. Ha ilyen nagy váddal lépek elő, kötelességem azt indokolni, sőt bebizonyítani. Tudjuk, hogy az utolsó időben, az utolsó két év alatt, az úgynevezett egyházpolitikai kérdések uralkodtak az országban a kedélyek felett, holott mindezen kérdések szüks-gét két év előtt még senki sem érezte. Hosszú és nem is idetartozó dolog volna kutatni, mi indok vezérelte az illetőket, hogy e kérdéseket felvessék, annyit azonban általánoságban mondhatok, hogy én ezen indokokat tiszta és hazafias eredetüeknek nem tartom, de tárgyunkra nézve ez közömbös. Fődolog azon tény, hogy miután ezen kérdések felvetésének szükségét senki rem érezte, a meglepetés is általános volt, de a magyar protestánsok között volt még egy más dolog is általános, kivált, miután a kormány kimondta, hogy a házassági jogról szóló törvényt együttesen akarja szentesítés alá bocsátani, a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslattal, mely annyit tett, mint eltörölni 1868. 53. törvényczikk alapvető 12. §-t. A magyar protestánsok, mindkét, sőt három felekekezeténéi általános volt a meglepetés, a megütközés, sőt a visszautasítás. Van-e uraim valaki, ki e tényt tagadásba merné hozni? Hiszen most és előttünk történt. A mult századokban, sőt 20—25 év előtt egy ilyen tény a protestánsok között a legnagyobb elkeseredést, ellenállást meglehet, tényleges, de mindenesetre nagy szóharczot idézett volna elő, mert hiszen az 1868. 53. 12. bev^gz-se a százados harcznak, betetőzése a magyar autonómiának, és helyesitése annak, mit őseink ezelőtt egy századdal 1791. még kivinni nem biitak, szóval, e törvény alaptörvénye egyházunknak. Most mit látunk? Daczára hogy két év előtt minden protestáns vallotta, hogy ezen törvényjavaslatok életbeléptetésével, csak a protestánsok fognak veszíteni, minden protestáns köröm szakadtáig kivánt ragaszkodni az 1868. 53. 12. törvényczikkhez ; ma a közvélemeny teljesen megváltozott; ilyen, vélemények, milyeket én nyilvánítok, visszatetszést szülnek, és a mi főszereplő egyháznagyjaink jó kedvvel és lelkesedve szavazzák meg azon törvényjavaslatokat, melyekről nemcsak a protestánsok véleménye az, hogy csak a mi egyházunknak lesz akár anyagi akár szellemi oldalát tekintjük, kárára, de én előttem legalább igen sok katholikus ugyanezt vallotta. Igen érdekes, igen tanulságos, de egyszermind igen szomorú feladat ezen meglepő változásnak indokait kutatni, eltekintve azon politikai titkos rugóktól, melyednek fátyolát még fellebbenteni alig lehetséges. Három indok és körülmény lehetett hatással a protestánsokra: 1. Azok, a kiknek befolyásuk van egyházukra, azzal álltak elő, hogy a katholikusok világra szóló mozgalmat indítottak és nagy befolyásra fognak szert tenni, különösen a katholikus papság. Ezt meg kell törni, ezt kívánja a a szabadelvűs ég, s ha ez nem történik, a protestantizmus veszélyben forog. Egy protestánsra mindenesetre csábító argumentum. De én előttem legalább még csábítóbb, a vallási türelem és a polgárok békéje. A protestánsokat senki nem bántotta, sérelmeik megszűntek, sőt találkoztunk azon valóban csodálatos, és általánossá lett óhajjal a Katholikusok részéről, hogy ők vannak elnyomva, és hogy csak olyan szabadságot kívánnak, mint a protestánsoké. Hát bizony uraim, soha nem hittem, hogy ilyet is megélünk. Kár volt tehát a békét feláldozni egy előttem nem is biztos sikerű törvényért.