Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Néptanítók fizetésének rendezése

268 eljárásban és az ítélet meghozatalánál a hitfelekezeti hatóságok saját szabványaikat csakugyan megtartot­ták, szükséges, hogy az ily szabványokat a vall. és közokt. rninisterhez bemutassák és ha a fegyelmi el­járás módozatait és a fegyelmi büntetések fokozatait részletesen megállapító szabványaik még nem volná­nak, gondoskodniok kell ilyenek mielőbbi megalko­tásáról és már 1894. év folyamán leendő életbelépte­téséről. Ha az illető tanitó elmozdításánál a feltételekre — melyek a fentebbiekben elősoroltattak — az iskola­fentartó vagy a felekezeti hatóság nem lenne tekin­tettel, a közig, bizottság a tanítót visszahelyezi állo­másába. Ha a minister ujabb vizsgálatot és Ítélethozatalt kiván, akkor a közig, bizottság kiküldött tagja a vizsgálaton részt vesz; az ő részvétele nélkül meg­tartott fegyelmi vizsgálat érvénytelen. A közig, bizottság kiküldött tagja kívánhatja, hogy a vizs­gálat mindazon körülményekre kiterjesztessék, melyek­nek felderítését szükségesnek látja, s a vizsgálat folya­mán szerzett tapasztalatok, a kihallgatott tanuk vallo­másai pontosan jegyzőkönyvbe vétessenek, a mely jegyzőkönyvet ő maga is aláír és esetleg saját észre­vételeit is bevezeti abba. 29. §. A hitfelekezeti hatóság az 1893. évi XXVI. t.-cz. 13.-a értelmében az államilag segélyezett hitfelekezeti tanító ellen a vallás- és közokt. minister kívánságára a fegyelmi eljárást minden esetben megindítani kö­teles. A hitfelekezeti hatóságok által ily esetben hozott Ítéletek, még ha a tanítónak állomásáról elmozdítását nem szabnák is ki, a rninisterhez minden esetre fel­tei jésztendők, de jogérvényessé csak akkor válnak, ha a minister az Ítéletek vételétől számított egy hónap alatt nem kívánja, hogy a közig, bizottság egy kiküldött tagjának közreműködésével foganatosí­tandó vizsgálat alapján ujabb Ítélet hozassék. Ekkor az előző szakaszban említett eljárásnak van helye. Ha a 28. §-ban említett összegekkel segélyezett felekezeti tanító oly fegyelmi vétséget követ el, mely miatt ellene a fegyelmi eljárást megindítani kellene, de a felekezeti hatóság az iránt nem intézkedik, akkor a királyi felügyelő vagy a közig, bizottság a tényállás részletes előadása mellett jelentést tesz a rninisterhez, hogy a felekezeti hatóságot a fegyelmi eljárás megindítására felszólítsa. Ily esetekben a minister a fegyelmi eljárás meg­indítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett fel­hívással egyidejűleg vagy az eljárás folyamán bár­mikor az államsegélyt megvonhatja. Különösen pedig megvonhatja az államsegélyt akkor, ha a tanító oly súlyos vétséget követett el, a mely miatt állomásáról felfüggesztendő lenne s ha a tanító büntető bírósági vizsgálat alatt áll. 30. §. Ha a hitfelekezet főhatósága a 28. §-ban emlí­tett összegekkel segélyezett tanító ellen a ministeri rendelet vételétől számított 14 nap alatt a fegyelmi eljárást meg nem indítaná, akár azt kellő igazolás nélkül 3 hó alatt be nem fejezné, akár az Ítélet meghozatalától számított 14 nap alatt a rninisterhez fel nem terjesztené, az esetben a fegyelmi ügyben az 1876. évi XXVIII. t.-cz. 7. §-ának 3. és 4. pont­jában foglalt szabályok szerint a közig, bizottság fog intézkedni s a fegyelmi ítéletet a közig, bizottság választmánya fogja hozni. Ily esetben a minister bizza meg a közig, bizottságot a fegyelmi ügy további ellátásával és arról a felekezeti főhatóságot is értesíti. Azontúl a felekezeti főhatóság nincs jogosítva a fegyelmi vizsgálatot folytatni vagy lia a vizsgálat be volna fejezve, annak alapján ítéletet hozni. A fele­kezeti főhatóság a közig, bizottság kívánságára meg­küldi a fegyelmi ügyre vonatkozó összes tárgyalási iratokat és okmányokat. A minister megindította fegyelmi ügyben a minister által kiszabott s a közig, bizottság fegyelmi választmánya által hozott és jogérvényessé vált Íté­leteket az illető hitfelekezeti hatóságok az Ítélet vételétől számított 14 nap alatt saját hatáskörükben végrehajtani tartoznak. A menyiben az említett határidő alatt az Ítélet végrehajtása meg nem tör­ténnék, a közig, bizottság intézkedik, hogy a járási főszolgabiró felügyelete mellett a községi elöljáróság azonnal foganatosítsa a végrehajtást, ha szükséges, karhatalom igénybe vétele mellett. 31. §. A közig, bizottság hivatva van az 1876. évi XXVIII. t.-cz. 7. §-ának 3. és 4. foglalt szabályok szerint foganatosítani a fegyelmi eljárást akkor is, ha bármely összeggel segélyezett felekezeti népiskola tanítója államellenes irány követésével van vádolva s a minister a fegyelmi eljárást elrendeli. Államellenes iránynak tekintendő különösen minden cselekmény, mely az állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, különállása vagy területi épsége, továbbá az állam nyelvének törvényben meg­határozott alkalmazása ellen irányul, történt legyen az akár tanhelyiségben, akár azonkívül vagy más állam területén, élőszóval, Írásban vagy nyomtat­vány, képes ábrázolat, tankönyvek vagy egyéb tan­eszközök által. Ily esetekben is a közig, bizottság fegyelmi választmánya hoz Ítéletet, a melynek végrehajtásánál az előző szakasz második pontjának rendelkezése alkalmazandó. Ha valamely .... felekezeti iskolának egymásután két tanítója mozdíttatott el állásáról államellenes irány követése miatt a közig, bizottság fegyelmi választmánya által hozott Ítélettel, az 1893. évi XXVI. t.-cz. 13. §-a értelmében a vallás- és közokt. ministernek jogában áll a .... felekezeti iskolát meg­szüntetni és helyébe állami iskolát állítani. A .... fele­kezeti iskola megszüntetésénél a jelen utasítás 22. §-ába,n megállapított eljárás nyer alkalmazást. Kund Samu.

Next

/
Thumbnails
Contents