Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Gyermekistentiszteletek (Rajter János)

228 A felvidéki magyar közművelődési egyesület, a mint az több lapban közölve volt, a „Vojtech" társulattól vett 2000 mondd kétezer imádságos könyvet, hogy azokat az iskolákban a jelesebb tanulók között ingyen kioszsza. Magyar közművelődési egyesület, támogatja a Yojteeh társulatot, a mely társulat meglehetősen hazafiatlan hírnévnek örvend ; magyar közművelődési egyesület beáll római missionáriusnak és százakat dob ki római közművelődés terjesztésére. Helytelen dolog, hogy az egyesület csak is a róm. kath. gyermekek jutalmazására gondol, még helytelenebb, ha a mi gyermekeinket is ilyen jutatomban akarja részesíteni, de leghelytelenebb az, ha akár az egyik, akár a másik egyház vallási ügyeibe ártja magát. Az egyházak ne kontárkodjanak bele a magyar nyelv terjesztő egyesületek feladatába, és viszont az egyesületek is maradjanak meg a kitűzött czél mellett. Mindenki a maga mesterségét folytassa. A felvidéki magyar közművelődési egyesülettől, magyar közművelődést várunk és kérünk, és nem római hiszek ezeregyet. Erre kérjük őt összevásárolt valamennyi hím és nőnemű szentnek nevében. Hurtay György, ev. lelkész. Szükséges-e az úgynevezett gyermekistentiszteletek meghonosítása ág. h. ev. ker. gyülekezeteinkben? (Vége.) Sőt véleményem szerint: a mint a vasárnapi iskolára a mi gyülekezeteinkben sem mostan nincs szükség, úgy a jövőben sem lesz. Mert azt talán csak nem fogjuk megtenni, hogy egy idegen intézmény átültetése érdekében oda hassunk, hogy megteremtsük népünkben a hozzá szükséges erkölcsi romlottságot, a mely azután kiterjedve nagyra és kicsinyre egyaránt, igenis szükségessé tenné az intézményt? Nem nézem én sem bekötött szemmel a mi bajainkat, a mint azt talán ennek az intézménynek egyik-másik lelkes barátja gondolja, a midőn e sorokat olvassa, de hogy egyházi beléletünk bajainak eloszlatását — pláne megszüntetését — nem a vasárnapi iskola behozatalától szabad várnunk, ebben talán egyetértenek velem ennek az intézménynek legideálisabb törekvésű hívei is, ha az ideális álláspont magaslatáról csak egy kevéssé is letekintgetnek a viszonyok tényleges állapotára. — Vessünk számot a status quo-val, ismerjük meg népünk valódi szükségleteit s akkor aligha jut majd eszünkbe oly intézmények meghonosítását ajánlani, a melyek — ha más népeknél, más viszonyok között teljesen jogosultak is, de — nálunk sem létjogosultsággal, de még létképességgel sem birnak. Eltekintve azonban e tisztán elvi kérdésektől, kötve hiszem azt, hogy akadna nálunk valaki — különösen falnsi gyülekezeteinkben, — a ki — ha az intézmény szükséges is volna — a bár még oly csekély anyagi áldozatot is meghozná, ha a szellemi tényezőről esetleg a lelkész, segédlelkész vagy egyegy buzgó tanító gondoskodna is. Tehát sem elvi, sem gyakorlati tekintetben nem tartom ez intézményt sem megvalósítandónak, sem megvalósíthatónak. Tapasztalataim és tanulmányozásaim alapján kénytelen vagyok a második ajánlott vallásoktatási módszerrel, t. i. a szoros értelemben vett „gyermek i s te n tis zt el e t te 1" szemben is elutasító álláspontra helyezkedni. Az angol és német belmissiói szakkönyvekben rendszerint azonosítva találjuk ezt a vallásoktatási módszert a fentebb tárgyalt vasárnapi iskolával, a mi pedig eléggé helytelen, mert a legegyszerűbb parasztlogika szerint is a gyermekistentisztelet nem vasárnapi iskola, a vasárnapi iskola pedig nem gyermekistentisztelet (formai tekintetben legalább nem az). — Ugyancsak ez azonosítás alapján gondolták azután sokan, hogy ez az intézmény is oly régi, mint a vasárnapi iskola, pedig ez is helytelen. Nem bocsátkoznám itt annak a fejtegetésébe, hogy mikor keletkezett a gyermekistentiszteletek intézménye, ha ez esetben az idő kérdése nem vetne világot egyúttal ez intézmény szükségességének természetére. Sok utánjárás után ugyanis arra az eredményre jutottam, hogy csak azóta terjedtek el a gyermekistentiszteletek, a mióta Németországban a liberalismus terjedésének meggátolása érdekében az egyes tartományi egyházak kötelezővé tették a katekhizácziót. A népesebb gyülekezetekben, a hol a gyermekek százával sereglettek a templomokba, csakhamar arról győződött meg a katekhizácziót vezető lelkész, hogy nem képes a roppant gyermektömeget foglalkoztatni s beállt annak a szükségessége, hogy vagy a gyermekeket csoportokba osztva külön-külön megkatekhizálja őket, vagy pedig a katekhizácziót átalakítva formális istentiszteletté, a katekhizáczió helyett beszédet tartson. Az utóbbi mód időmegtakarítással is járt, kényelmesebbnek is látszott, s igy természetesen ez talált szélesebbkörű alkalmazásra. Komoly szükségérzet tehát nem volt szülőoka a gyermekistentiszteleteknek, hanem legnagyobbrészt csak a kényelem, a teherkönnyités. Ez történt ezelőtt körülbelül négy-öt évtizeddel. Hogy egy ily módon életbeléptetett intézmény kevés áldással jár, arról maguk az intéző körök is csakhamar meggyőződtek ; de saját kényelmüket feláldozni nem akarták s azért theoretikus fejtegetésekben különféle jelentőséget próbáltak belemagyarázni a gyermekistentiszteletek intézményébe, s a dolgok csak folytak tovább a megkezdett mederben, míg végre is teljesen abba nem maradt megint minden. A szoczialismus kisértő réme azonban a közelmúlt időkben ismét felrázta Németországban a papságot kényelmes nyugalmából. Veszélyeztetve látva az egyházat most már komolyan dologhoz láttak úgy elméleti mint gyakorlati tekintetben is. Külö-