Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Szepesmegyei tanító gyűlése

229 nősen a vallásoktatás lett beható vizsgálat tárgyává téve s nem volt német evang. egyházi lap, a mely fel ne karolta volna a gyermekek vallásos nevelésének kérdését. Természetes volt, hogy első sorban a már egyszer megpróbált kísérleteket űjolag megbeszélés tárgyává tették, s igy történt, hogy a mármár feledésbe ment gyermekistentiszteletekkel is újólag kezdtek foglalkozni, de az összes, e tárgyú fejtegetések olyan természetűek, hogy egy csöppet sem teszik ajánlatossá az intézményt, mert egytől egyig kizárólag a külső momentumot hangsúlyozzák. Sem czélom, sem feladatom itten, sorra venni az egyes czikkeket, a melyek a gyermekistentiszteletek ügyében részint egyházi lapokban, részint röpiratok alakjában megjelentek, de illusztrálását legalább az e kérdéssel foglalkozó legértékesebb röpirat szerzőjének a felfogását ismertetem. Von der Goltz, porosz egyházi főtanácsos 1888ban Eisenachban a németországi egyetemes egyházi értekezleten a kérdéssel foglalkozva, abban látja a gyermekistentiszteletek jelentőségét, hogy általuk — úgymond — a gyermekek előkészíttetnek a kultuszi cselekvényekben való részvételre ; a gyermekistentiszteletek czélja pedig szerinte nem más, mint hozzászoktatni a gyermekeket a kultuszi cselekvényekhez. Említ ugyan valamit a kultuszi cselekvényekben való életteljes részvételről, de hogy ennek mikéntjéről nem igen tud számot adni magának, azt bizonyítja az a körülmény, hogy az ily gyermekistentiszteletekben is az oktatás alapjául az írásnak a perikopális rendszer alapján történő ismertetését ajánlja, közbe-közbe pedig, a mikor a rendelt perikopa olyan, hogy nem való a gyermekek fülének, egy-egy más bibliai történet tárgyalását javasolja. Hogy a gyermekek igy egységes, életteljes hitéletre alig fognak eljutni, az mindazok előtt világos lesz, a kik a perikopális rendszernek helylyel-közzel igazán nagy fogyatékosságát ismerik. Kitűnik ebből, hogy maguk a németek is j csak tapogatódznak még, — pedig igazán rossz helyen tapogatódznak, — s minálunk már is komolyan kezdték ajánlani az egész intézményt, mint olyat, a mely a külföldön üdvösnek bizonyult. Valójában nemcsak hogy nem bizonyúlt üdvösnek, de sőt ellenkezőleg káros hatású volt, a mennyiben az egész istentiszteletről oly felfogás terjedt el, hogy az merő opus operatum, s hogy a gyermekistentisztelet erre az opus operatumra képesítő nevelő- ! eszköz. — Gyakorlatban kezdik is ezért a németeknél abbahagyni a gyermekisteutiszteleteket, s megmaradnak a már kipróbált katekhizáczió mellett. Csakhogy most ezt keresztelik el gyermekistentiszteletnek, s hogy a névnek legalább valamennyire megfeleljen az igy elkeresztelt katekhizácziót, temérdek liturgiával szerelik fel a kezdetén és a végén. Már most milyen álláspontot foglaljunk el ugy elvi, mint gyakorlati szempontból a szoros értelemben vett gyermekistentiszteletekkel szemben, a mint azokat von der Goltz ajánlja? Alig hiszem, hogy csak egy valaki is akad, a ki elolvasva von der Goltz felfogását — a mely pedig csak összegezése az addig megjeleut összes javaslatoknak — jó lelkiismerettel merné ezt az intézményt egyházunknak ajánlani adoptálás végett. A gyermekistentiszteleteknek legújabbi liturgizáló katekhizaczionális formája ellen pedig már tdő Rafláy Sándor úr evang. ker. lelkész adta meg a kellő feleletet ugy elvi mint gvakorlati tekintetben. (I. Ev. Egyház és Iskola 1894." 12. sz. 93. 1.) Visszautasítva így a hitoktatásnak két ajánlott módját, már csak az utolsó marad hátra tárgyalás végett, t. i. a „katekhizáczió". A magam részéről ezt a vallástanitási módot tartom egyedül helyesnek a mi viszonyainkat véve tekintetbe. A most bekövetkezendő vallásszabadság korszakában ugyanis olyan egyháztagokra van szükségünk, a kik tudatos protestánsok ; hogy pedig ilyenekre szert tegyünk, erre más módunk nincs, mint hogy a katekhizácziók alkalmával, kiegészítve az iskolai vallásoktatást, a gyermekeket meggyőzzük hitünk igaz és helyes voltáról, még pedig ugy, hogy ez a hit a gyermekek életévé és vérévé váljék. — Sem a vasárnapi iskola, sem a szoros értelemben vett gyermekistentisztelet minden theoretikus szépségeik s felmagasztaltatásaik daczára ezt még nem tudták elérni s alig is fogják elérni. Hogy mekkora a katekhizáczió hatása még az idősebb egyháztagokra is, azt szintén tdő Raftay Sándor ur evang. ker. lelkész már eléggé hangsúlyozta fentebb idézett czikkében. De hogy valaki azt az ellenvetést ne tegye, hogy csak az újság varázsa az, a mely a híveket a templomba vonzza a katekhizáczió meghallgatására, hivatkozon a mosonyi esperesség gyülekezeteire, a melyekben emberemlékezet óta szokásos a katekhizáczió, a melyre bizony sokan az éltesebb egyháztagok közül is eleljárogatnak s nem is távoznak onnan épülés nélkül. Elvi szempontból tehát szükséges nálunk a katekhizáczió; gyakorlati szempontból máris is áldásosnak bizonyúlt; s minthogy általános életbeléptetéséhez sem anyagi áldozat, sem valami különös szellemi megerőltetés nem kívántatik, azért ne rösteljünk a vasárnapi délutánokon js egy-egy órácskát az Úr szolgálatában tölteni, az 0 országának építésében! — Basel, 1894. június 18-án. Báj ter János, cand. theol. !1 II l If 111« Szepesmegye tanítóinak 44-ik közgyűlése julius 10—12. Késmárk sz. kir. városában következő tárgyakkal tartatott meg. Már julius 10-én a délutáni órákban az Eötvösalap, a millennium és a közgyűlés napirendje ügyében tartattak előértekezletek.