Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Keressétek először Isten országát (Sass János)

226 czélra jutást, származatban és enyészetben örök fentartási rendszert nem látnod" — mondja Kölcseynk. Czélhoz siet és czélra jut a legparányibb féreg, valamint a „legmagasb menny és ätlier uránjai" és egyedül az ember volna kitéve a kielégithetlen vágy tantalus kínjainak. Czélhoz, boldogságra jut az ember, ha vágyai nem a világiakra irányulnak, hanem az isteni törvényeknek megfelelő élet, nyugodt lelkiismeret s a végtelen hatalom intézkedéseiben való hitbuzgó s zúgolódás nélküli megnyugvás képezik minden lehető körülmények közt élete czélját. Ám törekedjék egyik hatalom után, a másik gazdagságra, a harmadik kutassa a természet és szellem törvényeinek titkait, keressen kiki magának tehetségeihez és hajlamaihoz — mert a charismák különfélék bennünk — mért hatáskört; de mindenek szeme előtt minden munkásság mezején az isteni törvények világítsanak szövétnekül és zsinórmértékül és oly módon, oly mértékben törekedjék kiki a czél felé, hogy az azok iránti hódolat szeplőtlen tisztaságára homály ne boruljon. Az ilyen törekvés nem zárja ki a haladást; megelégedés nem annyi mint stagnatio ; ellenkezőleg, ki meg nem felel az Isteni törvénynek : „legyetek tökéletesek", ki nem keres magának működési tért, ki nem gondolkodik a körülményekhez képest önmagáról és háza népéről, annak lelkiismerete nem lehet nyugodt, az oly ember nem lehet boldog. Ki a reá bizott talentumokkal nem sáfárkodik, vétkezik az Atya ellen. De hát miért beszélni ily dolgokról, melyek általában ismeretesek, miért különösen e lapokon, melyeknek olvasói hivatásszerűen hirdetik mindezeket. Mert jóllehet általános a meggyőződés, miszerint egyházunkat veszély fenyegeti, nélkülözöm ugy nyilvános egyházi életünkben, valamint hiveink magán életében azt a szilárd, rendithetlen hiten alapuló nyugalmat, mely válságos időkben a veszélyek kikerülésére és a támadások legyőzésére nézve mindenek felett szükséges. Lázas sietséggel, óriási erőfeszítésekkel igyekezünk intézményeink lételét anyagi tekintetben biztosítani, mely törekvésünket számtalanszor az a mód felett kétségbeejtő gondolat fonynyasztja: nincs pénz! de a kereszténység azon gyönyörű eszméjének, miszerint az ember az ő földi életében boldogságra van teremtve és hogy meg is adva ezt elérnünk, életteljes nyilatkozatát igen ritkán látjuk. Hirdetjük szóval és Írásban: Mária a jobbat választotta, keressétek először Isten országát, a gazdagok nehezen mennek be a mennyországba, nemcsak kenyérrel él az ember, az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű ; de a praktikus életben elég józanok vagyunk annak meggondolására, hogy denique mégis csak előbbre való a kenyér, mint az oltár; mert kenyér nélkül meg is lehet halni; de az oltár, az nem dül össze azért, hogy nem őrizzük folyton; előbbre való tehát a fizetésjavitás, előléptetés stb., mint gondjainkra bizott milliók lelke üdvéről való gondoskodás. Sőt nemcsak előbbre való az anyagiak utáni törekvés, de sőt azt is hirdetjük, hogy elégedetteknek lennünk nem is szabad, mert ez kizárja a haladást. Távol legyen az anyagiak utáni vágyat feleslegesnek nyilvánítani, szükséges az, nagyon szükséges, elkeriilhetlenül szükséges, mert hiszen a ki magán segíteni nem igyekszik, azon az Isten sem segít; de napjainkban minden jel oda mutat, hogy egyedüli czél lételünk és — valljuk meg őszintén — kényelmünk anyagi feltételeinek biztosítása, ebben a hol mi nagyon gyöngék vagyunk, igyekszünk versenyre kelni másokkal és e sorvasztó gond mellett az, a mi a mi erőnknek alapja: a hit, a hitteljes élet és ennek folytán az üdv, a boldogság, mely sors szeszélyeitől nem függ, feledésbe megy; nem törekszünk ezen a téren a végetlenség felé, annálfogva nem is érezzük a boldogság mennyei gyönyörét, nem ismerjük azokat a kincseket, melyeket sem a rozsda, sem a moly meg nem emészt, nem is hatja az át lelkünket ugy, hogy az öntudatunkon kivül is átsugároznék egész környezetünkre, és mindezek következtében nem is vagyunk képesek másoknak megmutatni a boldogság útját, nem vagyunk képesek boldogítani. Verba volant ; exempla trahunt ! Ebben, egyedül ebben, nem az uj egyházpolitikai törvényekben, nem a vallástalanság terjedésében, nem a katholicismus agitátiójában látok veszélyt a protestantismusra nézve. Azok a törvények a szabad szellem szülöttei, nem lehetnek tehát ellenségeink, hanem véreink; a vallástalanság oly absurd gondolat, mely a természeti és erkölcsi világrendben fenn nem állhat, a mit ma vallástalanságoknak neveznek, az sem az, van mindenkinek vallása, van Istene, csakhogy a végetlenség utáni vágy sokakban nem a szeretet atyját, hanem a Mammont, Baált, Molochot és egyéb bálványokat keresi, ez a korcs, csenevész irány a korszellemnek egy ujabb jótékony áramlatára nyomtalanul lesorvad az emberiség művelődésének fájáról; és végre a katholicismus újra ébredése csak a vallásos szellem felgerjedését és terjedését idézheti elo, hatása tehát törekvéseinket csak előmozdítani, nem akadályozni fogja, nem ezek veszélyeztetik a mi egyházunk fejlődését, hanem a világhóditó hitnek — mely fölött hatalom nem létezik — hiánya ébreszthet bennünk aggodalmat jövőnk iránt. Pedig hát itt van az általános elégedetlenség, a boldogtalanság és a társadalmi élet eszménytelen sivársága, mely békés nyugalom, boldogság és hervadhatlan örömök után sóvárog. Hol a Mózes, ki varázsveszszejével megnyitná előttünk az élet vizének üdítő forrását, melynek élvezete után az ember meg nem szomjazik; hol van, kit Jézus Urunk példája kiemel az élet gondjai közül, felkelt a kényelem párnáiról s hasonló tettekre lelkesít, hogy felkeresse a betegeket, siketeket és vakokat, és azokat saját lelke kifogyhatlan . melegével, szive vérével meggyógyítsa, a halottakat pedig feltámaszsza ? Ott van a nazarenismus. Panaszkodunk terjedése felett, okoskodunk mechanikus eszközökről melyek terjedésének gátat vetnének, de még aligjutott eszünkbe