Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Belföld - Felsőlövői iskolaavatás
190 meghozatala után privát levélben könyörgött főesperesénél, hogy amúgy is nagyon silány anyagi helyzetét ne súlyosbítsa Zsabiya-filiája tőle való elvétel« által. S a főesperes úrnak könyörülő szive megesett rajta, s az 1893. nov. 9-ki esp. gyűlésnek félreérthetlen határozata ellenére a kovil-szt.-iváni lelkész urat továbbra is meghagyá e filia birtokában. Az ebből keletkezett zűrzavar eltartott néhány hónapig, a május hó 16-án tartott esp. gyűlésig, a mely alkalommal a tiszak. missiói lelkész azon sürgetésére, hogy végre is szerezzen az esperesség saját határozatának érvényt, s adja át neki Zsablyát, — azon váratlan fordulat állott be, hogy az esperesség kimondá: marad Zsablya mint eddig, a kovil-szt.-iváni lelkész filiája, miután utóbbinak felbonthatlan szerződése van e filiával. S igy már most a megzavart béke ismét helyre volna állítva, csakhogy a béke ilyetén kieszközléséhez néhány szó is fér ! Először is: A mint látható, az esperesség saját határozatát röviden megsemmisíté. Hát ez, kérem szépen, egy kissé baj, mert mutatja, hogy az esperesség annak idején ezen szerződés létezése felől magának tudomást szerezni elmulasztotta, minek következménye : a maga magát való megczáfolás gyöngíti az esperesség tekintélyét, a beléje vetett bizalmunkat. — Másodszor: Nem-e csodálatos és érthetetlen, hogy a k.-szt.-iváni lelkész úr, értesülvén az esperesség 1893. 9-ki határozatáról, könyörög az esperesnél a status quo ante fenntartásáért? Könyörög az, a kinek erre szüksége nincs, könyörög az, aki követelhet! Nem-e érthetlen, hogy e helyett miért nem nasználta fel azonnal a kovil-szt. iváni lelkész úr említett szerződését, e legerősebb, legbiztosabb fegyverét? Harmadszor: A tiszak. jelenlegi missói lelkészt most ki fogja pótolni az esperesség által elkövetett hibáért? Mert ő bizony csakis azon biztos tudatban vállalta el ottani állását, hogy Zsablya hozzá fog tartozni! Negyedszer: Köthet-e általában, kérdem, bármely lelkész filiával élete fogytáig tartó szerződést? Gondolom, nem, hisz ez hátráltatja az anyaegyházak keletkezését, kárára lehet az igazi hitélet egészséges fejlődésének ! Lehetnek tán ily szerződések, de azt hiszem, nem helyesek. Szólhatnának ilyenek igenis azon időpontig, mig vagy önállóvá lehet a filia, vagy pedig mig a felsőbb hatóság az illető filia érdekében jónak nem látja, azt kedvezőbb helyhez kötni. Pl. ép Zsablyát a könyebb administratió végett TiszaKálmánf'alvához akarja az esperesség csatolni, s lám e czélszerű intézkedésnek útjában áll a — szerződés. Egy további panasz, mely hallható volt, az, hogy az esp. gyűlés alkalmával csak magyar nyelven tárgyalnak. Ez ellen ntű. Eamler, torzsai leik. úr szóllalt fel nagyon helyesen. Mert mire való akkor német és tót kurátoraink, egyháztagjaink felczipelése az esp. gyűlésre? Mire való az ezzel járó költekezés? Ne tudjanak ők semmit egyházuk ügyeinek folyásáról? Nem áll-e érdekünkben érdeklődést bennök felkelteni azok iránt? Ne felejtsük el, hogy egyházunkban minden jog alulról jön ! S végre még egy bajon kellene segíteni. — A gyűléseket eddig az ev. templomban tartottuk, melynek iszonyú rosz akusztikája az első két padban ülőket is teljes tudatlanságban hagyja az ott folyó ügyekről. Tán lehetséges volna, más ülésteremről gondoskodni ! Ezeket felhoztam, hogy az illetékes körök figyelmét felhiva, e panaszok mielőbb mindnyájunk érdekében eloszlattassanak. Hornyánszky. Évzáró ünnepély a soproni evang. főtanodában. Miután a soproni főtanodát ez idén teljesen renoválják és tetemesen kibővítik, az előre haladott építkezési munkálatok miatt az előadásokat benne már megszüntették s május 31-én megtartották a szokásos évzáró s az intézet jóltevőinek emlékére rendeztetni szokott hála ünnepélyt. Ezen ünnepély ez idén különösen megindító volt. A 103. zsoltár után, melyet a tanitóképző-intézeti dalárda énekelt, Horváth Lajos III. éves theol. hallgató tartott emelkedett hangú beszédet, köszönetet mondva a tanári karnak az ifjúság nevelése körül kifejtett buzgó fáradozásaért s hálásan megemlékezve azon dicső elődökről, kiknek áldozatkészsége tette lehetővé ezen jónevű alma mater létesítését s mind a mai napig való fennmaradását. Különösen megindító volt azonban azon búcsúszó, melyet Poszvék Sándor lyceumi igazgató intézett a távozó ifjúsághoz, szívökre kötve, hogy a hithűség által emelt, most megujulás végett lerombolandó épületből vigyen magával mindenik egy követ, hála kövét, s építsen belőle szivében oltárt a hazaszeretet és hithűség számára. Jausz Vilmos intézeti exhortátor, buzgó imádsága után a főgymnasiumi vegyes kar adott elő egy Káldy Gyula által karra alkalmazott „Jersze emlékezzönk" czimű, régi magyar éneket, mire a lélekemelő ünnepély véget ért. A legnagyobbrészt újonnan emelendő épület utczai homlokzata két emeletre lesz kiépítve. Két emeletes lesz az udvari épület szárnya is és meg lesz hosszabbítva, egészen a régi temető falazatáig. Az úgynevezett előtemetőben, — párhuzamban az utczai homlokzattal — épül az ixpozáns és díszes tornaterem, mely egyúttal a hiányzó dísztermet is hivatva lesz pótolni. Az utczai jobb szárny egy emeletes épülete a nagy könyvtár s a különböző muzeumok helyiségeit tartalmazza. Mint különösen örvendetes tényt, felemlítem azt is, hogy az igy kibővített főtanodában a theologiai intézet számára négy önálló terem lesz biztosítva. Aki ismerte azon minden kritikán alóli, gyászos állapotot, melyben theologiai intézetünk a régi épületben, a dunántúli egyházkerület szégyenfoltja gyanánt sinlett, bizonyára örömmel fogja ezt tudomásúl venni. Az építkezés költségei 70.000 forintban vannak előirányozva, mely összeg fedezéséhez a nagym. m. kir. kultusz minisztérium 30.000, Sopron városa mint politikai testület pedig a városi közgyűlés május 31-én valláskülönbség nélkül egyhangúlag hozott nagylelkű határozata értelmében 10.000 forinttal járul. A hiányzó öszszeg némely megtakarított kerületi pénzek és gyűjtés utján fog fedeztetni. Az uj épületet a szeptember havában Sopronban tartandó kerületi gyűlés alkalmával fogják ünnepélyesen, felavatni s további hazafias rendeltetésének átadni. S. Ö. A felsőlövői ev. középiskolák mellett fennálló nevelőintézet uj épületének felavatása. Ez a felavatás már őszszel volt tervben, de a következett rosz időjárás miatt tavaszra kellett elhalasztani. Ennek az épületnek következő története van. A oc