Evangélikus Egyház és Iskola 1894.
Tematikus tartalom - Belföld - Felsőlövői iskolaavatás
191 mány tanintézeteinket arra szorította, hogy a korábban legtöbb tárgyban közös oktatást nyújtó két középiskolánk a tanításban különválasztassék. Ennek folytán kevés volt a helyünk s építenünk kellett. Ez iskolai bizottságunkat arra indította, hogy a régi épület helyiségeit kizárólag iskolai czélokra — tantermekre s tanári lakásokra — kívánta használtatni, mig a nevelőintézet részére a modern igényeknek megfelelő' uj épületet határozott emelni. Miután a kormány szorított minket az építésre, e czélra államsegélyt is szerettünk volna igénybe venni. Eleintén kérelmünk egyáltaljában elutasíttatott, később csekély segélyösszeg kilátásba helyeztetett ugyan, de olyan feltételek alatt, hogy azoknak elfogadása az intézetekre végcsapást mért volna. Az építkezést halogatni nem lehetett. Azért Isten nevében hozzáláttunk. Építettünk s hogy az abból származó kiadásokat fedezhessük, kölcsönt vettünk fel. 1892. tavaszszal az építkezésbe bele kezdtünk s 1893. őszszel az épület kész volt, a tornacsarnok pedig csak tavaszszal lett egészen kész. Mindkettőt most junius 3. avatták fel. A felavatási ünnepélyre kerületi felügyelőnk is eljött. Azonkívül a vidék értelmisége s ezernyi néptömeg vett benne részt. Felsőlövő ünnepi díszt öltött. Az intézet a gyülekezetnek drága gyöngye lévén, az egész község részt vett az intézet örömében. Szentmártoni Radó Kálmán, ker. felügyelő nagyszámú küldöttség által már Felső-Eőrött, utóbb Felsőlövőn is pompás diadalív alatt lelkesen fogadtatván, az ünnepély kezdetét vette. A templomban Stettner Gyula esperes az oltári isteni tiszteletet végezte, Ulreich Pál németszentmihályi lelkész, ki az iskolai bizottság tagja, német nyelven szónokolt, ez igék felett: „Hephata, thue dich auf." Adorján Ferencz, a tanintézetek egyik tanára, magyar nyelven szónokolt mustármaggal hasonlitván össze a szép virágzásnak indult felsőlövői tanintézeteket. Az uj épület előtt Stettner Gyula esperes tartott hosszabb magyar beszédét, abban a tanintézetek keletkezését és fejlődését ecsetelve s a beszéd végén a megjelent vendégeket üdvözölve. Utána szentmártoni Radó Kálmán kerületi felügyelő örömnének adott kifejezést, hogy a tanintézetek oly szépen fejlődtek és igérte, hogy a magyar kultura ezen végvárát különös gondjának tárgyává teendi. Höllig Károly igazgató német nyelven hangoztatja a tanári kar paedagogiai hitvallását, különösen az ifjúság nevelésére vonatkozólag. Dr. Szalkay Gyula budapesti tanár örömének ad kifejezést, hogy negyedszázad múlva ismét és virágzásban látja azt az intézetet, melynek ő is valamikor tanára volt. Ebenspanger János képezdei főnök s az intézetek helyettes igazgatója az építkezés történetét olvassa fel, abban közölvén azt is, hogy az épület, nem számítva az ingyen-munkát, melyet a község teljesített, körülbelül 65000 frtba kerül, végül Stettner Gyula esperes a felavató imát tartván meg, az ünneplő közönség az uj épületbe vonult be. Megjegyeztetvén, hogy az igazgatói irodában a dologról jegyzőkönyv vétetett fel, melyet a jelen voltak aláirtak. Az ünnepély befejezéseül az intézetek ebédlőjében 100 terítékű ebéd tartatott, mely alkalommal, számos felköszöntő volt hallható. Az intézeteknek az ünnepélyre üdvözlő iratot küldtek : Dr. Károlyi Antal Vasvármegye alispánja, Dr. Németh Antal kir. főigazgató, Dr. Haubner Rezső, Poszvék soproni igazgató, Kogelmann F. gráczi tanár, HetzelSamu temesvári igazgató, Kurz Samu budapesti tanár, Bruckner Károly s Klein Ede késmárki tanárok, Rehling Mátyás modori tanitó stb. Ebéd után a vendégek Tarcsára tettek kirándulást. — Fölhívás előfizetésre. A f. 1894. évi folyam első felének végét érjük. Evangelikus egyházunknak mind azon tagjait, kik e közlöny fentartását kívánatosnak sőt, mint sokan mondják, szükségesnek tartják: tisztelettel felkérjük, hogy e lap fenmaradását s esetleg fejlesztését anyagi és szellemi támogatásukkal biztosítani szíveskedjenek. Az előfizetőket előfizetéseik megújítására, a hátrálékosokat adósságaik törlesztésére kérjük. A szerkesztői és kiadói munka és gond mellé, melyeket az Ugy érdekében szívesen elviselünk, ne kívánják anyagi, esetleg erkölcsi veszteségét is a Szerkesztősé gt i ek. — A Teleki-Róth Johannaféle ösztöndijat a f. 1893/4 tanévben a következő ifjak élvezik: I. A theol. akadémiában: 1. Soltész Gyula. 2. Petrovics Pál. 3. Schöpflin Aladár. 4. Chalupka János. 5. Mihalovics Sámuel. 6. Melichárek János. 7. Palicz János. 8. Dingha Sándor. 9. Dedinszky Aladár. 10. Ritter Károly. 11. Beyer Téofil. II. A pozsonyi lyceumban: 1. Marczell Zoltán. 2. Gösi György. 3. Jarábek János. 4. Frühwirth Samu. 5. Schwirián József. III. Eperjesen: 1. Koncsek László. 2. Hajssó Gusztáv. 3. Frenyo Lajos. 4. Thienschmidt Márton. 5. Balczó Lajos. 6. Krmann Lajos. 7. Sarudy Gyula. 8. Wojtko Miksa. 9. Bielek István. 10. Kresz Jenő. 11. Wrchovszky Ottó. 12. Joob Árpád. 13. Lajcsák János. 14. Joob Imre. 15. Radvány Károly. IV. Késmárkon: 1. Szemián Dénes. 2. Gréb Géza. 3. Votisky Géza. 4. Vrany Teofil. V.Sopronban: 1. Kovács János. 2. SchöU Lajos. 3. Rozsondai Károly. 4. Horváth János. 5 Csizmadia Pál. 6. Bercsényi Lajos. 7. Gruber György. 8. Kirnbauer Lajos. 9. Pröhle Károly. VI. Selmeczen: 1. Wallentinyi !Samu. 2. Karlovszky Dániel. 3. Suhajda Lajos. VII. Rozsnyón: Hajcsi Barna. 2. Okályi Viktor. VIII. Szarvason: 1. Miklián Ödön. 2. Varga János. 3. Becker Jakab. 4. Fehér Géza. IX. Ig lón: 1. Klug Gyula. 2. Benne Jenő. X. Budapesten. 1. Weber Rezső. 2. Urbány i Henrik. XI. Nyíregyházán: 1. J akab Mihály. XII. Rimaszombatban: 1. Vieszt Gusztáv. 2. Sramkó Loránd. Kiosztatott 60 dij 35 írtjával, összesen 2100 frt. — Egyházi választások. A pozsonyvárosí ágostai hitv. evangelikus egyházmegye néhai Dr. Samarjay Károly áldott emlékű felügyelőjének helyére egyhangúlag Dr. Láng Lajos a budapesti egyetem nyilvános rendes tanárát és országos képviselőt választotta meg, ki f. é. július 8-án fog ünnepélyesen hivatalába iktattatni. — Az albertii (Pest megye) evang. egyházközség lelkészévé az eddigi péterii lelkész Dobronyovszky Gyula lett megválasztva. — Az Űr áldása kisérje ezen ő szolgáit nemes munkálkodásukban ! — Tanitójelölés. A kondorosi evang. egyház tanitói állomására a mult vasárnap folyó hó 3-án egyhangúlag Lustyik Jánost, szarvasi-csabai uti tanítót jelölte a presbyterium s mint egyedüli jelöltet fogja a közgyűlésnek ajánlani.