Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Belföld - Zsinatunk negyedik ülésszaka

188 temes gyűlés többsége, melynek tagjai között ott ül a zsinati k ép vi se 1 ők tö b b s é g e is, a z egyházak, egyházmegyék és egyházkerületeknek a törvény 11, 15, 80 és 108. §-aiban biztosított önkormányzati s önrendelkezési jogainak a megsértésével, — de ellenkezésben az önmaga által eddig követett s javaslat kidolgozására egye­temes bizottságnak kiküldetésében kifeje­zésre jutott eljárásával is a törvény szavai s szelleme ellenére lázas mohósággal sietteti az egyházbani testvérei feletti erőszak véghezvitelét. S éppen azért, mert a zsinati képviselők többsége az egyetemes gyűlés tagjai között ott volt, s mégis mindezeket némán eltűrte, s egy kis töredék­nek a terrorizálásával szemben ellentállni nem tudott vagy nem akart, nincsen semmi remény arra, hogy ugyanazon személyek, kik mint egyetemes gyűlési tagok a felebbvaló és sovinisztikus akarat előtt tehetetlenül mindig hajlongnak s a félremagyarázhatlan, önönmagok által hozott törvény megsértésétől sem irtóznak, — a 438. § nak a kézzel fog­ható megsértése helyesléssel vétetett tudomásul, — most helyesebb belátás által engednék magokat vezéreltetni s visszarettennének azelőtt, hogy testvéreiket kővel dobál­ják meg. Hogy egy évvel ezelőtt még az egyetemes gyűlés több­sége is máskép ismerte a törvényt mint ma, bizonyság a bizottság kiküldetése, mert a f. év május 24-iki határozat értelme s szellemében az egész bizottsági eljárás fölösleges, elhibázott dolog volt; a törvény szerint azonban nem volt az s az egyetemes gyűlés többsége csak f'. év május 24-én emelkedett a törvény fölé, midőn a kerületi határozatoknak felterjesztését határozta el a helyett, hogy azokat a bizott­sághoz s az elkészítendő uj javaslatot újból az egyházme­gyék és kerületek, esetleg az egyházközségekhez is utasí­totta volna. Az indokról, mely az egyetemes gyűlés többségét az ily cselekvésre bujtatja: a kerületünk ellen hangoztatott hazafiatlanság botor vádjáról mind addig, míg az haszon­talan mende-mondákból s alávaló, s bebizonyítani soha meg nem kísérlett ráfogásokból táplálkozik, méltóságunk alóli dolognak tartjuk beszélni. Tudtunkkal az egyedüli, egyházi életünkben előfordult tény, mely nekünk igazságtalanul oly értelemben betudatott, ellenkezésünk volt, a magyar nyelvnek az anyakönyvvezetésbe való hozatala ellen, — ellenkezésünk azonban törvényes volt és qui suo jure uti­tur, neminem laedit. De sajnos, úgy tapasztaljuk, hogy ebben a szerencsétlen országban s így egyházunkban is B anapság a hazafiság fogalma a törvény tiprás és erősza­koskodás fogalmával összefolyik, — ebben mi senkit sem fogunk követni s az oly hazafiságot nem irigylünk meg senkinél. Fajnor Istvánnak és Dr. Stefanovics Milosnak még 1892. évben történt újbóli megválasztásáról szóló megbízó levelek idecsatoltatnak. Kérvén a Nagyméltóságú és Főtisztelendő Elnökséget, hogy ezeket mind a mélyen tisztelt zsinat tudomására hozza, kitűnő és mély tiszteletünk nyilvánításával maradunk Budapest, 1894. junius 7-én Les ka János zsin. képviselő, Mocko János zsin. képviselő, Fajnor István zsin. képviselő, Dr. Stefanovics Milos zsin. képviselő. Nagyméltóságú és Főtisztelendő zsinati Elnökség! Méltatva azon indokokat, melyek nyitraegyházme­gyei testvéreinket és képviselőtársainkat a képviselőségről való lemondásra indították, s azon indokokat egész terje­delműkben magunkévá téve, mély tisztelettel tudomására hozzuk a zsinati elnökségnek, hogy az adott körülmények között a zsinat munkálkodásában részt nam vehetünk, — a hozandó törvény létrehozásánál közreműködésünket — kerületünk ellen elkövetni czélbavett erőszakosság elleni tiltakozásunk kifejezéseként megtagadjuk s a zsinati kép­viselőségről ezennel lemondunk, — kérvén a zsinati elnök­séget: Méltóztassék elhatározásunkat a az indokokkal együtt a mélyen tisztelt zsinat tudomására hozni. Mély tiszteletünk kifejezése mellett maradtunk Bu­pest 1894. junius 8-án alázatos szolgái Zoch Pál, Krcsméry Miioszlav. Nagyméltóságú és Főtisztelendő Elnökség, mélyen tisz­telt Zsinat! A zsinati tárgyalások tegnapi lefolj'ása és a kikül­dött alkotmánj'ozó bizottságnak határozatából meggyőződést szereztünk arról, hogy azon garancziák, melyek a zsinat egybehivása s végeredménye iránti aggodalmak eloszlatá­sára az irányadó körök részéről szolgáltattak, — különösen pedig azon solidaritás, melyet a főtisztelendő püspöki kar a dunáninneni kerület integritásának sértetlen fentartása tekin­tetében önszántából vállalt, nem komolyan vétetnek. Szerény nézetünk szerint a zsinati törvény 108. §-ának alkalmazása csak akkor következhet be, ha egyházunk állapota a fennálló négy egyházkerületnek szaporodását vagy létszámának csökkentését tenné nélkülözhetlenné, hogy az egyházban nem a hatalom és megtorlás, hanem a a tiszta egyházi érdekek méltánylása s Krisztus Urunk hirdette felebaráti s hitrokoni szeretet — az egyedül irá­nyadó — lévén az egyház nem a hatalmasok, — bölcsek és tudósok kiváltságos possessoriuma, hanem a hivő néprétegek drága, elidegeníthetlen, soha fel nem adható öröksége. Minthogy pedig mi alólirottak a dunáninneni kerület­nek, — a legközelebb érdekelt egyházi testületek határozott ellenzésével szemben czélbavett szétdarabolását, — szentesí­tett egyházalkotmányunk 15. §-ával össze nem férhetőnek, századéves institúczióink természetes fejlődésében nem alapulónak s ennélfogva válságosnak tartjuk ág. hitv. ev. egyházunk egész jövőjére nézve, lelkiismeretünk belsugallata nem engedi, hogy ez ellen a mélyen tisztelt zsinat előtt szót ne emeljünk. Teszszük pedig ezt vérző szívvel annál inkább, mert mindenkoron, hazánk és egyházunk iránt tántoríthatlan hűséggel és teljes odaadással álltunk az egyház szolgálatában s ezen közbenesett jelenség lehetlenné teszi további közre­működésünket. Midőn tehát letéve ezennel azon megbízatást, mely­nél fogva a méltóságos és főtisztelendő zsinat tagjai lehet­tünk, lemondásunkat tudomásul venni kérnők, az Ur leg­magasabb kegyelmébe és oltalmába ajánlva szeretett egy­házunk szent ügyét kiváló tiszteletünk nyilvánításával maradunk Budapesten, 1894. junius hó 8-án alázatos szolgái. Nóvák Sándor, Dohnányi Lajos. Ha ezen urak csak a lemondásnál maradnak, ez nem sok bajtokozott volna, de az első négy lemondó képviselő, kikhez csatlakozott az utolsó kettő is levelében az egyetemes gyűléssel s a zsinattal szemben annyira éles, lehet mondani otromba sértő hangot használt, mely mindenkit felháborított

Next

/
Thumbnails
Contents