Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Czikkek - Az egyházkerületek új beosztásáról. Levelek (Dunántúli)

114 kölcsöknek védő bástyája, az erényeknek veteményes kertje, az emberi jellemnek idomitó iskolája, a hazaszeretetnek melegágya, a vallásosságnak s egyháziasságnak fészke, a felebaráti szeretetnek, a türelemnek, az igazságnak, a szabadelvfíségnek s az emberi nagyság minden lehető munkálójának első, anyai emlője. Tudom, hogy a házasság isteni intézmény, melyet a mennyei Atya sziveinknek ahhoz mért megalkotása — sa természet örök törvénye által hozott létre ; de azt is hiszem és vallom, hogy a házasságnak s a családi életnek lényegét nem a forma, sem az egybekötő személy vagy az egybekötési hely adja meg; vagyis más szóval, a házasság és család nem abból veszi a maga jogait, én kötöttem-e azt meg vagy az „alszolgabiró" ? megkötötték-e a templomban, a paplakon vagy a községházánál, — hanem veszi az ország törvényeiből, mert csak maga az ország birhat azon joggal, hogy a határain belül létesült mindennemű polgári vagy társadalmi kötést a jog és igazsághoz mérten törvényesnek vagy törvénytelennek jelenthessen ki. Ha ez nem volna így, vagyis ha bármely házasságkötési forma absolut érvénynyel birna, akkor nem fordulhatna elő az az eset, hogy egy országban kötött házasság a másikban esetleg érvénytelen legyen, már pedig ilyen esetek vannak. Ha nem az ország adná meg a házasság kötésének törvényességét, akkor mi protestánsok, itt Magyarországon még ma sem adhatnánk össze törvényesen vegyes sőt talán tiszta protestáns házasfeleket sem. már pedig összeadunk. Mi protestánsok az államnak, a házasság egybeír ötésére vonatkozó törvényhozói jogát soha sem vontuk kétségbe; rendelkezzék Ő arról a maga jól felfogott érdekében, a haza polgárainak javára tetszése s bölcseségének igaz mértéke szerint. Nem foglalunk ellenséges állást a polgári házasság ellen s merev állást az egyházi házasság mellett. A polgári házasság védői a jog egyöntetűségének, a házasság függetlenségének s a felekezetek közötti béke biztosításának igazán hatalmas védő okait hozzák fel a kötelező polgári házasság támogatására ; mi ezen védő okok ellen harczolni helyesnek nem tartjuk. Hiven szolgáltunk e téren is az államnak, mig szükségesnek tartotta, hogy egyházunk is bizományosa legyen ezen jogának; most, midőn hallgatag megbízását visszaveszi, mi azt készséggel visszaadjuk s csak is azt kivánjuk, hogy azt a haza javára használja s minket szenvedendő anyagi veszteségünkért kárpótoljon. Ha mégis vannak egyházunk kebelében is felszólalások a kötelező polgári házasság s más vallási reform ellen, annak inditó okát én csupán a reform ügy czélszerüségének kérdésében keresem s megvallom e tekintetben épen túlzottaknak találom nt. G. tiszt társam csaknem a keserűségig felcsigázott aggodalmait. Mert nézzük csak, miként argumentál ő a kötelező polgári házasság ellen? Azt mondja, hogy az ő 30 éves lelkészi tapasztalatából eredőleg itéli a köt. polgári házasságot az egyházra s közvetve hazánkra nézve is károsnak. Azt is mondja, hogy a polgári házasság degradatiója az egyháznak, a templomnak, a vallásnak és a papnak. Végre pedig azt mondja, hogy a polgári házasság egy kedvező alkalom lesz arra, hogy az „alszolgabiró" „a saját functiójának tekintélyét lehetőleg emelje, azt a köztudatba vigye által: ugy sem kell pap", — tegye tehát ezt a pap megállapított tekintélyének romlására. Legyen szabad nekem, a ki 35 éves prakszist vagyok kénytelen papi pályámból konstatálni, legyen szabad ezen kemény három tétellel szembe nézni s bebizonyítani (ha sikerülni fog), hogy mind a három veszély csak képzelt veszedelem, melyet Isten jóvolta és a mi, vagy még inkább utódaink, erős papi szelleme egyházunk üdvévé is változtathat. (Folytatása jön). Holles Dániel. (Levél a Szerkesztőhöz.) I. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr ! Becses lapja hasábjain már többen szólottak az egyházkerületeknek tervbe vett uj beosztásáról. Előkelő és nagytapasztalású férfiak mondották el véleményüket ezen felette nagyjelentőségű kérdésben, melynek szerencsés megoldásától függ egyházunknak további egységes fejlődése és felvirágzása. Engedje meg, hogy én is hozzászólhassak e kérdéshez, azon a czimen, hogy szeretem egyházamat s óhajtom annak javát és felvirágzását; ellenben rettegek mindattól, ami annak szakadását és ezzel pusztulását idézhetné elő. Addig nem mertem felszóllalni, míg nem ismertem az egyetemes közgyűlés által kiküldött bizottságnak munkálatát; mert elveim közé tartozik megbízhatlan liirek és újdonságok után nem indulni. Most azonban biztos alapom van a hozzászólásra, mert a bizottság munkálatát „Törvényjavaslat" alakjában megkaptam ; s így tudom, hogy m i szándékoltatik, de nem tudom miért fogadtatott el éppen ez a javaslat, mert indokolása nincs! Az eddig megjelent czikkekből és némely bizottsági tagoktól sikerült megtudnom, hogy ez a szerencsétlen munkálat azért olyan zavart, azért olyan romboló és elidegenitő, mert „a tervezett kikerekítéssel ellensúlyozni s illetőleg megtörni akarják a pánszlávizmust, mely a dunáninneni kerületben oly nagy hatalomnak bizonyult". Ezt olvasom Mayer Endre és Thébusz János uraknak e tárgyban irt jeles czikkeiből is. „Az egyházkerületek arányosításáról s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről" szóló törvényjavaslat 14 első szakaszából azt látom, hogy a dunáninneni kerület feldarabolása terveztetik, és hogy ehhez képest