Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - Kossuth temetésekor fohász (Sántha Károly)

99 godt vitatkozás és szenvedély nélküli capacitálás, erre most van szükség. Mindennap olvashatjuk, hogy miként gyanúsítják egymást a vitatkozók. A reform ellenzői nem akarják elhinni a kormánynak, hogy meggyőződés vezeti, hanem szemére lobbantják, hogy csak hatalmát tartja szem előtt és miután saját eszméiből kifogyott, az ellenpártéit sajátította el magának és más lobogója alatt vitorlázik : no meg nem utolsó ellenargumentum az is, hogy a kormány a zsidópénz pressiója alatt áll és a zsidók kedvéért akarja az országot keresztyéni jellegétől megfosztani. A reformbarátok köréből meg csak úgy hullanak a kövek az ellenfél fejére. Eeakczio, ultramontanismus, sötétség bajnokai, jezsuiták, szabadelvűség ellenségei stb. így szólnak a kedves epitethonok, melyekkel ők fizetnek. És valóban, ha alkalmazni akarnók azt a régi igazságot, hogy „a ki haragszik, annak nincsen igaza" : akkor nem volna tán igazságtalan az ilyen fegyverekkel harczolóknak azt mondani: belőletek nem a meggyőződés, hanem az elfogultság és a szenvedély türelmetlensége szól. így majdnem bizonyos bátorság kell hozzá, ha az ember a kérdéshez szólni kiván, mert vagy az egyik vagy a másik tábor gúnyának és gyanúsításának nyilaira biztosan számíthat, vagy pedig készen lehet arra is, hogy dobálják innét is, onnét is, ha nem azok közül való, kik azt mondják: vagy mind vagy semmi ! De hát utóvégre a ki szokva van meggyőződését nem ezen vagy azon lap vezérczikkeiből meríteni, hanem Ítéletével a saját lábán szeret állani, nem azt nézi, hogy mit mond majd ez vagy az, hanem nézi csak azt, hogy saját tapasztalatai, saját felfogása, saját meggyőződése, saját szíve és esze mire tanítják őt. Ezekhez iparkodom én is tartozni és őszintén megmondom, hogy mit tartok én — nem theoretice, hanem practice — jónak és üdvösnek, vagy rossznak és ártalmasnak hazánk és egyházunkra nézve. Mert nagyon elhibázott dolognak tartom a politikában és legyen az bár egyházpolitika is, első sorban azt kérdezni : mit kiván a theoria, mit az akadémikus okoskodás, a zöld asztal melletti tételfelállítás és az ebből való deductió és nem azt: mi való az életnek, mi kell és mi lehetséges a gyakorlatban és mi lehet a gyakorlatban egy cselekedetnek a következése. E szempontból kiindulva, nem tudnám, mi okból ellenezni az állami anyakönyvvezetést, ha okosan viszik keresztül; habozás nélkül elfogadom az u. n. receptiót is, mert ámbár nem tudom ugyan belátni, hogy egy olyan törvény mellett, mely kimondaná, hogy e hon polgárai bármely államilag elismert valláshoz tartozhatnak, miért kelljen még külön is törvénybe igtatni, hogy a keresztyén emberből zsidó is lehet, de ha ez nem elég, nem bánom azt a külön receptiót sem; elismerem, hogy a házasságjog terén sok javítani való van, hisz a gyakorlati pap ezt igen jól tudja : de három dolog miatt erősen aggódom és ez: 1) a kötelező polg. házasság, 2) a felekezetnélküliség törvénybe igtatása és 3) a 12. § nak tervezett megváltoztatása. Elmondom okaimat. Én abban, hogy ezentúl a templomban kötött házasságtól megvonattassék a törvényes erő és holott eddig közel ezer év óta közfelfogás és országos törvény azt hirdették: nem a templomban, tehát a vallás alapján létrejött házasság nem igazi, hanem csak vadházasság, ezentúl éppen az legyen a vadházasság, mely csak is a vallás alapján köttetett, mondom én ebben az egyháznak, a templomnak, a vallásnak és papnak degradatióját látom. Figyelemmel olvastam a tartott beszédeket és elhiszem az uraknak, az általam különösen tisztelt cultusminisztertől kezdve a legszélsőbb bali „kötelező" képviselőig, miszerint nem hiszik, hogy a nép vallásos érzülete nem fog szenvedni az uj állapot alatt ; de harmincz éve működöm a nép közt és el merem mondani, hogy mindig iparkodtam a vallásos közérzületet ápolni és emelni, de mivel ismerem a népet, ismerem gondolkodását, szokásait és eszejárását, igen is aggódom ezen dégradatio felett. Én nem ámítom magam azzal, hogy tán csak nem teszik azt hiveim, hogy most öreg napjaimban már nem kellek nékik és sajnálják tőlem azt a stólát vagy az utat a templomba is, hanem veszem a dolgot úgy mint van és bizony lesz. Apró vonásokból áll az élet, mint cseppekből a világtenger s legyen bár egy csepp, csak egy csepp, mégis e cseppek összege képezi magát a mérhetetlen tengert. És nézzük csak ezeket a cseppeket. A hirdetésnél már nincsen szükség a papra, a hol még is megtörténik, az csak per forma van, semmi törvényes ereje vagy értelme a templombeli hirdetésnek nem lesz. Következik az esketés. Legyen az illetékes pap, meg az „alszolgabiró", mint úgy látszik tervezve van, egy faluban, — még transit, egyelői-e legalább majd csak elmennek a templomba is, hanem ne feledjük a nagy különbséget. Az esküvő súlypontja a községházában lesz, oda vezet az első, a törvény előtt érvényes út és amint ott össze vannak adva törvényes férj és nő lettek a jegyesek, be vannak irva és ezzel punctum. Igaz, ha nekik úgy tetszik, elmehetnek a templomba is, akár mindjárt, akár harmad-negyed napra mint például Würtembergában szokás (koszorúsán, bokrétásan persze, hogyne !) a templomba is esküdni (majd csak találunk módot egy már esketett párt még egyszer megesketni), ha úgy tetszik, ha nem sajnálják az új és tulajdonkép felesleges költséget. Egyelőre majd csak ilyen lesz a kép ; de nem fog soká tartani, beállnak a kisebb apróságok. — Minden egyház az esketésre nézve bizonyos külsőségeket szokott megállapítni. Például ki van mondva, hogy az esküvő délelőtti órában történjék, böjtben, adventben legyen csend és a külső élet is tekintettel az egyházi időszak komolyságára. Nem hiszem, hogy az egyházak ezentúl egyszerűen uszályhordozói legyenek a községházának, hátha aztán például egy zsidó alszolgabiró, vagy a jegyesekkel általában nem egy valláson levő, vagy plane mint aféle fil de fine de siècle felekezetnélküli úr csak azért is, — no meg — minden nap olvashatni mai napság, mit törődik az