Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Örök emlékezet okáért!

05 anyaszentegyházunknak Krisztus Jézusban gyökerező s az örök életnek forrásából táplálkozó munkásságát. Az Úr legyen a mi erőnk s elmaradhatlan ügyünk diadala! Sem a római pápa és papsága, sem a szabadelvűsé«

1 nem árthatnak nekünk. Dlxi. BSLPiLi. Örök emlékezetnek okáért! (Folyt, és vége.) NID

. M. úgy véljük, nem szükséges ezek után még bővebben vázolni, mily nagy sérelmet ejt az 1868: LIII. t.-cz. s a februári rendelet szentegyházunk s híveinek alkotmányilag biztosított jogain. S mi e súlyos sérelemmel szemben jelen viszonyaink között csak azt kívánjuk, adassék meg Magyarország katholikus híveinek a szabadság, hogy Szent István honalkotó királyunktól drága örökségkép nyert szent vallásuk, hitelveik szerint élhessenek, valamint életük minden viszonyában, úgy az élet egyik legfontosabb pillanatában is, midőn a házasság szentségének frigyére kelnek ; legyen sértetlen szabadságuk más vallású hitvestársukkal elhatározni, hogy gyermekeik mind a kath. hitvallásban neveltessenek s azért kívánjuk, hogy az 1890. febr. 26-iki rendelet hatályon kivül helyeztessék, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek vallásának meghatározása a szülőkre hagyassék. E kívánalmunk, a hazánkban tényleg fönnálló jogviszonyokkal szemben sem ütközik nehézségbe s azért annál biztosabban remélhetik a katholikusok, hogy e vallási sérelem hitelveiknek megfelelőleg megszüntettetik. Mert ezt a kérdést reánk nézve csak a katholikus vallás hitelvei s a katholikus szülők természeti joga és lelkiismerete dönthetik el s az államnak e kérdésnél nem lehet s nincs más tenni valója, mint arról gondoskodni, hogy hitelveik szerint élhessenek, ugyanez a jog a katholikusoknak biztosíttassék. E jog és szabadság megvédelmezése illeti meg az államot, de nem az, hogy ő állítson fel külön kritériumokat a felmerülő vallási kérdések elbírálására. Ezen a mértéken tulment a februári rendelet s azért természetesen zavart, bonyodalmat kellett előidéznie. S annak daczára, hogy a magas kormány illetékes tagja a képviselőházban nyíltan elismerte, hogy e rendelet által a katholikus lelkészek hivatalos kötelességeikkel összeütközésbe jöttek, még ma is fennáll, sőt annak alapján a katholikus lelkészek közül többen zaklatásoknak és büntetéseknek vannak kitéve. E bajból jelen viszonyok között csak egy módon lehet menekülni, ha tudniillik az 1868. t.-cz. a szülők lelkiismereti szabadságának megfelelően revideáltatik vagy kellően értelmeztetik. így kellett volna ezt a czikkelyt már eredetileg is az akkori kormány felfogásához képest megalkotni, mert mig ez a többi bevett hitfelekezetek hitelveit nem sértette volna, addig a katholikusoknak is lehetségessé tette volna, hogy hitelveik szerint éljenek. Hogy a felmerült vitás kérdésnek ilyetén megoldását nem elfogultság, hanem csak a jogosult katholikus hitelvi szempont javasolja, azt nem nehéz bebizonyítani. Világos dolog ugyanis, hogy az anyakönyvi bejegyzés csak egyszerű folyománya a vallási testülethez való tartozásnak s bármely vallási testület csak azt írhatja be anyakönyvébe, a ki hozzá tagul csatlakozott. Minthogy pedig a februári rendelet az anyakönyvi bejegyzés iránt intézkedett, sérelmes vagy nem sérelmes voltának a kritériumát csakis az egyes vallási testületek azon tana képezheti, mely a tagfelvételt körülírja. A polgári törvény senkit sem irhát be tagul a katholikus egyházba vagy bármely vallási testületbe, ha az illető vallási testület a maga tanai szerint tagjának nem tekintheti. Nem akarunk hosszabban e ponttal foglalkozni, hisz a három évi kimerítő nyilvános és hivatalos tárgyalás folytán ez annyira világos lett, hogy már maga a kormányelnök úr programmjában az 1868. évi LIII. t.-cz. azon rendelkezéseit, melyek a szülőket jogaikban akadályozzák, hatályon kivül helyezni igérte, a mi minden esetre kompetens itélet a 12. §. jogi értékéről. Mi katholikusok a katholikus egyház számára nem kérünk jogot és igazságot olyképen, mintha ez által más vallásnak a sérelmét óhajtanok; ellenkezőleg mi oly intézkedést, illetve az 1868-iki törvénynek olyatén módosítását kívánjuk, mely a bevett vallásoknak sem hitelveit, sem az állam által nyújtott jogait nem sérti. Az ősi vallás követőinek e kívánalma ellen a hazában bevett keresztény felekezeteknek kifogása nem lehet s ha igen, akkor azok hitelveiken felül s azok ellenére kívánnak valamit, a mit egy, a pártok felett álló hatalom végrehajtani nem, de visszautasítani van hivatva. Nálunk a katholikusoknál ugyanis a szerint, a mint a jegyesek leendő gyermekeik vallási neveltetése iránt határoznak, irányul egész eljárásunk s e szerint a jegyesek lelkiismereti szabadságához van szabva ténykedésünk a vegyes házasságok körül. Ország világ tudja, hogy ha a jegyesek gyermekeik kath. neveltetését megígérik, solemnis assistentiában részesülnek ; ha nem ígérik meg — van passiva assistentia ; ha pedig ezzel sem elégednek meg, akkor a protestáns pásztor előtt kötött házasságukat is érvényesnek tartjuk. A miből következik, hogy a jegyesek, a mint a mi részünkre határozhatnak, épen ugy elhatározhatják azt is, hogy születendő összes gyermekeiket a protestáns vallású jegyes vallásában fogják nevelni. Tőlük függ. S habár a jegyesek elhatározása nem okvetetlenül nekünk szól, mi mégis gyermekeik vallása és nevelése iránt való szabad elhatározásukat a törvénybe iktatni kívánjuk, mert tisztán áll előttünk az, hogy csak ily módon biztosithatjuk híveink jogosult szabadságát katholikus hitük követésében. Midőn tehát a mult évben a főrendiház julius 4-iki ülésén az a javaslat tétetett részünkről, hogy „az 1868-iki törvény okvetetlenül megváltoztatandó, vagy oly értelemben magyarázandó, hogy annak 12. szakasza nem imperativ, nem kogens, hanem csak deklarativ, mint akárhány más törvény, vagyis, hogy a szülők nem kényszeríthetők gyermekeiket a jelzett szakaszban kimondott elv szerint nevelni", oly expediens ajánltatott, mely mig a katholikusoknak módot nyújt vallásuk szerint élhetni, sem a bevett