Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Evangyéliomi egyházunk a kulturharczczal szemben (Dixi)

feltéve, hogy az egyháznak, őt isteni rendeltetésénél fogva megillető jogai teljes épségében, sértetlenül hagyatik. Máskép áll a dolog, ha az egyházpolitikai reformok (bevett elnevezés) gyakorlati hatását nézzük. A zsidók reczepcziója egyházi szempontunkon kivül esik. Hogy ugyanazon hazának egyenlő jogú és egyenlő kötelezettségű polgárai vallásos tekintetben is és testületökben egyenlő jogot élvezzenek a többi vallásos testületekkel, ez oly természetes, hogy ezt csak a fanatizmus ellenezheti. Természetes, hogy az egyházaknak jogában áll hitelveik alapján szabályozni a velők való viszonyt. Igy pl. vájjon a zsidó és az evang. keresztyén között kötött házasság egyházilag megáldható-e vagy sem. A polgári anyakönyvvezetés annyiban már nagyobb hatású egyházunk életére, mert a lelkészek kezéből kivétetik a néppel való érintkezésnek egy oly módja, melynél az egyház hive a lelkészi hivatal szükségét érezte s egyúttal a lelkész az érintkezés alkalmával a lelkipásztori gondozásra is kiterjeszthette figyelmét. Általában a néppel szemben nagyfontosságúnak kell tekintenünk azt a momentumot, hogy életbevágó kérdéseknél a lelkészi közreműködés mint szükségképen követelt eljárás jelenjen meg s ha a lelkészi hivatal több esetben kikerülhetővé válik, népünk annak szükségéről is könnyen megfeledkezhetik. A polgári házasságnál is a veszedelmet abban látom, hogy mert az egybekötés azon cselekménye, melytől a házasság polgári és magánjogi következményei függenek, nem egyházi hatóság előtt történik, népünk ismét egy okkal többel fog birni arra, hogy az egyházat is és a papot is nagyon felesleges dolognak tekintse. S nincs különben a vallásszabadsággal sem. Ha a vallás mindenkinek csak magánügye, igen közel áll az a kérdés: mi szükség van akkor az egyházra, mely igaz, hogy némi jogokat is nyújt, de azokkal cserébe nagy kötelességeket ró az emberre, és sok áldozatot követel hiveitől. Egyszóval, legkevésbé sincsen előttem elrejtve azon sok nehézség s esetleg károsan ható befolyás, mely kivált a három utóbbi czimen meglazíthatja és megbéníthatja evangelikus egyházunk beléletét. A gyógyszert azonban semmiképen sem láthatom a szándékolt átalakítások életbe léptetése ellen folytatandó merev ellenzésben. Meg vagyok arról győződve, hogy előbb vagy utóbb, de az állami jogrend érdekében megindult e mozgalom az államérdek kielégítésére fog megoldatni. A hegytetőn megindították a követ s az minden akadályok daczára le fog gördülni a hegy lábáig. A gyógyszert magunkban, illetőleg egyházi életünknek szellemi kincstárában kell keresnünk és következetesen alkalmaznunk. E gyógyszereknek elseje és legfőbbike hitünk alapján az egyházi öntudat és egyházhoz tartozás érzetének fölelevenítése. A gyakorlat emberei igen jól tudják azt, hogy a r. katli. papok elkeresztelési, reversalisvételi törekvéseikkel csak ott érnek czélt, a hol közönyösség és mellék érdekek uralma meghódolásra készti egyházunk hiveit. Valódi, evangelikus hitű és tiszta meggyőződésű ember egyháza iránt hűtlenséget nem követ, nem követhet el. A hit alapján épült egyházias közszellem sokkal erősebben csatolja a hiveket az egyházba, semhogy a közösségből kiválni tudnának. A ki hitszükségletének kielégítését teljes mértékben feltalálja egyházunkban, az sem maga, sem családja számára nem fog más kört keresni. A ki egyházunk szellemi előnyeinek birtokában büszkén vallja magát ágost. hitv. evangelikus keresztyénnek, az másoknak vele szemben hiában hangsúlyozott előnyeit figyelmen kivül fogja hagyni. Ne keressük mi annyira az országos törvény védelmét, mint inkább igyekezzünk erős várunkat „Christo duce" magunk megvédelmezni, sőt bevehetetlenné erősíteni. Törekedjünk zsinati határozatainkat minden részletükben mielőbb s minden utógondolat nélkül életbe léptetni. Mert áll az, hogy a külszervezet lazasága szemben egy történelmileg kialakult, minden részleteiben kidolgozott szervezettel hátrányos helyzetbe hozza nemcsak egész egyházunkat, hanem a benne tájékozatlanságban, bizonytalanságban élő hiveket is. Zsinati törvényünk keretén belül rajta legyünk, hogy egyházunknak minden hive az alkotmány által meghatározott módon és mértékben élénk részt vegyen az egyház ügyeinek vezetésében. A jog gyakorlása nemcsak öntudatossá teszi az egyház hivét, de kötelességének teljesítésére lelkesíti s buzgóságában fokozza. Egyházunkra a legnagyobb szerencsétlenség volna, ha bárkit is, őtet illető joggyakorlásától visszatartanánk vagy munkásságában megbénítanánk. Nekünk, kivált papoknak, azon kell lennünk, hogy mind szilárdabban álljunk egymáshoz, tömörüljünk. Bár mily jogosaknak tetsző aspirácziókat, mihelyt azok az egyházban visszavonást idéznének elő, vagy az összetartást gyöngítenék, feltétlenül és következetesen ki kell küszöbölnünk. A közéletben elég tér és alkalom van más, nem szoros értelemben vett egyházi törekvéseinknek érvényesítéséhez. Egyházunk kebelében legyünk és maradjunk testvérek és hitrokonok, ha szükséges, Urunknak nyomán, ki magát érettünk feláldozá, önérdekeink vagy kedvencz eszméink feláldozásával is. Népünk nemcsak szellemi és erkölcsi, vallásos és miveltségi, hanem anyagi és társadalmi érdekeinek is legyünk hű őrei, gondos képviselői. A hol pásztorával egybe van forrva az Úrnak nyája, ott az egyes juhok is hűséggel ragaszkodnak a pásztorhoz és a nyájhoz. Erős meggyődésem, hogy ha a fentebbiekben vázolt alapra állunk s anyaszentegyházunk s annak elöljárói hiven teljesítik minden irányú kötelességeiket, sem a zsidók reczepcziója és polgári anyakönyvezés, sem a polgári házasság és a vallásszabadság nem fog nekünk árthatni, sőt javunkra lesz, a mennyiben az onnét eredhető támadás tüze erősebbé forrasztja közösségünket, meg fogja dicsőíteni evangyéliomi