Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Örök emlékezet okáért!

89 jelenlegi temesvári lelkész és bánáti főesperes és Sarolta, néhai Bárányi József lajosfalvi községi jegyző özvegye élték túl a szerető édes anyát, kinek nemcsak a hálás gyermekek odaadó hű szeretete nyújtott enyhítő irt gyötrelmes és hosszas szevedéseinek fájdalmai között, hanem ama nagyobb családja, egykori egyháza, valamint számos más tisztelője is az által szerette iránta való legmélyebb tiszteletének és ragaszkodásának kifejezését adni, hogy „drága anyának" szólítgatá. S volt is arra oka mindenkinek. Az elhunyt ugyanis egyike volt azon mintapapnéknek, kik a Krisztusban vetett hitből fakadó szeretetben, alázatosságban, szerénységben és türelemben munkásak s jobb kezei a belmisszióban férjeik szent hivatásának, kik evangyéliomi erényeik által bizalmat gerjesztenek maguk irányában és a legőszintébb tisztelet és becsület kötelékeivel magukhoz tudnak bilincselni minden lelket. Ilyen csendesen működő Tabithának fogja az elköltözöttet is sokáig hirdetni egykori egyházában az emlékezet. Hosszas szenvedés után hálás gyermekei ápoló karjaiban folyó hó 6-án befejezte áldott életét, Lajosfalván, hol folyó hó 7-én nagy részvét mellett örök nyugalomra helyeztetett. Küzdelemteljes hosszú szenvedéseit érzelmesen s szónoki vervvel ecsetelte Paulinyi Sámuel, antalfalvi lelkész, a halottas háznál II. Tim. 4, 7, 8. alapján tartott parentatiójában. A zsúfolásig megtelt tágas templomban ezután végzett gyászszertartáson Bujkovszky Gusztáv, lajosfalvi lelkész és bánáti aUsperes tartott I. Móz. 46, 30. alapján emelkedett hangú gyászbeszédet, melyben, mint a ki maga is közelebbi szívélyes viszonyban állott az elköltözötthöz, meghatottan és meghatóan méltatta az Istenben boldogultnak tündöklő női erényeit. A záró ima és áldás után a szomszéd franzfeldi községi tanítók karának összhangu és Steiner tanitó-karmester vezérlete alatt gyakorlott szabatossággal előadott gyászdala rezgette meg a gyászoló nagy közönség szívbeli húrjait, melyeket Fakla János, lajosfalvi tanítónak emelkedettségben nem szűkölködő búcsúztatója tartós feszültségben tudott tartani. Az éneket a templomban Lechuta József, lajosfalvi tanító, klasszikus orgonajátéka, azonkívül Fakla János tanító éneklése vezette. A sírkertben Kernúch Adolf, sándorfalvi lelkész, liturgizált és mondott áldást. A gyászoló közönségben számos vidékit láttunk, nevezetesen Bohus Károly, franzfeldi lelkészt, az antalfalvi, franzfeldi és sándorfalvi tanítókat, több idegen felekezetű urat és hölgyet, kik eljöttek, hogy a lajosfalvi egyház összes tagjaival együtt végső búcsút mondjanak szivükben annak, kit éltében igazán s a legőszintébben tiszteltek. Áldás é9 békeseg lengjen az elköltözöttnek kiszenvedett porai felett! Hálás kegyelet és áldott emlékezet övezze körül az elbúcsúzott nemes lelkét ! A megszomorodottakkal pedig maradjon az Úr lelkének vigasztaló ereje! Jelenvolt. IBII F ÉH©. . Örök emlékezetnek okáért! A magyarországi róm. kath. püspöki karnak 0 Felségéhez intézett „Feliratát" és a kormányhoz benyújtott „Emlékiratát" visszahatásukban evangelikus egyházunkra oly fontos okmányoknak tekintem, hogy azokat egész terjedelmökben lapunk olvasóközönségével az „Egyetértés" után közölni kötelességemnek ismerem. Felirat a királyhoz. Császári és apostoli királyi felség ! Legkegyelmesebb urunk ! A magyarországi püspöki kar minden válságos pillanatban legmélyebb alattvalói hódolattal és fiúi bizalommal szokott fordulni a legmagasabb királyi trón zsámolyához, a jog és igazság, a vallás és erkölcs ezen erős támaszához és őréhez, hogy aggodalmainak őszinte kifejezést adjon és a veszélyeztetett legszentebb államfentartó érdekeknek legmagasabb megvédését kiesdekelje. Ily helyzetben találja magát jelenleg is legmélyebb hódolattal alulírt magyar püspöki kar, midőn a magas kormány oly egyházpolitikai programmal lépett az ország elé. mely, ha megvalósíttatnék, hazánk százados instituczióit felforgatná, beláthatatlan bonyodalmak veszélyeinek tenné ki felséged hű alattvalóinak millióit s alapjában rendítené meg egyik államfentartó oszlopát, a katholikus egyházat. A kormány egyházpolitikai programmjában rejlő veszélyek mély hazafiúi aggodalommal és fájdalommal töltötték el az egyházunk és hazánk sorsa iránt egyaránt érző sziveinket; a papságunk és hiveink körében mutatkozó nyugtalanság, a melyet már a programmnak egyszerű közzététele okozott, megnyilatkozása a sértett katholikus öntudatnak s azon aggodalomnak kifejezése, mely e programm megvalósításában egyházunk legvitálisabb érdekeinek megtámadását szemléli. Ily körülmények között nem is késtünk kötelességünkhöz hiven egybegyűlni, hogy a magas kormánynak egyházpolitikai programmjával szemben álláspontunkat, mely nem lehet más, mint az egyház álláspontja, kifejtsük, s arról a magas kormányt tájékoztassuk. Tettük ezt mult évi deczember 15-én megtartott tanácskozmányunkban, a legmélyebb tisztelettel idezárt előterjesztésben, úgy egyházi, mint hazafiúi szempontból fejtvén ki indokainkat, a melyek e programmnak elfogadását lehetetlenné teszik, melyeknek legkegyesebb tekintetbe vételéért felségednél is a legalázatosabban esedezünk. Fáj nekünk, felséged leghívebb alattvalóinak, hogy felséged törvényes kormányával ellentétbe kell helyezkednünk, de a szent ügy, melynek képviselői vagyunk, kötelességünkké teszi, hogy azt megvédelmezzük, a mit annál nagyobb készséggel teljesítünk, mert tudjuk, hogy ez által hazánk jól felfogott érdekeit is szolgáljuk. Meg vagyunk ugyanis győződve, hogy manap, midőn oly ijesztő mérvben terjednek a trónokat veszélyeztető és államokat fölforgató tanok s rohamosan nő az e tanokat követők tábora, gyengéd lelkiismeretességgel kellene kerülni mindazt, a mi a nemzetek vallási meggyőződését gyengíti, erkölcsi érzékét megingatja s mindazt ápolni, a mi annak erősítésére szolgál. Már pedig a magas kormány által hirdetett egyházpolitikai elvek oly sebeket vágnának a gondjainkra bizott s Magyarország lakosságának nagyobb felét képező katholikus hiveink vallásos meggyőződésén, annyira megingatnák erkölcsi érzékét, hogy nem volna képes a romboló áramlatnak ellenállani s elidegenítetvén az egyháztól, aláásná egyúttal a legmagasabb trón iránti hűségének, a haza iránti szeretetének legerősebb alapját és támaszát.