Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Irodalom - A magyar gályarabok éneke. Válasz (Payr Sándor)

tikai kérdés? A mint a jelek sejtetni engedik, aligha a protestáns egyház hátrányára nem. Hisz elég ama sajátos jelenségre is utalni, — eltekintve egyéb jelenségektől, — hogy alig van a protestáns ügy mellett egy-két katholikus főúr! Most a pápista szabadelvűséggel tévesztik össze azt a szabadelvííséget, mely megadja kinek-kinek a magáét s nem pártolja egyiket a másik rovására, mely nem akar egyiktől mindent elvenni, hogy azt a másiknak adja. A protestáns egyház aligha el nem számította magát, midőn a kor szabadelvfíségében, felvilágosodottságában bizva, eddig nyugodtan nézte, mint ostromolja ama „régi ellenség" azt a kis bástyát, mely az 1868. évi 53. t.-cz.-ben nekünk védelmül szolgál! íme a polgári házasság és főkép ezzel kapcsolatbán az 1868. évi törvénynek kilátásba helyezett — kath. szellemben való — megváltoztatása igazolja, hogy jön reánk a veszély ; a mit sok küzdelem árán nyert egyházunk az 1868. évi 53. t.-cz.-ben, aligha el nem veszítjük! Ugy látszik most már kezd általánossá lenni egyházunkban a veszély érzete. Igazolva látom ezt dr. Sztehló Kornél úrnak, a zsinati vegyes bizottság 1892. évi november 24-iki ülésében tett amaz indítványában, hogy a zsinat mondja ki, miszerint a protestáns egyház az 1868. évi 53. t.-cz. fentartásához feltétlenül ragaszkodik ! Mást nem is tehet az egyház. Annak fentartását minden körülmények között követelnie kell ; ellenesetben törvény biztosította jogait áldozza fel! Magyari, kapolcsi lelkész. A magyar gályarabok éneke. — Válasz ifj. Jeszenszky Károly úr czikkére. — Nt. Jeszenszky K. úr igen szép poétikus dolgokkal kelt védelmére a fenti czím alatt közlött énekfordításnak. Vallásos és hazafias érzése is sűrűen és hévvel nyilatkozik az egész apológiában. S ez mind igen szép dolog. De még szebb volna, ba azt, a mi ő előtte szent, másban is tisztelné és nem dobálódznék oly könnyen holmi „cynikus, kegyetlen, koszorútépő" stb. jelzőkkel. Mert azt bátorkodom kérdezni, ki tesz a jelen esetben a hazafiságnak is nagyobb szolgálatot? Az-e, a ki az igazságot kutatja, vagy pedig az, a ki tovább is illusióban engedi ringatni a közönséget, a melyből majd utóbb ellenségeink fognak a szokott gonosz lármával keserű valóra ébreszteni ? Manapság, midőn irigyeink kultúránknak felét a tótok, másik felét pedig a németek számára akarják lefoglalni s midőn még nagy Széchenyink szobra előtt is azt kérdezik az egyszeri zsidóként: „Wie hat er vorher gehászen?" — kétszeres kötelességünk éberen őrködni irodalmunknak tisztasága és eredetisége felett. A mi a mienk, abból ^hajszálnyit se engedjünk; de a mit mástól vettünk át, azt valljuk be nyilt őszinteséggel. Mert ily téren a legkisebb túlkapás is megboszulhatja magát s a túlbuzgóság nem mindenkor tesz legjobb szolgálatot a hazafiságnak. Az én rovásomra annyira feldicsért Mockó János úr a tót lapban „hangzatos czímű" éneknek mondja az u. n. „Magyar Gályarabok Énekét" és kijelenti, hogy ők, evang. tótok ezt a czímet nem igénylik. S ezt a bírálatot J. úr a tót lapban „rokonszenvesnek találja! Hát izlés dolga. Lássa Nt. Uram, én nem mondtam le róla előre, sőt illedelemmel felhívtam, hogy mutassa ki, micsoda alapon lehet ez éneket a gályarabok nevével összeköttetésbe hozni és én örömmel fogom azt e név alatt is magunkénak mondani mint a többi fordított énekünket. Bírálatom eredetiségét és tárgyilagosságát is gyanúsítgatja J. úr. Már czikkemből is kivehető, hogy tótul nem értek, tehát a tót lapot nem olvashattam. És határozottan kijelentem, hogy Mockó úr bírálatáról mástól sem hallottam semmit. Tehát nem Mockó úr adatait „konstatálom," hanem eredeti czikket közlök. És ha bírálatom esetleg amazzal összevág, úgy ez csak erősebb argumentum J. úr ellen, kineß az első bírálat megjelenése óta elég ideje lehetett volna a közönséget magyar egyh. lapunkban is tájékoztatni a dolog állása felől. Mert a tárgy elég fontos és nevezetessé is vált azóta, hogy vele országos körútra indultak. Mockó úr részletesebben és alaposabban szólt, mondja J. úr. Azt hiszem, én is eleget mondottam és utaltam a bővebb forrásra is. Es kell-e annál nagyobb tárgyilagosság, midőn az eredetit és a fordítást egymás mellett közlöm és kinek-kinek ítéletére bízom az összehasonlítást? Ellenmondásba is alig jövök magammal, mert elismerem egyfelől a jó és hű fordítást, de másfelől megjelelem a czélzatosnak látszható kitéréseket is. Ilyenek : „Bár könynyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe," holott a németben csak ennyi áll: Müssen schon allhier die Thränen Deine schönsten Perlen sein; továbbá: „Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd," melyből az eredetiben semmi sem található; s úgy szinte: „Sión! onnan számkivetni Nem fog téged soha senki," melynek eredetije : Zion ! wer will dich nun scheiden Von dem Lamm und ewgen Freuden? Es ezek a különben majdnem szószerinti fordításban nagyon kirívó kitérések. Ezekkel szemben első sorban kellett volna kimutatni, hogy ilyen kitérések már valamelyik német, tót vagy magyar szövegben is előfordultak és nem a Jeszenszky-féle szöveg használja ezeket először. Ez a „Magyar Gályarabok Énekének" eredetét mindjárt messzebb időkre vitte volna vissza. Ezt vártam, de hiába. A kérdéses éneknek semmiféle régebbi nyomtatott példányára vagy hiteles kéziratára sem hivatkozott. A Tranosciusban és a német énekesekben pedig a kifogásolt variatiók nincsenek benne. Különösen érdekes lett volna ez éneknek valamely régebbi magyar fordítását is bemutatni. Mert hogy a Régi Hangokban közölt alakja egészen modern fordítás, az látni való. Azon kijelentésével pedig egészen meglepett J. úr, hogy a szóban forgó éneket nem is ő fordította tótból, hanem az csak „általa közölt magyar szöveg, mely nyelvezet és kifejezések tekintetében a nemzeti irodalom fejlődésének különböző fokaihoz képest többféle változáson mehetett keresztül." De hát, kérem, nem lehetett ez éneket valami ilyen korábbi fokozaton is bemutatni ? Ez sokat mondott volna.