Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - „Theol. akadémiánk kibővítése” (Holczhammer János)

lezettséget hárítanának. Ha jól fogtam fel a tanácskozmány szellemét, nekünk mint zsinatnak nem lehet más kijelentést tennünk, mint jelezni elvi álláspontunkat, azonban semmiesetre nem szabad, épen mert még nem ismerjük a szóban levő javaslatokat, az agitáczió terére lépnünk. (Élénk tetszés.) Mi egész nyugodtsággal bevárhatjuk a dolgok további fejlődését, mi nyugodtan nézhetünk a bekövetkezendők elébe. Minket nem támadnak meg, mi támadásra okot nem szolgáltatunk, mi nekünk semmi szükségünk nincsen arra, hogy a házassági jog államilag szabályoztassék, mi az ily szabályozás szükségességére okot nem adtunk (Helyeslés), de ismételjük, hogy ha az hazánk érdekében szükséges, mi attól, a házassági ügyek jelen állapota könnyítéséül, el nem zárkózhatunk. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps.) Ha kérdi tőlünk valaki, hogy az állami törvényhozás szervezze-e a házassági jogot, mi kimondhatjuk, hogy az elveinkbe nem ütközik. (Helyeslés.) Mi elismerjük, hogy első sorban az állam feladata saját szempontjai szerint a házassági ügyeket rendezni, de természetes az is, ha ily rendezés be nem következik, vagy ha igen, az nem felelne meg az állam jól felfogott érdekeinek : mi nem mondunk le azon jogunkról, hogy a házassági jog abban az esetben az egyház keretében szerveztessék. (Élénk tetszés.) Mi kimondhatjuk azon meggyőződésünket is, hogy annyival inkább szükséges, hogy az állam vegye rendező kezébe az ügyeket, nehogy a vallásfelekezetek közt való torzsalkodás lábra kapjon és megzavartassék Magyarországnak nagy kincse : a vallási béke. (Éljenzés és taps.) Jelszavunk nekünk is a pax, de nem úgy, hogy a ki békét akar, az harczra készüljön. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ajánlom a tanácskozmány megállapodásának elfogadását. „Theol. akadémiánk kibővítése." (Vége.) De Minimus szerint „az egyházra szinte meg volna a tanár-lelkészségnek áldásos következménye, a mennyiben annak gyülekezeteiben nemcsak egyoldalú theol. képzettséggel biró lelkészek működnének, hanem nagyobb általános műveltségű férfiak, kik a reál vagy humanisztikus tudományok megismerésével is gazdagítván szellemük tárházát, sokkal elevenebb érdeklődést tanúsítanának a szellemvilág fejlődése iránt ..." A fentebb mondottak azonban ezt az áldásos következményt is nagyon kérdésessé tennék. Egyáltalában nem igen lehet belátni ez okoskodás szükségképpeniségét. — Hisz a jól végzett gymnáziumi tanulmányok mik a theologiába lépésnek is előfeltételei, megadják mindenkinek azt a humanisztikus képzettséget, vagy legalább azt a szilárd alapot, a melyen önerejéből, olvasgatás utján is tovább képezheti magát azon téren, melyre hajlamai vonják. — kpen ez a humanisztikus képzettség megadása a gimnáziumok czélja, ez adja meg létjogukat. — A specialis filozofiai képzettséget pedig nagyobb mértékben nyújtja a theologia, mint a szaktárgyak mellett az egyetem, ha csak nem a filozofiát választotta szaktárgyul valaki. Nagyon kicsinylő véleménynyel kell tehát lennie úgy a gimnáziumi, mint a theol. oktatás komolyságáról, illetve az oktatók hivatásszeretetéről s kötelességtudásáról annak, a ki egy a gimnáziumban és theologiában kötelességeit egyformán hiven teljesítő növendéket s az ilyenből lett lelkészt, (mert csak ilyenekről lehet szó, miután a hanyagon az egyetemi real és humanisztikus tudományok se fognak segíteni) „egyoldalú theol. képzettséggel biró"-nak mond. S az is bizonyos, hogy a kit a theologia nemes idealizmusa nem tud megóvni „a veszedelmes földturástól, vagy a még veszélyesebb semmit tevéstől," azt a lelkészt nem fogja megóvni ezektől a tanári képesítés sem. Mindezekből azt hiszem eléggé kitűnik, hogy a lelkésznek egyáltalában nincs szüksége tanári képesítésre s ez által épen nem segítenénk az egyházat emésztő bajokon, a mindinkább terjedő vallástalanságon s egyháztalanságon, melyről főkép újabb időben annyit panaszkodunk, írunk, megszüntetésére azonban oly keveset teszünk. — De meg absurdum is azt követelni, hogy ha valakit hajlama a tlieologiára vonz, azt kényszerítsiik egyúttal, — akár akar, akár nem — tanárrá is lenni, csak azért, hogy lelkészszé lehessen. — A két rokon, de egymástól mégis nagyon különböző pályának ily összezavarása nem szülhet üdvös eredményt. — Az evangelizáczió érdekében nem tanár-lelkészekre, hanem csakis lelkészekre, de teljesen hivatásuknak élő, azt egész magasztosságában felfogni képes, buzgó lelkészekre van nekünk szükségünk. Némileg máskép áll a dolog a lelkész-tanárokkal, vagyis azokkal, kik tanári pályára készülnek, de theologiát is végeztek. Tagadhatatlan ugyanis, hogy ha minél többen akadnának ilyenek, elérhetnők a czélt prot. tanárképző nélkül is, — lennének prot. tanáraink. Sajátságos, hogy Minimus, a prot. tanárképzőről értekezve, mégsem a tanárok theol. képzettségére helyezi a fősúlyt, hanem a leendő lelkészek tanári képzettségére. — Igaz ugyan, hogy e theologiailag képzett tanároknak se lenne tanári működésük közben se szükségük se alkalmuk, pl. a theologiai, vagy christologiai dogma, mélyreható kérdéseinek fejtegetésére, de szükségük lenne, s lenne alkalmuk arra, hogy azt az igazi prot. érzületet és szellemet, a vallásért s egyházért való azon lelkesedést, mely őket egykor a theologiára vezette s mely ott bizonyára csak megerősödött, fokozódott, most mint tanárok átültessék tanítványaik keblébe s neveljenek ne csak jó hazafiakat, hanem jó protestánsokat is. Ámde habár ezeknél fogva el kell is ismernünk egy prot. tanárnál a theologia-végzettség előnyét, azért azt nem mondhatjuk ki feltétlenül, hogy aki theologiát is végzett, az már eo ipso jó prot. tanár, még kevésbbé tehetjük kötelezővé tanárjelöltjeinkre, hogy — igen gyakran bizonyára hajlamaik ellenére —