Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Külföld - Protestáns missió - Róma

407 Ulf Ili. Róma. A biblia tanulmányozásáról szóló pápai encziklika november 27-én megjelent. 43 nyomtatott oldalt tesz ki s szerkesztése 18 hónapot vett igénybe. Egy 15 oldalra ter­jedő történelmi bevezetés után IV. Piustól VIII. Kelemenig terjedő idő alatt megjelent bibliai kiadásokról szól, kiemelve az egyháznak törekvését a biblia tiszta szövegének helyreállításában. A tradicziónak tagadóival folytatott küzdelemre következett a raczionalistákkal való küzde­lem, kik a „szabadkutatás" czimén tagadják a szentirás isteni ihlettségét. A tudásnak minden terén s az irodalom minden eszközeivel terjesztetnek a negativ eredmények, melyek a népet megmérgezik ; épen azért kell az egye­temeken és a szemináriumokon a biblia tanulmányozásának a legkiválóbb tanárok által vezettetnie. A legkiválóbb tanulók theologiai tanulmányaik bevégzése után egy időre a biblia tanulmányára szenteljék magukat. Az egyház nem korlátozza a biblia tanulmányozását, hanem a püspöki tekintély védelme alatt előmozdítja azt. Berlinben a „Jugendschutz" czimű egylet a rendőrség elnökéhez egy beadványt adott be következő kérelemmel: hogy a város valamennyi fő- és mellékőrhelyein, hová gyermekeket, leányokat és nőket vezetnek be, mivelt nők alkalmaztassanak, kik a befogadtakat rögtön védszárnyaik alá vegyék s kiknek feladatuk volna röviden arra ügyelni, hogy az ártalanok a romlott elemektől kivált éjszakán át elkülönítve őriztessenek; s kik a kihallgatáshoz ki­sérnék védenczeiket, miután helyzetökről tájékozva van­nak. Mert — úg^muiid — scui a. ieiJs .esi.LUJ, aern ycuig a miveletlen nőktől, kik csak az első borzalmas éjszaka el­multával beszélnek a leányokkal, valami kiváló hatás nem várható. A fennevezett egylet tehát arra kéri a rendőrséget, hogy az emberiség nevében oly mivelt nőket alkalmaz­zanak, kik képesek volnának e bajon segíteni s egymást felváltva, éjjel-nappal elkülönített helyen, őrködni a szegény rendőri nő foglyokon. A szoczialdemokratia, a mint tudjuk, azt állítja, hogy „a vallás magánügy." Mint értelmezi azt a gyakorlatban, mutatja a „Vorwärts" czímű lap. Kelet-Poroszországból november 19-éről. Utolsó évek alatt e tartományokban sok történt új lelkészségek és uj templom építések dolgá­ban. így 1886. évtől csupán 18 lelkészség és lelké?zi állomás alapíttatott, még pedig 10 a königsbergi, 8 a gum­binni kerületben. A következő évekre kilátás van 28 lel­készi állomás szervezésére. S most a „Vorwärts" : ott erősen fognak a hamis esküvések szaporodni. Közönsége­sen ismert tény, hogy a népek erkölcsi romlása lépést tart a papok szaporításával. A római katholikus papok hatalmaskodása. S.-kurhes­seni egyházban történt, hogy egy evangelikus leány el­jegyezte magát egy düsseldorfi római katholikus özvegy emberrel, a kitői kieszközölte, hogy netalán születendő gyermekei evangelikus vallásban fognak neveltetni. A római katholikus pap, kinek egyházához tartozik S. is, alkal­masint az odavaló római katholikusoktól értesítve elég bátor volt levelezőlap utján az evangelikus leányt hiva­tala elébe idézni. Igaz, hogy a leány nem is hederített a lelkész meghívására, de mégis érdekes példája annak, mit mer a római katholikus papság az evangélikusok elle­nében még ott is, hol az utóbbiak túlnyomó többségben vannak. S.-ben magában 750 evangelikus és 110 katholi­kus lakos vagyon s maga Németország mégis talán pro­testáns országnak volna mondható. Legnagyobb veszedelem a protestáns missió. A „Chatholic Times" írja : „a legnagyobb veszedelem, mely jelenkorban a keleti egyházakat fenyegeti a protestantis­mus befolyása, melyet, úgylátszik, kiapadhatlan pénzforrás támogat. Ezen befolyás különösen az iskolák által lesz erősen istápolva. A kelet katholikus egyházai többé-ke­vésbé szintén szenvednek e befolyás alatt; csakhogy azon egyházak, melyek a római szentszékkel egységben állanak elég erősek az önvédelemre; azok, melyek nem állanak szent Péter szikláján, nagyon kritikus helyzetben vannak. A protestánsok az orientális klérusra oly érzelmekkel és eszmékkel igyekeznek hatni, melyek mellett Rómával való egyesülésök lehetetlenné válnék. A gyalázás és hazugság régi fegyvereit alkalmazzák e czélra." Eddig a „Catholic Times." Ugy látszik, ő kelmének csak azért fáj a keleti egyház helyzete, hogy kisiklanak hívei a római katholikus anyaszentegyház karjai közül. A párbaj ellen nemcsak nálunk, hanem a bajor kama­rában is megindult a mozgalom, melyben a hadügyminister kijelentette, hogy a katonatiszti karhoz való tartozás a párbaj elvének elismerésével van szoros kapcsolatban. Ez ellen több katholikus képviselő kikelt, és dr. Daller a pár­bajt törvényellenes önsegélynek és erőszaknak jelentette ki. Egy keresztyén monarchiában úgymond, milyen Bajor­ígalíféufymímSer? fro^^&J áPa M^r/lrlMuaZ hozzá, hogy mily állást foglal el kollegájának nyilatkozatával szemben a büntető törvény alapján. Nem engedhető meg, úgymond, a koronát és a kormányt képviselő miniszter­nek oly nyilatkozat, mely a törvényekkel, melyekre a minister esküt tett, ellentétben áll. Érdekes a miniszter­nek azon nyilatkozata, melyet a parlamentből való távo­zásakor mondott : „Mért késztetnek engem egy oly ügynek védelmére, melyet védeni nem lehet ?" — Előfizetésre való felhívás. Az „Evangelikeu Egyház és Iskola" a jövő 1894. évvel tizénk etts­dik évfolyamát kezdi meg. Ha általában szüksége volt e lapra esze lie mi egyházunknak, úgy a jelen belső átalakulásnak, ren­dezési kiépítésnek küszöbén valamint az országgyű­lési törvényjavaslatok által alkotandó uj helyzettel szemben nemcsak szükséges, hanem kiválólag fontos ezen egyetlen magyar egyházi közlönyünk fentartása. Hogy hivatásának megfelelhessen, nem nélkülöz­heti az anyagi és szellemi támogatást. Ezeket kérve felhívjuk egyházunk híveit, sziveskedjenek mielébb előfizetésökkel, esetleg megrendelésükkel biztosítani a lap fenmaradását és szellemi buzgó közremüködé­sökkel befolyásának terjedését fokozni. A lap ára a régi : egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt = 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr. = 3 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents