Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Külföld - Protestáns missió - Róma
408 A hátralékosokat tartozásaik kiegyenlítésére tisztelettel felkérjük. Szerkesztőség. — A Luther-Társaság" szükebbköríí bizottsága legközelebb tartott ülésében elhatározá, hogy a Jókai ünnepélyén részt vévén, a társaság neveben emlekiratot fogátnyújtani, melynek szerkesztését nt. Horváth Sándor bizotts tag vállalá magára. Szintúgy eleget teend a Vili. nemzetközi közegészség! és demográfiái kongressus elnöksége részéről jött azon megkeresésének, hogy tarsasagunk eddigi történetét és jelen állapotát részletes leirasban vele k0Z0 1 A beérkezett pályamunkák közül a „Du sollst Vater u. Mutter ehren" czimű, Sirach 3, 9. 10. jeligéjű népiratka a birálók egyhangú véleménye szerint jelen alakjában nem fogadható el, miért is alulírott ezen munkát az illető szerzőnek visszaküldendi, mihelyt vele levelileg közli, mily czímzés alatt tegye azt. A második pályamunka, melynek czime : „Hochmuth kommt vor den Fall" azonban elfogadtatott és kinyomatása elrendeltetett. A jeligés levél ennek szerzőjeül ntiszt. F am 1er Gusztáv Adolf torzsai lelkészt mutatta be. A harmadik pályamunkára („Juhok a farkasok közt" cziműre), valamint nt. Payr Sándor „Fábry Gergely" cz. monográfiájára még nem érkeztek be az összes bírálatok. Á számos példányban szétküldött felhívásunknak — sajnos — még eddig nem látszik eredménye; miért is azt ismételten melegen ajánljuk az illetők becses figyelmébe. — Budapesten, 1893. deczember 12-én. Falvay Antal, bizottsági jegyző. Deáktér 4. — Felhivás. F. é. decz. hó 8-án a következő nyilt levelet kaptam, a mely Orsován adatott fel czímemre : „T. uramj Önpályázni _őhajt_ ide?_ Jó!_ Ha a^ néç kivánja^ kicsi, a Sárkányfiúé az elsőbbség, ez a hír járja be Pest vármegyét, — Ne törje magát nagyon, nehogy erkölcsi vereséget avagy bukást szenvedjen. — Eddig neve szóba sem jött. — Ha jó dolga van, maradjon. — Szives figyelmébe ajánlja mindezeket — jóakarója:" (Olvashatlan aláirás.) — Minthogy én soha életemben semmiféle kortesleveleket nem irtam ; továbbá megválasztatásom érdekében senkihez nem fordultam, senkit nem kértem, sehova nem pályáztam, de még csak egy sort sem irtam : ennélfogva felkérek mindenkit, hogy ha felvilágosítással tud nekem szolgálni, miképen lehetne annak nyomába jönni a ki alkalmasint papi köntös alatt —ily alávaló módon merészel becsületemben, melyen eddigelé, hála Istennek! szennyfolt nem esett, gázolni; szíveskedjen arról értesíteni, hogy tőle cselekedetéhez méltó elégtételt szerezhessek; mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy egy olyan ember, a ki nem atal arra vetemedni, hogy a világ zajától távol békés nyugalmas családi körben egyedül hivatásának élő ember becsuleteben minden alap és ok nélkül alávaló módon taposson, méltó arra, hogy illendően megjutalmaztassék leljes tisztelettel - Torontál-Erzsébetlak, 1893. deczember y-en — Doleschall Lajos, ev. lelkész. — Katholikus nagygyűlés Budapesten. Megindult ennek megtartasara a mozgalom, közöljük a meghívást, mel y íme a kővetkező : J „A magyar katholikusok régen s forrón táplált óhajuk ÄS UleSe t " d VX lik az els ő katholikus nagygyűlésben, fcffJ-i? ; r.T 1 6' á° küzdelmes, borongós évnek küszöbén tartatik meg Budapesten. A katholikus öntudat ébresztése után Sopronban, Komaromban, Szabadkán nem következik más, mint elv * VÍdékÍ katholik u* tüntetések után nem kovetkezhetik más, mmt az ország szivében meznyilatkozo katholikus hit-, elv- és színvallás, mely erdäel WIGAND F. K. NYOMDÁJA, VOZSONYI'.AN. nek megóvásáért most jelenik meg férfias öntudattal az ország szine előtt és arra van hivatva, hogy a szellemi törpeséget jellemző apathia helyéhe a közérdeklődést és a katholikusok tettre buzdulását léptesse. ,,Tömörülés", ez a modern kor jelszava; „tömörülés az egyházi és szellemi érdekek megvédésére", ez kell, hogy a magyar katkolikusoknak is jelszavuk legyen, ha tönkre menni, ha az őket megillető helyről leszoríttatni nem akarnak. Buzdulásra, személyes érintkezésre, a társadalmi életben a katholikus öntudat érvényesülésére van szükségünk, hogy a nagy hitközönyt, mely a társadalmi téren a kereszténység szétzüllését s a politikai életben^a mellőzést és megsemmisülést vonja maga után, győzelmesen ellensúlyozhassuk s ez által a nemzeti, kulturális életet is a keresztyénség fölébredése által a legnemesebb és legáldásosabb társadalmi erővel gazdagítsuk. Ez keresztény és egyszersmind hazafias vállalkozás. E nagy munkára hívjuk fel a kath. férfiakat! Fogadják készséggel meghívásunkat s jöjjenek a kitűzendő határnapon fel Budapestre. — Az előkészítő bizottság nevében : Gr. Esterházy Miklós Móricz, elnök. Gr. Zichy Nándor, elnök. " — Gyászhirek. Tóth Sándor lelkésztársunk f. évi decz. 8-án élete 58-ik, boldog házassága 24. évében rövid szenvedés után elhunyt és 10-én temettetett el Szil-Sárkányon. — Ágfalván f. hó 8-án meghalt Purt Lajos, az evang. gyülekezet érdemdús egyik tanítója, életének 64-ik, tanítói működésének 47-ik évében. Temetése vasárnap délután volt közel és távolról összesereglett tisztelőinek óriás részvéte mellett. — Emlékezetük legyen áldott! — Az „Egyházjogtan"-ra fizettek a szerző úrnál: nt. Liszkay János lelkész úr 6 frt, nt. Bortnyik György lelkész úr 6 frt 6 kr., tiszt. Holkó Mihály segédlelkész úr 7 forint. — Megjelent mint a Luther-társaság XVII. kiadná«™ ß v/iirát? Ffirenf? • „A hit. oltára" czimű imakönyvnek második kiadása. Kapható Kókai Lajosnál (Budapest IV, Károlyutcza 1. sz.). Ára egyszerű fekete kötésben 80 kr. (Kapható bőrkötésben és chagrin diszkötésben is 1 frt 50 krtól—4 frtig.) Már ismeretes jeles imakönyv, a hivek között való terjesztését ajánljuk. — Dr. Masznyik Endre: „Pál apostol élete és levelei" czimű művének II. füzete. Utalva eiőbbeni számunkban mondottakra, a mű pártolását újból ajánljuk. — Illyés Endre: „Ünnepi, alkalmi és közönséges egyházi beszédek." 28 beszédet tartalmaz. Ára 1 frt 50 kr. Nyomatott Gyomán Kner Izidornál. Megvételre tanulmányozás végett ajánljuk. — Dersi János emléke (1830—1890). Kiadja az unitáriusok egyházi képviselő tanácsa. Kolozsvárt, Gámán örökösének könyvnyomdája 1893. PALYAZAT. A pozsonyi ág. hitv. evang. lyceuraban egy a latin és görög nyelv tanításával egybekötött tanári állomás, rendes vagy esetleg helyettes tanárral s ez esetben a szokásos triennium fenntartása mellett betöltendő. A rendes tanárnak, ki egyszersmind a tanári nyugdíjintézetbe belépni köteles, évi jövedelme 1100 frt, 200 frt lakpénz és 50 frt ötödévi pótlék: a helyettes tanáré 800 frt. Pályázhatnak ág. hitvallású evang. ker. tanképesitett egyének. A megválasztott az 1893/94-dik tanév második felében, február 1-én tartozik állását elfoglalni. A kellően felszerelt folyamodványok 1894. évi j anuárius hó 15-ig a lyceumi igazgatósághoz küldendők be. Pozsonyban, 1893. deczember hó 5-én. Dr. Samarjay Károly, a pozsonyi ág. hitv. ev. egyházközség felügyelője.