Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A számok beszélnek (–gy)

38 telén dolgokból eredő áldatlan visszavonásban emésztendi fel nemes erőit s az egyenetlen harcz vége lesz — a mit talán az unió exaltált hivei sem óhajtanak — a luth, egy­háznak sectákra való szétmállása 2. ponthoz. Valamely törvény csak akkor bölcs, jó és igazságos, ha az a nép köztudatában gyökeredzik s a közszükségnek megfelel s melynek életbeléptetése a népnek az igazságba vetett természetes hitét fel nem dúlja s a társadalmat rázkódtatások elé nem viszi. E mértékkel mérve az országi kormány által jelzett egyházpolitikai elvek alapján megalkotandó törvényt, az — szerény nézetem szerint — az evangyéliomi nép köztudatá­ban élő jó, igaz és szent fogalmaival ellentétben van, szükségletének meg nem felel, de sőt mélyen sérti annak valláserkölcsi érzületét s végűi a protest. házassági jog szempontjából felesleges is. Evangyéliomi népünk köztudatában a házassági viszony nemcsak nemi közösség, vagyoni s egyéb polgári jogviszo­nyok közössége, hanem elsősorban oly erkölcsi viszony, melybea vallási mozzanat is van s mely ennélfogva népünk vallási fogalmaival és intézményeivel szorosan össze van fűzve, következőleg a családi életet nemesiti, megszenteli s ez által a közmorál biztosítéka, a társadalom s az állam alapjává lesz. Midőn tehát az országos kormány — talán a legjobb intentióból — de számba nem véve a viszonyokat, a kilá­tásba helyezett törvényekkel egyszerre és minden átmenet nélkül könyörtelen kézzel nyúl a nép e köztudatába s annak becsét, értékét, a mit a nép eddig jónak, tiszteletes­nek, szentnek tartott a polgári házasság által devalválja : megingatja a nép szivében az azt nemesítő eszményi vilá­gában való hitét, a közmorál alapját képező intézmények iránti kegyeletét, szóval megsérti legszentebb vallás-erkölcsi érzületét, melyet — állami szempontból is — gondozni, ápolni, gyarapítani kellene, mint oly faktort, melyet semmi­nemű törvény és semminemű erő és hatalom pótolni nem képes. De a czélbavett törvény felesleges is a protestáns házassági jog szempontjából is. „A protestáns egyház mindig elismerte az állam tör­vényhozási jogát a házassági ügyben s a maga számára csakis a házasságnak az állam által hozott törvények értelmében való megkötését igényelte és pedig azért, mert igy látja legjobban megóva a házasság fogalmának vallási és erkölcsi momentumát s ezekkel együtt a családi viszony gyöngédségét." Ha tehát az állam jogát a protestáns egyházban érvényesítheti : igazságos törvény lenne-e az, a mely azért, mert egyesek a szentesített országos törvény előtt meg­hajolni nem akarnak, milliók vallás-erkölcsi érzületét sérti ? Ám rendezze az állam a confusus házassági jogot. Védje meg egyes polgárainak érdekeit az elkeresztelési és házas­ságkötési miseriáknál: de erre elegendő a szükségből való polgári házasság (N oth-Civileh e) és nem szükséges a kötelező polgári házasság, mely a nagy több­ség vallási érzelmeit sértené; nem szükséges az általános anyakönyvelés behozatala, mely az adózóktól ujabb áldoza­tot kívánna s a nyomorúságosan dotált protestáns papságot szerény jövedelmében érzékenyen károsítaná; és nem szük­séges végül az 1868. évi 53. t.-cz. módosítása vagy eltör­lése, miáltal a gyengébb felekezetek a számilag és vagyoni­lag túl hatalmasnak prédáúl lennének odadobva s tág kapu nyittatnék egy áldatlan harcznak, melytől Isten óvja úgy édes magyar hazánkat, mint szeretett evangelikus egy­házunkat. Ezek szerény nézeteim a fennforgó két kérdésről. Bölcs ítéletük alá bocsátom azokat. Ha nézeteim egyezők Önök nézetével, kész vagyok azokért helyt állani ; hanem, méltóztassanak megtisztelő megbízásukat másra ruházni. — Temesvár 1893. január havában. Atyafiságos tisztelettel és szeretettel Kramár Béla, a bánsági ág. hitv. ev. egyházmegye zsinati képviselője." * * * Fentebbivel kapcsolatban esperességi jegyző Zvarinyi Emil következő indítványt teszi : „Nagytiszteletű és Tekintetes egyházi elnökség! Mélyen tisztelt egyházközségi közgyűlés ! Nagytiszteletű Kramár Béla bánáti ev. főesperes úr és zsinati képviselő beszámoló jelentésének tárgyalása alkalmából van szerencsém indít­ványozni : I. Mondja ki az egyházközségi közgyűlés, hogy ev. egyházunk vitális érdekeit érintő, tehát fő­fontosságú kérdéseiben az egyházakhoz küldött zsinati képviselői jelentést köszönettel tudomásul veszi, az abban foglalt körültekintő és alapos indokolást teljesen magáévá teszi s felkéri a nagyt. zsinati képviselőt, hogy a legköze­lebb egybehívandó zsinaton az evang. és reformált egy­házak között bizonyos részről kierőszakolni szándékolt unió ellen a leghatározottabban állást foglalni szíves­kedjék. II. Mondja ki az egyházközségi közgyűlés, hogy az országos kormány által, egy felekezet pap­ságának az országos törvénynyel szemben tanúsított enge­detlensége folytán, tehát incidentialiter behozni szándékolt polgári házasságot és az 1868. évi L1II. t.-cz. megváltoz­tatását vagy hatályon kívül helyezését határozottan per­horreszkálja, és felkéri a nagyt. zsinati képviselőt, hogy nemcsak a zsinaton ilyen irányban befolyását latba vetni szíveskedjék, hanem mint főesperes egy mielőbb egybe­hívandó esp. gyűlésen, a viszonyokhoz képest szükséges erélyes lépéseket is megtenni méltóztassék. Kérem ezen indítványom elfogadását. Liebling 1893. január 24.-én. Mély tisztelettel Zvarinyi Emil, ev. lelkész." Mint értesülünk, az indítványhoz a bánáti egyház­megye valamennyi egyházközsége helyesléssel járult hozzá. A számok beszélnek. A selmeczbányai kerületi lyceum számadásai az 1891—92 ik iskolai tanévre közölve lettek az egyes egy­házakkal s azokból a következőket láttam jónak a nyil­vánosság számára kijegyezni : Az iskolai pénztár, a melyből a rendes tanárok és óraadók fizetésüket nyerik, az épület fentartása, a szolga­személyzet, adó stb. fizettetik, 441 frt 38 kr. hiánynyal zárul. Bevétel volt 18323 frt 56 kr., a melylyel szemben 18764 frt 56 kr. áll, jóll-het az igazgató Breznyik János saját illetményéből 660 frtot a pénztárban hagyott, illető­leg fel nem vett. A bevétel főbb tételeit csak azért emelem ki, mivel azokra még visszatérek : tandíjból 3054 frt, a

Next

/
Thumbnails
Contents