Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - A bánáti esperességből

37 jövendő meg fogja tanítani ezen helyzet tarthatatlanságára! Arra a tanítóra nem szabad több gyermeknek tanítását reábízni, mint a mennyi a törvényben elő van irva s a mint a tanulók száma a törvényes számot meghaladja, itt az ukász: második tanítót alkalmazni ! Igen helyesen ! ! De hát a nagyok lelki javáról való gondoskodás talán kevésbé fontos? Ki fog egykor felelni azért a sok lélekért, kik az evangéliomnak vigasztalása nélkül éltek és haltak meg? Mert lehetetlen elgondolnom azt, hogy papjaink a szószékről lelépve, nyugodt lelkiismerettel térnének dolgozó szobájukba, azon tudattal : megtettem a magamét ! s ne gondolnának arra : hát azok a betegek és aggok, szegények, haldoklók, azok az egyes bűnösök és közönyösök, bánkódók és megterheltettek, azok nem kapnak semmit az evangéliom vigasztaló, bátorító, lesújtó és felemelő erejéből ? sv. (Vége következik.) A bánáti esperességböl. Ntiszt. Kramár Béla, bánáti főesperes ur mint zsinati képviselő következő körlevelet intézte esperességének gyülekezeteihez : „Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházi Elnökség ! Habár az egyházkerületek a zsinati követek választásakor kijelentették, hogy a megválasztott zsinati képviselőknek utasítást adni nem kivánnak : mégis tekintettel azon fontos körülményre, hogy a zsinat megnyitása után oly ügyek is vétettek fel — s az időközben felmerült egyházpolitikai kérdések hatása alatt — valószínűleg még más oly ügyek is fognak felvétetni a zsinat napirendjére, melyekre a zsinati képviselők választásakor senki sem gondolt s melyekről nyilatkozni a hiveknek alkalmuk sem volt: én, mint a bánsági esperesség híveinek megtisztelő bizalmából megválasztott képviselők egyike, az előadottak folytán erkölcsi kötelességemnek tartom tájékozást szerezni aziránt, vájjon nézeteim a zsinat megnyitása után felmerült s egyházunk önállását s híveink vallásos érzelmeit tángáló nagyfontosságú kérdésekről egyezők-e választóim és küldőim nézetével, hogy ellenkező esetben zsinati állásomra nézve levonhassam a következményeket. Ezen meggyőződésem s elhatározásomból kifolyólag kérem a Nagytiszt, és Tek. Egyh. Elnökséget, méltóztassék a hiveknek alkalmat adni, hogy véleményük- és nézetüknek kifejezést adhassanak a következő kérdésekre nézve: 1. A zsinat elején a Generalis Inspector, a ki egyházunk önállásának esküvel is kötelezett legelső őre, ostentative azt a nyilatkozatot tette a nyilt ülésben, hogy ő minden rendelkezésére álló eszközzel forcirozni fogja a lutheránus és református egyházak közti uniót. És bár az egyetemes felügyelő ezen nyilatkozata nagy resensust keltett nemcsak a zsinaton, hanem az egyházakban is, ezen irányzat mégis átment azon törvényjavaslatba is, melyet a két egyház közös érdekű ügyei tárgyalására — és nem az unió előkészítésére — kiküldött bizottság elkészített, s mely bár hónapok előtt elkészült, sőt már a ref. zsirat elé is terjesztetett elfogadás végett, nekünk zsinati képviselőknek mai napig sem lett megküldve. Miután az én szerény nézetem szerint ily nagyfontosságú, egyházunk önállását érintő enuntiatióra az egyetemes felügyelőnek s ily eljárásra a zsinati bizottságnak s egyáltalában az unió ügyének tárgyalására a megválasztott zsinati képviselőknek a hivek mandatumot nem adtak : tisztelettel kérem, méltóztassanak nyilatkozni, ha vájjon a zsinati képviselőkre ruházott megbízatásuk az unió kérdésére is kiterjed-e s egyáltaljában szükségét érzik-e a központban oly nagyon propagált uniónak, s áldásthozónak tartják-e azt a reform, egyházban jelenleg érvényesült irányzat mellett általában a magyar protestantismus és különösen a luth, egyház jól felfogott érdekei szempontjából ? 2. Az országos kormány egyházpolitikai programmja mindenki előtt ismeretes; nem szükséges ép azért, hogy azt részletesen ismertessem. Miután azonban valószínű, hogy a zsinat, nem követve a ref. zsinat határozatlan magatartását, a kormány által czélbavett reformokkal szemben állást fog foglalni s ez esetben kívánatos és szükséges, hogy zsinatunk evang. híveink igaz és hű tolmácsa legyen : méltóztassanak nyilatkozni az iránt, ha vájjon szükségesnek, időszerűnek, viszonyainknak megfelelőnek, vallásos érzelmeikkel összeegyeztethetőnek tartják-e Önök az országos kormány által jelzett elvek alapján megalkotandó törvényt s nem tartják-e egyházunk érdekeire veszélyesnek az 1868. évi 53. t.-cz. módosítását vagy eltörlését ? Ezen egyházunk önállását érintő és híveink vallás-erkölcsi életében mélyen bevágó két kérdésre nézve méltóztassanak nyíltan és őszintén nyilatkozni s komolyan megvizsgálni, ha vájjon becses nézeteik egyezők-e az én e kérdésekre vonatkozó nézeteimmel, melyeket röviden előadni a következőkben van szerencsém. Az 1. pontra nézve. A lutheránus és réf. egyház közti testvéries viszony ápolása s a két egyháznak közös érdekű ügyekben esetről esetre való együttes eljárása kívánatos és szükséges. Ámde ennél tovább mrnni nem tanácsos ; mert valamint az unióra való kísérletek története, úgy a napjainkban előforduló szomorú tapasztalatok a legflagránsabb bizonyítékokat szolgáltatják nekünk arra nézve, hogy az ily törekvések, melyeknek sem a lutheránus sem a református kivek köztudatában talajuk nincs, egyrészről a két egyház közti ellentéteket csak kiélesítik, másrészről magában a luth, egyházban az egyház erejét emésztő egyenetlenség magvát hintik el, sőt könnyen a szakadás veszélyét idézhetik elő. Ép azért megingathatlan meggyőződésem : hogy a két prot. egyház egymás mellett, mindegyik saját individualitása szerint külön, saját szelleme, iránya szerint zavartalanul fejlődve, mindegyik saját traditióiból erőt merítve, egymással cultur. és humanit. téren nemes versenyre kelve, a hol a közös érdek kívánja, kezet fogva s a két erőt egyesítve, — mindig egy oly hatalmas factor lesz hazánkban, a melylyel mindenkinek számolnia kell s oly erő, mely minden támadással szemben helyt fog állni ma is ép úgy mint megállott rendületlenül a századok vérzivatarjaiban is. Ellenben a két egyház természetellenes, forcirozott unióba kényszerítve, sokszor kicsinyes és lényeg-