Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egy szó az „Egyetemi ifjúságunk s a vallás” cz. czikkhez (Hornyánszky Gusztáv)

348 egyetemre készülő fiát minden aggodalom nélkül elbocsátaná, ki ily válási perczben oly kérdéseket ne intézne magához aggódó szívvel : Vájjon az a jó mag, a melyet a szüló'i házban oly gonddal, a melyet a lelkipásztor a gymnasiumi vallásórákban oly fáradsággal hintett fogékony keblébe, ki fog-e kelni, el nem fog-e romolni egyetemi évei — sőt egyetlenegy egyetemi év — alatt, midőn sem a szülők, sem a lelkipásztor őrködő szemei nem kisérhetik tovább, midőn oly sok oldalról törnek rá a csábitások s veszedelmek órái, a midőn a megtámadott ifjú az addig nélkülözött szabadság, szabad elhatározás korlátlan ura?— Igenis, az a baj, a mire t. lelkésztársunk rámutat, az foglalkoztat bennünket is már régóta, látván azt, mily sokan vesznek el az egyetemi évek alatt, ép olyanok, kik gymnasialis korukban oly szép reménynyel kecsegtettek, oly szép jövőt Ígértek ! De mit tegyünk? Mit, hogy ezen igazán nagy bajnak elejét vegyük? Tétlenül ezt nézni, tétlenül nézni a vallásos kebelnek a vallástalanságba s veszedelmébe való rohanását, bűn volna, — bűn az egyházra nézve is, a melynek tagjai. „A vallásoktatásról az egyetemen kell gondoskodni." Hát igen, tovább művelni azt, a mit a gymnasiumban kezdtünk, helyes. De mily nehézségekbe ütközik ez most! Míg nincs behozva, ha nem is obligative, de legalább facultative bármely vallású egyetemi polgárra nézve ily vallásórák hallgatása, bizony, bizony nem érünk el mi sem semmit. Mert ime ekkor, ha csak m i kezdeményeznők ezt, még azok is, a kik szivesen vennének részt ily órákban, nem teszik, mert a többi társaiktól kigúnyoltatni nem akarnak, állván az egyetemi polgár — legalább a mostani felfogás szerint — a vallás felett ! Hanem igenis addig is segíthet e bajon egy czélszerű, egészséges, vallásos nevelés a házban, a gymnasiumban, oly nevelés, mely nem irtózik annak idején a gyermeket a maga igazi, valódi nevén megnevezni, mely nem irtózik a kellő pillanatban előtárni az ifjú elé a bűnt a maga teljes meztelenségében, az eddigi beléplántált jó útról való eltérésének káros következményeit. Valóban nem egy ifjú, ki oly szépen indult, lett áldozata ezen nevelési mulasztásnak! Jelen voltam, midőn egyik principálisom fia elé (egy alig 14 éves ifjú elé), a midőn az először hagyá el a szülői házat, a k i gymnasium 5-ik osztályát látogatandó, oly képet nyújtott a bűnről, a melyet sokan, de nagyon sokan csakis 10 évvel későbbi korukban, de akkor — sajnos — oly keserű tapasztalatok árán tudnak meg, melyek egész életükre kihatnak, egész életük igazi örömét megkeserítik. így kell cselekednünk nekünk is, a kellő pillanatban semmiféle okból el nem hallgatni a mondandókat. Ez volna egy. A másik főkellék arra, hogy a bajon segítsünk, volna szerintem : Az egyetemi ifjút azonnal családi körökbe vezetni be s ott megtartani. Hisz honnét jön az egyetemi ifjú? Hol találta meg idáig is igazi életörömét, munkakedvét? A családi csendes körben. Ez tehát igazi folytatása életének : családból családba lépni át. Egy ilyen családi csendes körhöz kell őt vonzani, itt megtartani, itt fogja aztán igazán megőrizni vallásos kedélyét, itt azt tőle telhetőleg fejleszteni, Es itt nyilnék az egyetem helyén tartózkodó lelkipásztoroknak is áldásos tér üdvös működésükre, hivatásuk betöltésére, igaz örömükre. Légyen ő nekik gondjuk ezen egyetemi ifjak szemmel kisérésére, ő velük való többszöri érintkezésökre s valóban, meg lehetünk győződve róla, nem egy közülök fogja őket áldani, áldani evang. egyházunk buzgó fáradozásukért, az egyház és a haza érdekében kifejtett működésükért. Hanem csak „kiáltó szó ne legyen ez a pusztában", mint t. Farkas Géza lelkésztársunk mondja. Hornyánszky Gusztáv. BSIFÜIB. Franz-Josefsfeld (Bjeliná-nál) Boszniában. Legsajátságosabb a mi h elyzetünk, mert el vagyunk különítve az egész világtól s csupán önmagunkra s a boszniai s herczegovinai kormánynak loyalitására vagyunk utalva. Ausztriában azt biszik, bogy egyházi ügyeinkre nézve Magyarországhoz tartozunk — már csak azért is, mivel onnét jöttünk. Magyarországban megint azon véleményben vannak, hogy Ausztriához tartozunk, valószínűleg azért, mivel világi ügyekben az osztrák „Allgemeine Bürgerrecht" itt a mérvadó. Só't vannak olyanok is, kik azt hiszik, hogy Horvát- s Szlavonországokhoz tartozunk; — tán a földrajzi fekvés miatt ! Hogy az úgy van, azt onnét tudom, mert már mindhárom irányban intéztek kérdést hozzám. Én azonban úgy a féltékenyeket, valamint azokat is, kik igaz testvéri szeretetbó'l érdeklődnek irántunk megnyugtathatom, hogy egyházi ügyeinkben sem hazánkhoz, sem Ausztriához, sem pedig Horvát- s Szlavonországhoz nem tartozunk, hanem önálló s független egyházat képezünk s mint ilyen semmiféle felsőbb egyházi hatóságnak nem vagyunk alárendelve még pedig azért nem, mivel olyan Bosznia s Herczegovina megszállott tartományokban nem létezik. Az első három évben egész természetesnek találták, hogy a telepitvény egyházi ügyekben Magyarországhoz tartozik, mert néhai Frint János volt franzfeldi lelkész úr e kis egyházat filiájának tekintette, mivel az első 60 család 1886-ban onnét az ő egyházából jött ide. S miután a következő évben megint 30 család Uj-Pazuáról jött, a Bányakerület azon alkalommal midőn a telepitvény iskolaépületre segítséget kért tőle, feladatának tekintette arról tanácskozni, hogy coloniánkat mely esperességhez csatolják, a bánáti vagy szerémihez-e ? S midőn utóbbira esett a választás Belohorszky főesperes úr annak idején, midőn a kis egyház papválasztáshoz készült, a magas kormányszékhez Sarajevóba feliratot intézett azt mondván : hogy az egyház a Bányakerület részéről az ő esperességéhez csatoltatott. De onnét azon választ kapta, hogy „Franz Josefsfeld mint egyház minden a monarchiában létező egyházi hatóságtól független s ön-