Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egy szó az „Egyetemi ifjúságunk s a vallás” cz. czikkhez (Hornyánszky Gusztáv)

ev. egyházunk beléletében." De talán érdekelni fogja a tisztelt olvasót is, hogy mi szolgáltatott nekem okot e panaszszerfí sóhajhoz. — Barátom, midőn elvégezte volt theologiai tanulmányait, mit sem óhajtott volna inkább, mint egy működési tért, melyen bő ismereteit embertársai javára értékesíthette volna. De hiába, nem akadt segédlelkészi állomás, és ő kénytelen volt több éven át nevelősködni egy előkelő uri családnál. Később mégis sikerült egy segédlelkészi állomást elnyernie, de most már 30 éves férfi létére igyekezett volna önálló működési tért elérni és mivel erre semmi kilátása nem volt, elhatározta, hogy felmegy Budapestre, hogy ott két éven át az egyetemet látogassa és azután mint tanár próbáljon szerencsét. Én, a ki ismerem barátom alapos képességét és meggyőződtem arról, mily szeretettel csüng ev. egyházán, végtelenül sajnálom elhatározását és mégis kénytelen vagyok nyíltan bevallani, hogy igaza van, jobbat és okosabbat nem tehetett, mint a mit tett, meit szép és dicső dolog ugyan az önfeláldozás, de viszont elvárhatná minden művelt ember, hogy azon a pályán, a mit szive vonzalmából választott, magát érvényesíthesse is, nem pedig alárendelt állásban tengesse életét. És legyünk igazságosak, e tekintetben egyházunkat méltán illeti szemrehányás. Mi nem gondoskodunk arról, hogy mindenki érvényesíthesse azt a talentumot Isten országában, a mit Istentől nyert. Igazat adok azoknak, a kik a választási rendszer esetlegességeiből származó méltatlanságokat megszüntetendőknek hangsúlyozzák, mert tény, hogy nem egy igazán képzett és inkább a mivelt közönség építésére praedestinált férfi holmi apró falusi egyházban kénytelen szellemi világosságát a véka alá rejteni, igyekezvén a legegyszerűbben magát kifejezni és híveinek képzettségéhez alkalmazkodni — mivel különben meg nem értik, — míg ellenben a véletlen játéka vagy talán elitélendő körülmények folytán nem egy kevésbé képzett ember, a ki mindazonáltal faluhelyen nagyon is megfelelne, városban intelligens közönségnek hirdeti Isten igéjét és okozza azt, hogy az amúgyis gyéren látogatott istentiszteletről (épen a lelkész fogyatkozásai folytán) még a törzsvendégek is elmaradnak. Mondom én igazat adok mindazoknak, kik a választási rendszerből folyó ezen visszásságok ellen panaszkodnak, de jelen felszólalásommal egy más rokon hiányra is kívánnám az illetékes faktorok figyelmét felhívni. E lap hasábjain is többször találkoztam már azon panaszszal, hogy kevés a theologus és hogy sok segédlelkészi állomás marad betöltetlenül, mert nem akad pályázó. Hát én azt hiszem, hogy e viszonyok évről évre csak rosszabbodni fognak, mert tény az, hogy (talán leginkább a megélhetés gondjaitól visszatartva) évről évre apad teológusaink létszáma. És én azon nem is csodálkozom, mert zsinatunk egy hiány szanálásáról gondoskodott ugyan az által, hogy kimondotta, miszerint a lelkésznek minimális fizetése 800 forint kell hogy legyen, — de egy más hiány orvoslását teljesen figyelmen kiviil hagyta, t. i. azt, hogy mind azok, kik a theologiát sikerrel elvégzik, alkalmazást is nyerjenek vagv mint segédlelkészek vagy mint segédtanítók, — továbbá pedig, hogy minden segédlelkész bizonyos évek után rendes lelkészszé választassék. Szükségünk volna tehát egy intézetre, mely a német „Prediger-Seminar"-nak megfelelne, melyben a végzett theologusok gyakorlatilag kiképeztetnének, míg alkalmazást nem nyernek. De mivel egy oly intézet felállítása sok nehézségbe ütközik, legalább arra kell törekedni, a mit református testvéreinknél már megvalósítva látunk, hogy 1) minden candidatus theologiae tehetsége és képzettsége értékesíttessék, hogy 2) a segédlelkészek ne örökösen káplánoskodjanak és hogy 3) a lelkészek közt az előléptetés egy bizonyos neme keresztülvitetnék az által, hogy az egyházak osztályoztatnának és hogy függetlenül, minden protekcziótól a szerény jövedelemmel bíró lelkész is bejuthatna idővel (a megpróbáltatás ideje után) jobb parochiába. Persze e hármas feladat csak úgy volna megvalósítható, hogy ha az egyes esperességek és kerületek egymás elől szűkkeblüen el nem zárkóznának (mert bizony mai napság már valóban a nevetségessel nagyon határos, hogyha látjuk, mily féltékenyen őrködnek nevezetesen a dunántúliak a felett, hogy valahogy más kerületből ne jusson hozzájuk uj ember). A végzett theologusok a 4 püspök által, a segédlelkészek az illető egyházmegyék, a lelkészek az egyetemes egyház által állandóan evidencziában tartatnának. Ha most valakinek segédlelkészre volna szüksége, egyszerűen a püspökökhöz kellene fordulnia, a kik neki a megfelelő segédlelkészt elküldenék. A mint egy, mondjuk harmadosztályú lelkészi állomás üresedésbe jönne, arra csak azon segédlelkészek pályázhatnának, kik már egy bizonyos ideig 3—4 évig káplánoskodtak. Másodosztályú lelkészi állásra azon lelkészek pályázhatnának csupán, kik már 5—10 évig szegényes egyházban működtek. Első osztályú egyházba pedig csak a legkiválóbb lelkészek volnának megválaszthatók. Ez által igazságtalanságnak, korteskedésnek és visszaélésnek eleje vétetnék, minden lelkész Ízlelne valamit a hires evangelikus nyomorúságból és míg a gazdag lelkész tartózkodnék a dölyf és elbizakodottságtól, addig a szegény lelkész is sokkal nagyobb munkakedvvel teljesítené kötelességét, mivel azzal vigasztalódnék, hogy reá is felvirrad egy jobb idő hajnala. Binder Jenő, ev. lelkész ~C7 Egy m ai „Egyetemi ifjuságunk s a vallás

1' cz. csikkhez. Ki volna az, a ki t. Farkas Géza lelkésztársunk „Egyetemi ifjuságunk s a vallás" cz. czikke elolvasása után, mint eddigi jeles czikkeire, úgy most is rá ne mondaná : Mily teljesen igaza van ! Hol az az ev. atya, ki a gymnasiumot végzett s ime az