Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Czikkek - Az e. e. e. nyugdíjintézet kérdéséhez (Kund Samu)
305 S e nemzetieskedő irányzat le'tezik már régibb idő óta egyházunkban. Felébredése nyomon követi a nemzeti felébredés korszakát, s összefüggésben áll a német nemzeti öntudatot pkilologiai és arehaeologiai alapon mélyitő törekvésekkel. Reactio volt az és pedig kezdetben lényegileg theoreticus jelleggel. Mig ugyanis a magyar nemzeti öntudat felébredése a magyar faj politikai vezérszerepénél fogva politikai, állami téren érvényesült: addig egyes tót tudósok saját nyelvük s népük traditiójába elmélyedve s ezen téren szláv tudósokkal találkozva s ez alapon velük solidaritásba lépve — egy theoretikai panszlavismus eszményére jutottak. Lelkesültek a nyelv és hagyományban fennmaradt közös kincsért s a múltban birt közösségüknek jelenben is egyelőre egy közös nyelvben kivántak kifejezést adni. Ezen lelkesülésnek, ezen elmélyedésnek a tudomány sokat köszön ; s az e feladattal megbirkózó férfiak neve a tudomány terén is, mint úttörőké becsült maradand. S tevékenységük addig, mig az tisztán tudományos jellegű maradt, hazánk s egyházunkra nézve sem lehetett volna sohasem veszélyes. Ellenkezőleg éppen azt tapasztaljuk, hogy ezen philologiai és arehaeologiai alapon nyugvó tanulmányozás minél odaadóbban műveltetik: annál mélyebben merül el a felületes tudós által is felismerhető közös vonásokon belül — azon sokkal tanulságosabb sajátos tényezőkbe, a melyek egy nagy nyelvcsaládhoz tartozó népcsoportot a történeti fejlődés következtében nyelv, jellem s hivatás tekintetében magától a nagy nyelvcsaládtól elidegenített, sőt azzal egyenes ellenkezésbe helyezett. A közös szláv nyelvnek eszménye éppen ezen a mi tót népünkkel való közelebbi foglalkozás alapján oda vezetett, hogy jelenleg csupán ezen mi tót népünknél is nem egy, de három-féle nyelv vetélykedik irodalmi nyelvként való elismertetéséért. A tudomány terén tehát ezen panszlavisztikus, nemzetieskedő irányzat meddő volt, mert éppen a mélyebb tanulmányozás bizonyítá be annak képtelenségét. Ez irányzat veszélye igy nem a tudományban, hanem azon érzületben rejlett, a melylyel az irodalmat felkarolta. Értjük azt, hogy a tudós, midőn egy uj eszme szolgálatába lép annak kizárólagos igazságától át van hatva s minden ezzel ellenkező munkásságot kicsinyel; de tudjuk azt is, hogy nem a tudomány, hanem az emberi hiúság emez elkapatásnak okozója. S értjük azt is, hogy ha ezen eszme magával a személyiséggel összeforr sőt mi több ez összeforrottságában a nemzetiségi individualitásra támaszkodik és ebből meríti lelkesülésének tüzét, ama kicsinylés megvetéssé, gyűlöletté fajul el. (Folytatása következik.) Az i, i. 0, nyugdíj intézet kérdéséhez, (Folytatás.) Azonban még ezen összeg után számítandó korpótlék alatt is ugyancsak nyögne a biztosított lelkész ; de nem azért, mivel nem akarásnak nyögés a vége ! Az „alapszabálytervezet" tehát még egy könnyítést hoz javaslatba. T. i., hogy az alapdíj három év alatt három egyenlő részletben, a korpótlék 20 — 40 évre történt beosztás mellett legyen törleszthető — 5°/o kamataikkal egyetemben. Mellesleg említem meg, hogy a kamatláb megállapítása nem zsinati törvénybe, hanem a végrehajtási szabályzatba való, melyet a módosuló viszonyokhoz képest módosítani lehet. A minimumot azonban az alapszámításnál meg kell állapítani; a minimumnál kevesebb a végrehajtásnál sem állapítható meg. Az alapdij és korpótlék befizetését hosszú időre kinyújtani sem a tagok sem az intézet érdekében valónak nem tartom. Az intézet érdekében nem, mert attól tartok, azokból a törlesztési kölcsönökből sok-sok összegecskéket keilend majd mint bevehetetleneket törölni, mivel az adós, vagyon hátrahagyása nélkül meghalt; a tagok érdekében nem, mivel attól félek, hogy a 20, 30, 40 évre beosztott törlesztési kölcsön mellett sok nyugdíjas lelkésznek nyugdiját, még több özvegynek ellátási diját éveken át nem készpénzzel, lianem nyugtával fogják kifizetni, míg t. i. a teljes törlesztés meg nem történt. Addig pedig a nyugdíjas vagy özvegye akár éhen is meghalhat. Az sem tetszik, hogy minden egyes esetben külön-külön lehessen a határidőt kikötni — hosszú alkuvással 20, 30 vagy 40 évre ! Ezek folytán a tiz évi határidőt tartom a törlesztési kölcsön lefizetésére megállapítandónak, szabadságában állván minden tagnak egyszerre két vagy több évi részletet előre befizetni. Az alapdij lefizetésére három évet, a korpótlék lefizetésére további tiz évet állapítanék meg. Igaz, hogy ez által a súlyos dijtételek lefizetése még súlyosabbá válnék. Egy 45 éves lelkész például a belépés három első évében fizetne (a dunántúli gyámoldába 21 frtot), az egyetemes nyugdij-intézetbe a 200 frt biztosítandó összeg után az alapdij 1 3-át 44 frt, alapdij és korpótlék kamataiban 20 frt, évi dij 10 frt — összesen tehát 97—100 frtot. A következő 10 éven át 21 és 10 frt évi dijat, a korpótlék Vio részét 34 frt, a korpótlék kamataira 12—15 frtot, összesen 80 frtot évente; a további években 31 frtot évente. 800 frt fizetésnek ez 12, 10 és 4°/ 0-át teszi ki. Egy 55 éves pap 21 + 10 azaz 31 frt évi dijat, az alapdij V 3át azaz 72 frtot, az alapdij és korpótlék kamataiban 40—42 frt, összesen 145 frtot évente három éven át; tovább 10 éven át 31 frt évi díjtételt, 69 frt a korpótlék 1/ 1 0 részének törlesztésére, a korpótlék kamataira 30 frtot, összesen 130 frtot minden évben 10 éven át; a további éveken át 31 frtot évente. Száztóliban kifejezve ez 18%, 16°/ 0, 4% nyolczszáz forint tiszti fizetésből. Evangelikus lelkészeknek.
