Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A kultuszminiszternek 29715/1893. számú rendelete (Kund Samu)

270 Ma ő, holnap más s a közel jövőben ki tudja mennyi ! Menni fognak; mert a mai papválasztási rendszer mellett méltánytalanság, mellőzés hűségük bére; mert kenyerüket a távol jövőben sem látják biztotosítva; mert küzdelmük nagyságának legkevésbé sem felel meg helyzetük szegénysége ; mert a folyton fölmerülő, személyes, alacsony, egyéni érdekek harczában ügyük diadalát nem remélhetik ; mert a mostani abnormis állapotok mellett a készültség őt megillető helyét, a hű kötelességteljesítés az elismerést, a buzgóság a méltánylást, a nemesen teljesített munka feltétlenül megérdemelt jutalmát nem nyeri el ; mert a pap választásnál ma a legtöbb esetben nem az egyház, hanem az egyéni érdekek a döntő tényezők. Nem való egyébre a mai rendszer, mint arra, hogy elpusztítsa a lelkesedést, megbénítsa a buzgóságot s megölje az előretörekvést, a munkakedvet. Hányan lehetnek, kik ennek áldozatai, kik keservvel tekintenek vissza a múltba s csak az Isten lelke s a még teljesen meg nem semmisített reménység halvány világa viszi őket a kétes jövő felé. Elértünk már — fájdalom — addig a pontig, a melynél ezen egykor igazán felemelő, kizárólag az egyház szent érdekeit szem előtt tartott, nemes tisztaságban véghez vitt egyházi aktus ünnepélyes jellegét levetette, s a köznapiasság, az egyéni érdek, az emberi önzés mindennapi darócz ruhájába öltöztetett. Mily egyoldalú, közönséges érdekek befolyása alatt történik ma sok helyen a papválasztás ! Ki merné állítani, hogy e „modern" választások alkalmával az egyház szent czéljai szem előtt tartatnak ? Ki merné tagadni, hogy a „megválasztott" pappal a legtöbb esetben a vész magvai is bevitetnek a gyülekezet testébe? Ki merné gyengelelküséggel, kishitűséggel vádolni a méltánytalanul „mellőzöttet", ki egy az egyházra legkevesebb tekintettel eszközölt választás képétől visszaborzad s menekül? Hallgassunk, várjunk még tovább ? Tétlenségben mintegy hívjuk az órát, midőn a nyilt piaczon csapra vert kortesborral szentelik meg a papi palástot? Egyházunk elleni bűn volna késlekednünk. Nem a lelkészek, hanem az egyház érdeke követeli a papválasztás újjászervezését. Uj kor kezdetén állunk. Az uj alkotások munkájának egyik legkiemelkedőbb momentuma kell, hogy a papválasztás helyes alapokra fektetése legyen. És ha készül az uj szabályzat : készíttessék az a lelkészi képzettség, a munkával szerzett érdem, a szolgálati idővel.

s a gyülekezet óhajának figyelemre méltatásával az igazság lelke szerint; melynek elve czikkem jelszava: az egyház minden előtt! Kovács Andor. A kultuszminiszternek 29715/1893, számú rendelete. IL Az evangelikus egyháznak önkormányzati jogához tartozik a tanítók fizetését meghatározni. E jogot az 1868. 38. t.-cz. 11. §-a s zsinati törvényeink több helyen ujabban is megerősítik. A miniszteri rendeletben a miniszter magához ragadta a jogot megállapítani azt, hogy az ú. n. kántortanítók fizetéséből mennyi a tisztán tanítói fizetés. Az 1868. 38. t.-cz. 141. §-a kinyilatkoztatja, hogy a felekezeti tanítók az istentiszteleteken és temetéseken segédkezhetnek. A kormányrendelet kimondja, hogy midőn a felekezeti iskolatanítók így segédkeznek, az oly terhes, fontos külön szolgálat, melyért a tanítói fizetésnek tetemes részét le kell ütni. Önkormányzati, törvény biztosította jogaink szempontjából is szó fér a miniszteri rendelethez. Az egyház maga mindig „segédkező" szolgálatnak vette a tanítók szolgálatában a kántori teendőket; és külön fizetést azokért — a stóla kivételével — nem állapított meg hiványilag, legfelebb ott, a. hol bokrosabbak voltak a kántori teendők, a hol aztán a hiványokban a kántori javadalom is külön ki lett tüntetve. A dunántúli evangelikus egyházkerület 1890. jk. 154. p. félreérthetetlen határozottsággal ki is mondja ezt ekkép : „az egyházkerület — azon esetek kivételével, melyekben a hiványok a kántori fizetést külön fel nem sorolják — a tanítók, összes fizetését tanítói fizetésnek tekinti." És önkormányzati jogánál fogva mégis az 1868. 38. t.-cz. 11. §-a alapján teljes joggal határozhatta meg így a kebelebeli tanítók fizetését. A magas kormány, melyhez jegyzőkönyveink felterjesztetnek, észrevételt nem tett e határozat ellen. Sőt 1891. decz. 5-én a képviselőházban beterjesztette törvényjavaslatát, a tanítók fizetésének rendezéséről, a melynek 8. §-ában maga is ugyanazon elvet vallja, melyet az egyház vall, melyet a dunántúli evang. egyházkerület kimondott. Ezen idézett 8. §. szóról szóra azt mondja : „ha a hitfelekezeti iskolatanító az 1868. 38. t.-cz. 141. §. harmadik bekezdése értelmében a kántori teendőket is végzi, a tanitói fizetés megállapításakor a tanítói és kántori járandóságok együttesen tanítói fizetésnek veendők." Magok a hitfelekezeti iskolatanítók is egészen természetes dolognak tartják, hogy a vasárnapi istentiszteleteken, a hétköznapi könyörgéseken „segédkezzenek", a lelki épülés emelésére közreműködjenek minden külön díj nélkül (az offertorium ajándékot kivéve, melyet sátoros ünnepeken kapnak). Például mikor Répczelakra jöttem papnak, az itteni tanító kántortanítóvá lőn és egy krajczárral sem kapott több fizetést azért, hogy orgonál. Majd Csánigon iskola alakulván, a csánigi tanítót megbíztuk azzal (minden külön dijazás nélkül), hogy Lakon minden második vasárnapon orgonáljon. Aztán egy másodtanítót alkalmaztunk, ki a kántori teendőkben segédkezni köteles, de azért eszünk ágába se jutott