Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Ne oszszuk fel a békési esperességet (id. Draskóczy Lajos)

265 hevétől elragadtatva, hanem higgadt megfontolás után) a kivel mintegy 35 év óta működtem ugyanazon esperességben; mégis oly kevéssé ösmerteni azt a kollegámat ily komoly ügyben, hogy az általam panszlávnak gyanított férfi saját kijelentésem szerint tényekkel bizonyította be nekem, hogy a magyar haza körül több érdemei vannak, mint nekem. Ha ennyire nem ismerem, vagy félreismerem kartársamat komoly férfiú létemre: abban bizonyosan nagy része van az esperesség túlnagy terjedelmének ! Pedig lelkész csak 32, tanitó azonban mintegy 120 van az esperességben, ezeket ienne ám nehéz kiismerni. Erre az a válaszom, hogy Veres lelkésztársam ezt a dolgot is visszás világításba helyezi s engem a közönségnek megint ferde tükörből mutat, mert hiszen a kiknek legjobb barátai vagyunk, a kiknek lelkök tisztaságáról legközvetlenebbül vagyunk is maggyőződve, ha azokról az esperesség körében bűnös dolgokat hallunk; annak minden irányban egy orvossága van : a nyilvánosságravalóhozás. Itt vagy az ártatlanság tűnik ki, vagy a büntetés következik be. Nem gyanítottam, hanem a hallottak felől kérdeztem. Senkinek sem tettem nagyobb szolgálatot mint azon lelkésztársamnak, a kiről csúf dolgok hangzottak, mikor az ügyet nyilvánosságra hoztam s felőle nyíltan mondtam meggyőződést, a mit ott mindenki helyeselt ; de szolgálatot tettem egyházi életünknek is, mert gyakoroltam ez erkölcsiség s alkotmányosság egyik életelvét : a teleletrevonást! S ime megtisztúlt az egyén és a levegő! Hová törpülnek hát azok a beszédek : „nem szeles ifjú", „érett komoly férfi", „35 év alatt sem ismeri a társát, interpellálja azt, a kiről aztán beismeri, hogy több érdemei vaunak mint neki", „ez azért is vau, mert nagy az esperesség" stb.? Dehogy nem ismerem! Ismerem, mert hittem s hiszek neki! S most már elvárom, s követelhetjük mindnyájan, hogy a haza körül több érdemei legyenek, mint nekem. De úgy-e ebben nem gátolt meg az esperesség nagy területe? S ha még kétakkora volna is, az ilyen interpellácziót a legmesszebb ponton levőre nézve is mindenikünk megtehetné, a tisztító világosság, a nyilvánosság elébe vonhatuá ! De ha elszakítják tőlem ezt a testvéremet azon ürügy alatt, hogy tőlem messze van : akármi hangzanék is felőle, többé iránta kérdést nem intézhetnék, hacsak a kerületi vagy egyetemes gyűlésre fel nem mennék, a mi meg már nekem van nagyon messze ! De hát annak mi az oka, hogy Veres lelkésztársam sem rólam, sem helyzetemről nem nyújt hű képet ? a messzeség ? Hiszen ha a kezét kinyújtja : engem elér ! Ha egyet lép felém : a szobámba ér ! Közvetlen szomszédom ! kényelmes és olcsó vasúti összeköttetésünk van ! S ha szerencsém volna, nem látnám-e tán szívesen ? elzárnám-e belsőmet, vagy eltitkolnám-e helyzetemet ? S mikor rólam s helyzetemről ír, mégis csak illőbb volna engem megnézni, mint e nélkül rólam torzképeket adni s helyzetemről valótlanságokat mondani ! Tény, hogy a hibán a közelség nem segített. Lám milyen sokat írtam már, s mind ez csak önvédelmemre történt, most már a tulajdonképeni tárgyalásra alig marad hely és idő. Ezért mondom, hogy csak az eszmecsere s a tárgyilagos vita üdvös; a ki arra is ügyel, hogy egyet-egyet a személyen is üssön, vagy éppen eltorzítsa, az, a legszentebb ügyet is a posványba viszi. Arról a 32 lelkészről s 120 tanítóról czikk-m folyamán megemlékszem. És most hála Istennek a tárgyra térhetek. Köszöni V. lelkésztársam, hogy az ügyhöz hozzászólattam azért is, mert indítványa ellen beszélvén hathatós érveket szolgáltattam indítványa mellett. Az ilyen állítás ellen megvéd engem előző czikkem, a melyre utalok is, és olvasó közönségünk értelmes s gondolkozó volta. De most is sorra felelek azokra a hathatós érvekre; tulajdonkép azokra, a melyek szorosan a tárgyhoz tartoznak, s hely szűke miatt ki nem maradnak. Hogy a múltban mi indokból akarták a békési esperességet felosztani s mi érvekkel gátolták meg, noha a vitában részt vettem, nem emlékszem, csak azt tudom, hogy szorosan Orosházával tartottam. Hogy én csak azt mérlegelem a mit ellene fel lehet hozni, a mit 0 mellette felhozott, azt nem. Dehogy nem ! Csakhogy el nem fogadhatom, mert a felosztásban csak kárt látok. Hogy a pánszlávizmus az egyházi életben politikai kérdés volna, azt tagadom ! Mert az egyházi szempontból a haza ellen elkövetett árulás, tehát olyan nagy bűn mint a Szentlélek ellen való káromlás, a mit sem az égben, sem a földön meg nem bocsát az Isten. Tehát azt az evang. anyaszentegyháznak nem szabad egy tagjában is megtűrnie, ki kell irtania mint minden bűnt, s ezt annyival inkább, mert a haza s igy az ev. anyaszentegyház életére is tör. Ezt ugyan minden más anyaszentegyháznak tennie éppen oly kötelessége. Az egyházi közigazgatásnak pedig az erények fejlesztése s megőrzése egyik főkötelessége ! Most is mondom, hogy panszlávot esperességünk területén nem láttam s hiszem is, hogy nincs; mert én mindenkit jó hazafinak tartok a ki magát annak vallja. Ilyen szent tisztaságon kétkedni halálos bűn, mig az ellenkezőt a tények nem bizonyítják, a mely esetben ki kell vágni mint a testből a fekélyt ! De mikor azt mondom, hogy nem láttam s hiszem, hogy nincsenek: egyúttal követelem is az olyan egyházi közigazgatást és vigyázást, hogy ne is legyenek. A felosztás ellen alapigazságúl állítottam fel, hogy több ember többet bír. Erre 0 azt mondja, hogy ugyanezen alapigazságon javallja a felosztást, mert több esperes, több felügyelő, gyüléri képviselő többet bír mint most egy vagy kevés. Én pedig már előző czikkenben mondtam s most is azt állítom, hogy nem a számot-szaporító, hanem a számot tevő a jó tényező ! A hol egy számot-tevő felügyelő egy nagy testben elég, ne tegyünk oda a testfelosztásával négyet, vagy akár kettőt, mert a megosztással a testet gyöngítjük, s a gyönge, magasabb törekvésekre nem képes, erre csak nagy test van hivatva. Maradjon tehát a test nagynak, erősnek, hogy mentül több olyan szükséges közintézményt létesíthessen, a miket a kicsiny a maga erejéből soha el nem érhet. Ugy intézkedjünk tehát, hogy a mi esperességünket egy esperes és felügyelő képes legyen erőfeszítés nélkül jól kormányozni s a mi esperességünk mint nagy erő hozzon áldást anyaszentegyházunkra s hazánkra. E czélból első sorban a munkásokat kell tökéletesíteni. Mert mennél lelkiismeretesebbek a munkások, annál kevesebb felügyelő kell föléjük. Ha sok felügyelő kell a munkásokra, az nagyon szomorú képét adja a gazdái ko-