Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Ne oszszuk fel a békési esperességet (id. Draskóczy Lajos)

2(U fizetett összeget kamat nélkül kapja vissza s csak 10 éven túl a biztosított nyugdíjnak reá eső százalékait veszi. Más módot nem találtam, nem lelhetek fel, a mely által az intézet — ha már az elhaltak özvegyei, árvái javára nem tehet semmit — legalább az élő egyházi tisztviselőket felvehesse, jövőjüket annyira biztosítsa, a mennyire ők azt kérik az alapszabály ok keretében. Igaz, az intézet valamivel többet koczkáztat ilyen biztosítás mellett, de csak is valami kevéssel, mert mennél idősb egy tag, annál rövidebb ideig élvezendi ő vagy özvegye a nyugdijt, s lia után nem fizetett, annál kisebb ezen nyugdijösszeg. Igaz, a kiszámított és tán várvavárt után fizetések, a melyek több százezernyi tőkét képviselnek, nem folynak majd be az intézetpénztárába oly bőven — de amúgy is annak csak egy része fizettetnék be a 40 év alól állók által ; — de sok lesz az alaptőkét és az évi járulékot fizető tag és kicsiny az intézet kötelezettsége a tagok nagy része irányában. A nem teljesíthető utánfizetésből származott kizárást követő átok helyébe lép az áldás és az édes remény. Nem kell tartani attól, hogy az intézet ily kedvezmény által niegkárosuljon : meg fog erősödni ! A 600 belépő tag egyenként 400, illetőleg 200 frtot biztosítván, lerak egy 60,000 frtnyi tőkét, a mely folyton növesztetik az évenkénti 5 — 7000 frt által a közalapból, az új tagok alaptőkéi, az államsegély egy része s netáni adományok által. De a nyugdijakra fordítható évi járulék, mely 12,000 frtot teszen és a tőkének első évi 3000 frtnyi kamatja = 15,000 írtból az első években is nagyrészt lesz a tőkéhez csatolható. Az egyetemes nyugdíjintézet tehát meg fog élhetni, lia a most működő egyházi tisztviselőket utánfizetés nélkül is tagokul befogadja, mérvén nekik s özvegyeiknek annak idején azzal a mértékkel, amelylyel ők mértek az intézetnek ; s mindannyian — a most működők tán féle — a kik közönynyel néznők az intézet felállítását, fejlődését, működését, annak felvirágzását minden erőnkkel előreniozdítanók. Ilyen nyugdíjintézet vivat, crescat fioreat! Misérd 1893. aug. 14. Schleiffer Károly, ev. lelkész. ! 11 f IL i. Ne oszszuk fel a békési esperességet. Ismét Veres József lelkésztársamnak akarok felelni. 0 a mellett érvel, hogy felosztassák, én pedig, hogy ne osztassék fel a békési esperesség. Az eszmecsere, sőt még a tárgyilagos vita is nagyon fczükséges, mert tisztázza, fejleszti az ügyet. De miior úgy irunk, hogy az ellennézetű, saját személyét is védeni kénytelen, az már nem jó, mert a polémia posványaira vezet s magát az ügyet károsítja. E becses lap ez évi 30-dik számában azt mondja rólam Veres lelkésztársam, hogy én kicsiny egj'ház papja vagyok, egyetlen egy iskola és tanító van felügyeletemre bízva, munkabíró vagyok, segédlelkészt is tartok, s még sem érek rá az esperesség fontos ügyeivel foglalkozni s a nagy esperességben széjjelnézni, hát ha nagy egyház papja volnék, s még a nagy esperességben esperes is, mit csinálnék akkor? Ily kedvezőtlen világításban tüntet fel engem, holott az én egyéni tulajdonságom semminemű befolyással nem lehet a kérdés eldöntésére, ez sem mellette sem ellene érvül nem használható, a tárgyhoz nem tartozik s személyem bántása csak arra szolgál, hogy gyöngédtelennek, tapintatlannak, sértőnek tartsam az irót. Es ha még azt is veszsziik, hogy azok az ellenem felhozott állítások a valósággal is ellenkeznek!? Nekem egy év óta nincs segédem! Nem „egyetlenegy" hanem két iskola és tanitó van felügyeletemre bízva, s még három iskola felállításának gondját tették rám s még az eszközök beszerzése után is nekem kell fáradnom, a forrásokat megnyitnom. Híveim adóképessége a szükségek egyharmadát sem fedezi, a város segítségéhez s híveim áldozatkészségéhez kell minduntalan folyamodnom. Nem is meddő e törekvés, mert az Isten mind a két forrást megnyitotta: a város évi 800 frt segélyt ad, de még kellene évi 600 frt; a hívek alapítványa eléri a 6000 frtot; de még kellene legalább 8000 frtnyi alapítvány. Folyton vannak ellennézetüek is, a kik a városi segítséget elakarnák venni, s a kik az alapítványokat külsőségekre költenék, tehát a meglévőt folyton védeni is kell. Nincs itt a helye annak, hogy mindent elmondjak ; de annyi bizonyos, hogy a kicsiny egyházak papjainak — ha mint első czikkemben is mondtam egyházukat erősíteni és gyarapítani is akarják — meg kell tanúlniok azt a csudatételt, miként lehet 5 árpakenyérből s 2 halacskából 5000 férfit jóltartani úgy, hogy még 12 kosarakkal maradjon is. Az ily törekvés az embert teljesen elfoglalja, lelkét minden gondolatával végkép leköti úgy, hogy kénytelen magát a nagyobb egyházi dolgokkal való foglalkozástól felmenteni, s midőn köréből kilép : soros munkájának kárára csak a kényszernek en^ed. A nagy egyházak papjai ily helyzetbe nem juthatnak, mert ott van erő, csak azt használják jól. Arra a kérdésre: mit csinálnék ha nagy egyház papja volnék s még esperes is? azt hiszem, elvárja tőlem minden értő lélek, hogy ne válaszoljak. Hogy miért mondtam, hogy Veres lelkésztársam első czikkét jól dolgozta ki? azért mert adatokkal dolgozott. Miért mondtam a magaméra, hogy én nem dolgozom olyan jól ki? azért mert én nem adatokkal dolgoztam, hanem csak általános igazságok s véleményem nyilvánításával ; ez a könnyebb vég, a mi engem igy is rendes munkámtól vont el. Nekem emlékiratszerűen kellett volna dolgoznom, a mire akkor sem vállalkozhattam s most sincs időm. De hogy „gúnynyal" irtam volna, az sem czikkemben, sem lelkemben fel nem fedezhető, mert nincs benne ! S igazán nem is kellemes, nem is sikeres oly férfiúval szót váltani, a ki a forrás tisztaságában ok nélkül nem hisz, s érvei sorában az alaptalan gyanúsítást is használja. Azt mondja rólam Veres lelkésztársam, hogy én nem vagyok szeles ifjú hanem érett komoly férfiú s mégis olyan kollegámnak pánszláv nyilatkozatai felől nyújtottam be interpellatiót az esperességi gyűléshez (tehát nem pillanat