Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Szuplikáczió – szuplikánsok (Hegyaljai)

lia az ég m ég szokás szerint számos családtagokkal is megáldotta őt, felette nagy szüksége is van. Ha azután ilyen helyekre vetődik a szuplikáns, rendesen az egyetlen nélkülözhető díszesebb szobánkba vezetjük, a kedvesebb vendégeink számára feltartott csinosabb ágyunkba fektetjük s ha, még ehhez egy kis szives vendégszeretet is járul, bizony nem egyszer van alkalmunk tapasztalhatni felőlük, hogy mily nehéz szívvel veszik a vándorbotot kezeikbe, ha tőlünk is el kell indulniok más ismeretlen szebb tájak s más ismeretlen hitrokonok közé. Pedig — az igazat megvallva — épen nem mondhatnók, hogy kivétel nélkül egyforma szívességgel látjuk el őket mindegyiköket. Mert hát nem egyszer jönnek hozzánk olyan szuplikánsok is, a kiknek áz iskola négy falán vagy az alumneumon kivül alig terjed tovább az ismeretök, a kiken alig látszik meg, hogy valaha emberekkel érintkeztek. Különösen elsőrendű főiskolánk az, a mely rendesen az algymnasiumot alig bevégzett miserabilis kinézésű gyenge gyermek ifjakat szokott hozzánk küldözgetni már évek óta szuplikánsokul ; úgy hogy követei egészen kiválnak — s korántsem előnyükre — más tanintézetek küldöttei közül. Jól tudom én azt, hogy tanintézeteink rendesen a szegényebb tanulóikat szokták a kéregetésre kiküldeni. S nem is várom én tőlük azt, hogy hozzám szalonruliában jöjjenek. De ha oly elcsigázott kinézésű szuplikáns jön hozzám, a ki még csak alig nőtt ki a gyermekkorból, szakadozott ruhában s rongyos czipőben, a ki tanárain kivül — mint az nem egyszer történt már meg — az ugyanazon tanintézetben működő más tanárokat sem személyesen, sem híréből nem ismeri; s a kinek összes tudománya, összes tapasztalása csak abból áll, hogy hol tartották jól s hol adtak több pénzt a kezébe ; ilyenkor megvallom, hogy részint a sajnálkozás, részint a boszankodás érzelme vesz rajtam erőt. Pedig ilyen szuplikánsokhoz nem egyszer volt már nekem szerencsém. Sőt nem egyszer jöttek már hozzám olyanok is, a kiknek sem táskájuk, sem esernyőjük nem volt ; a kik még felesleges fehér ruhájukat is zsebkendőbe kötözgetve hordozák magukkal; s akiknek egész külső megjelenésük inkább hasonlított egy kéregető mesterlegényhez, mint egy tekintélyes főiskola küldöttéhez. Ez évben — plane — egyik tanintézetünktől olyan szuplikáns is fölkeresett, a ki a rajta valón kivül épen semminemű fehér ruhát sem hozott magával. S midőn meglepetve kérdezém a táskája és a fehér ruhája holléte felől, mosolyogva jegyzé meg, hogy ő azt felesleges tehernek tartja magával czipelniü „En azt hiszem — úgymond, ezek voltak a szavai — hogy 3 (három) hétig el lehet járni az embernek egy fehér ruhában (!), s én otthon tisztát öltve magamra, három hétig abban szuplikáltam s akkor a felvidékre érve, egy ott lakó jó barátomnál kimosattam azt újra s addig az ő ruhájában valék. Ennek még nincs egészen három hete s én egy pár nap múlva már újra otthon leszek.

u Igy beszélt az én szuplikánsom „ebben a nagy melegben." S a rajta levő erősen por lepett, izzadt s nem épen kellemes szagot terjesztő Jâger-féle ingje is azt bizonyítá, hogy igazat beszélt. S nem szóltam még arról a sok apró-cseprő kellemetlenségről, melyet az ilyen szuplikánsok részint az intézet jóhirneve, részint néha magáuak a helybeli lelkésznek a rovására is elkövetni szoktak. Nálunk p. o. alig van 15—20 ember, aki adakozik, a kiket megszuplikálni lehet. S nehogy ezeknél is megcsappanjék az adakozási jókedv, a gyakran egymást érő s egymással versenyező szuplikánsok miatt, ezeket is már régebben két-három csoportba osztottuk fel, úgy hogy egyik az egyiket, másik a másik csoportot keresse meg. Ámde kevés szuplikánsunk szokta respektálni egyházunk ezen határozatát. Ellenkezőleg a nagyobb részök felkeresi nemcsak híveink legtöbbjét, hanem réf., kath., sőt zsidó polgártársainknak is javarészét, a hol csak valamit kapni remél. A mikor azután nem egyszer történt már meg, hogy az ily módon összegyűjtött néhány hatosnyi haszon mellett, némely helyeken egy pár krajczárkát nyomtak a markukba s néhol még ki is utasították őket. Többször ámulva hallgatám már a szégyenérzettől kipirult egyes szuplikánsok kifakadását az ilyen komisz emberek (?) ellen. De néha pirulva értesültem az „altera pars" panaszáról is, kikre a „tisztelendő úr vendége" nem nagyon kellemes benyomást tett s a kik a lutheránus diákok élelmességéről sokszor nem épen épületes dolgokat is beszéltek. S nagyon sok ember van, a ki az egyesekről az egészre von következtetést s Ítéletet. Az ilyenek előtt bizonyára nem igen kedvező színben tűnik fel az a tanintézet, a mely a fentrajzoltakhoz hasonló szuplikánsokat küld ki kebeléből. Ma már a reformátusoknál be van szüntetve a szuplikálás; s az utóbbi időben nem egy szuplikánsunk panaszkodott, hogy a ref. helyeken most már nem igen szívesen látják őket. Nem egynek volt baja az utóbbi időkben egyes városi hatóságokkal is. De a mi tanintézeteink némelyike nem igen figyeli meg az idők eme jeleit. Ellenkezőleg van egy főiskolánk, a mely p. o. a mi megyénket is — a hol hat szétszórtan levő szegény evang. egyházon kivül több nem létezik — egyedül magát adja ki a szuplikálásra ! Lehet-e azután csudálkozni azon, ha az ily szegény szuplikáns kényszerítve vau a házalásra: kéregetni ott is, a hol nem adnak neki ; zörgetni ott is, a hol nem nyittatik meg neki; s kopogtatni ott is, a hol nem igen szívesen látják őtet; és míg magát ilyenkép sokszor megalázza a földnek poráig, addig másrészről magának az érdekelt tanintézetnek sem szerez eljárásával valami nagy tisztességet. É11 bátor vagyok felhívni az abnormis jelenségekre úgy t. paptársaim, mint az illetékes tanintézetek figyelmét; különösen ez utóbbiakat kérve, hogy kissé jobban válogassák meg a maguk embereit, a kiket szuplikánsokul küldenek s ne csak a pénz-