Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Még egyszer a békési esperesség felosztásáról (Veres József)

240 esperesség nagy területén is jól széjjel nézni, nem ér rá ilyen fontos kérdéssel sem hosszabban foglalkozni" : mit tenne már most, ha esperes lenne, 120,000 lélek, 120 népiskola, 1 fő- és 1 algymnasium felügyelete volna feladata? hátha azonfölül még saját gyülekezete is olyan nagy volna, mint másutt egy-egy esperesség, a milyen Csaba, Szarvas, Orosháza, a hol mint lelkésznek sokkal több dolga volna, hiszen 18 esperesség van kisebb, mint maga az orosházi egyház ! Hogyan érne rá akkor olyan nagy területen kellő, lelkiismeretes felügyeletet gyakorolni? Akkor beismerné, hogy a nagyság nemcsak előny lehet, hanem hátrány is! Nem érzem érveimet azzal sem lefegyverezve, hogy „a Krisztussal folyton együtt vagyunk, a szent lélek térbeli gátakat nem ismer", vagyis : a személyes érintkezésnek hiánya nem baj ! Hiszen kisebb területen, kevesebb emberrel mégis csak jobban érintkezhetni, mint nagy területen és sokkal; a személyi érintkezésnek pedig tagadhatatlanul jó hatása van. Maga Krisztus Urunk is a személyes érintkezés módját alkalmazta tanai közlésénél s bizony ő sem százakat, ezreket, hanem csak tizenkettőt tartott maga mellett apostolnak. És ha a szentlélek térbeli gátakat nem ismer: kár volt az egyháznak kerületekre és esperességekre szakadni eddig is! Ámde nem erről, hanem a jó közigazgatás feltételeiről van a szó. Ha D. úrnak „lehetetlenség az esperesség nagy területén jól széjjel néznie" : lehetetlen az másnak is. Legjobban bizonyítja ezt ü. úr esete, melyet maga beszél el. „Mikor azt hallottam, hogy van közöttünk pánszláv, arra mindig időt szakítottam, hogy azt megnézzem." Ennek daczára s daczára annak, hogy D. úr éppen nem szeles ifjú, hauem érett, komoly férfiú : mégis egy olyan collegájának pánszláv nyilatkozatai felől nyújtott be interpellatiót az esperességi gyűléshez (tehát nem a pillanat hevétől elragadva, hanem higgadt megfontolás után), a kivel mintegy 35 év óta működött ugyanazon esperességben ; mégis oly kevéssé ismerte azt a collegáját ilyen komoly ügyben, hogy az általa panszlávnak gyanított férfi „tényekkel bizonyította be neki, hogy a magyar haza körül több érdemei vannak, mint neki" D. úrnak. Ha ennyire nem ismeri, sőt félreismeri 35 éves kartársát egy komoly férfiú : abban bizonyosan nagy része van az esperesség túlnagy terjedelmének ! Pedig lelkész csak 32, tanító azonban mintegy 120 van az esperességben, ezeket lenne ám nehéz kiismerni. Elértünk a bökkenőhöz : a pánszláv kérdéshez. Ez az igazi ok, a többi ehhez képest csak ürügy ! Ezt bizonyítja D. úr önkéntes vallomása is : „ha egyéb örök igazságok nem támogatnák is meggyőződésemet, ez az egy is elég arra, hogy minden erőmből ellene kiáltsak annak a hibás üdvtelen szándéknak, hogy a békési esperességből két tótajku és egy magyar esperességet csináljanak." Ezt a beszédet értem, magyarán megmondja, liogy ezért nem helyesli a felosztást. • ( Én ugyan megmondtam czikkemben, hogy a jó közigazgatás érdekéből javaslom a felosztást s hogy egyházi kérdésben nem irányoz politikai érdek, de azt is hozzá tettem, hogy a nemzetiség szempontjából tekintve sem lenne az uj helyzet rosszabb a mostaninál : a magyarság aránya a tótsághoz olyanforma maradna kicsinyben a két „tót" esperességben is, mint a milyen most nagyban. Az eredmény tehát egyre megy, csakhogy keletkeznék még egy magyar esperesség is ! Készséggel elismerem, hogy a javaslat ebből a szempontból is eshetik fontolás alá. Azt a sajnos körülményt csak mellékesen említem föl, hogy a mostani nagy esperességben a „tótok" miatt, sőt azok helyett a magyaroknak kell a hátukat tartani, a mi bizony nem kellemes állapot ; de hát ezt eltürnők békességgel, ha haszna volna, a hazáért. Ha a magyarok kiválnának, a panszlávoknak szánt ütések csak a panszlávok hátát érnék, nem egyszersmind a magyarokét is, a mi bizony nagy különbség nemcsak az érzésben, hanem a hatásban is, mert most bátran tehetnek a panszlávok sokat, ha akarnak, mert tudják, hogy lia a közvélemény felzúdul : a magyarok az esperesség jó hirneve kedvéért majd előállnak egy-egy hazafias határozattal s azzal vége, megy iniudegyik a maga utján tovább. A magyarok most a Prügelknabe szerepét játszszák. Ha azonban a tótok magukra maradnának : maguknak kellene helyt állani magukért, a közvélemény hamar tisztába jönne és leszámolna velők. Másik haszna lehetne a különválásnak az, hogy akkor a „magyar" esperesség megszabadulván a panszlávok kolonczától : könnyen haladna a maga utján, gyűléseit nem nemzetiségi, hanem igazán egyházi kérdések megvitatására fordíthatná. Harmadik ok volna a felosztásra az az érv, a mit 1). úr maga oly nagyon követelt : „több ember többet tehet" ; mentül több részre osztjuk szét a tótokat : annál nehezebbé teszszük nekik az összetartást, közös működést pánszláv irányban. Csakhogy — ismétlem — én ezen érvekre nem fektetek ám nagy súlyt; csak azért említem föl, hogy még ezen szempontból is lehetne a felosztás mellett érvelni. Nem fektetek reájuk nagy súlyt azért sem, mert hiszen maga D. úr mondja, hogy „esperességiink területén ő még idáig panszlávot nem látott" ; ha nincsenek panszlávok : hát nem kell tőlük félni s miattuk nem szabad más, egyházi szempontból jó javaslatot elvetni ; ha pedig vannak : ellenük a mostani állapot nem nyújt védelmet, hiszen ezen állapotban termettek ; különben is nem az esperesség gyűlésén csinálják a panszlávok, a mit csinálnak, hanem otthon az iskolában, a családban, a gyülekezetben, az irodalomban, titokban, csendesen ; oda pedig — akármily hatalmas volt is a nagy esperesség — eddig keze nem ért s nem ütött. A felosztás után egy-egy hazafias esperes nagyobb gonddal őrködhetnék a tanítók és lelkészek nemzetiségi czélu