Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A theologiai akadémia tanévet záró ünnepélyén tartott igazgatói beszéd (Schneller István)

222 épen ezen egy tény erejében kivánja Pál apostol ép úgy maga, mint mások számára a teljes szabadságot, a vallási tények sajátos, egyéni felfogására, alakítására és hirdetésére nézve. Szükségszerűen máskép alakul a theologiája, és ezen alapuló hirdetés Palaestinában, máskép a pogányok közt. De mindegyik alak jogosult addig, mig a másiknak jogosultságát nem tagadja, mig ide vagy oda nem jutnak el oly kémkedő, alattomos áltestvérek, kik e jogosult sajátos hirdetés nevezetesen személyes gyanúsítások és ráfogások által nem veszélyeztetik. Sőt egy és ugyanazon gyülekezeten belül is jogosult az egyéniségnek az evang. hirdetésében nyilvánuló sajátossága. Máskép csoportosítja, világosítja meg a vallási tényeket s máskép hirdeti azokat egy Pál, egy Apollos, egy Kephaspárti és egy Krisztuspárti Korinthusban; s mégis mindnyájan Istennek munkásai, segédei, kik sajátos munkájukért, sajátos jutalmat nyernek (I. C. 3, 9) s kiknek mindegyike azon sajátos adománya által, melyet egyenként Istentől nyert (I. C. 3, 5) szolgálja a közösség épülését. Kedves pályatársaim! Lutherünket az ő reformátori tevékenységére épen ezen Krisztusban birt szabadságnak tudata indította. Ezen szabadság tudatában szembeszállt Rómával, itélt a szentírás fölött s alapítá meg evang. egyházunkat. Igaz, hogy rászakadt a történeti fejlődésnek mintegy spirálisokban haladó törvénye alapján egyházunkra is azon jeruzsálemi áltestvéreknek szolgaságra késztő korszaka; s igaz az is, hogy viszont a Pál apostoli szabadságnak szava, a szabadság jelszavává vált s e szabadosok ép ugy tagadták a más alakú theologiának jogosultságát, mint amaz úgynevezett orthodoxok tagadták a tanaiktól eltérő irányokat. De tisztul mindinkább egyházunkban a láthatár. Pál apostolnak, a theologusnak szelleme mindinkább hódít. S akadémiánk, mint theologiai intézet, csakis akkor teljesítheti igaz feladatát, mely nem záródik le az akadémiai esztendőkkel, hanem kihat éltetőleg magára az életre is, ha ezen Pál apostoli szellemben működik. E szerint nem lehet feladatunk, hogy egy bizonyos iskolaszerű irányt létesítsünk, mely a tanalak tekintetében az egyedül s kizárólag igaznak igényével lépne fel s mereven kizárna minden más tanalakot. Ezt téve, lényegileg feladnók azon elvet, mely szülte ev. egyházunkat. Minél szorosabban ragaszkodunk egyházunk alapját képező azon elvéhez, melyszerint a hit élő legyen s így az Isten kegyelmén alapuló, Jézus Krisztusban objective létesült megváltás egész szellemünket, érzületünket, személyiségünket, egyéniségünket átható ténynyé váljon : annálinkább fog emez egy tény épen a személyiség és egyéniség ezen érvényesülésével más-más, tehát egyéni alakban feltűnni. Különbözők lesznek a charismá-k, az egy szellem alapján, mert ez egy szellem az isteni, a mely csakis a végetlenség különböző s változatos alakjában jelenítheti meg végtelen tartalmát. Nem egy tanalakot nyernek ezért is kedves pályatársaim akadémiánkon. Az egy vallási tény tanáraikban is az egyéniség érvényesülésével különböző tankifejtési alakban jelentkezik. Ne válaszszák ezek egyikét vagy másikát, hanem szolgáljon a mi változó alakú előterjesztésünk indításul arra, hogy Pál apostolt követve Önökben emez egy vallási alaptény egész személyiségüket áthatva sajátos egyéni alakban emelkedjék tudatra. S ha velünk együtt azt teszik, a különböző theol. irányok egyikét sem fogják kicsinyelni, lenézni. Elfognak mélyedni ez irányok mindegyikébe, mindegyikben az egyéniséggel és a történeti fejlődéssel adott szükségszerű jelenséget fognak látni, mindegyikét jogosultnak fogják tekinteni, mindaddig, míg ezek ama vallási alaptényt meg nem tagadják. Symbolikus könyveink sem kivánnak önmagukban normálók lenni a tankifejtésre nézve, hanem csak annyiban, a mennyiben tartalmuk a szentirással egyezik. Egyházi tanunk sem azonosítja a szentírást Isten igéjével, hanem ellenkezőleg követeli azt és pedig Luther szellemében, hogy a szentírásban Isten igéjét keressük s épen Luther volt az, ki ezen Isten igéje, az ő benne élő hit éles fegyverével — mondhatjuk kiméletlen kritikának vetette alá magát a szentírást. Schleiermacher ez alapra helyezkedett; a történeti kritikai iskola éles szemüvegével lényegileg ezen irányt szolgálja s így eljutottunk oda, hogy jelenben a theologus irányok szokásos classificatiójával ezek igaz jellemzését illetőleg immár nem boldogulunk. Mindenütt a tannak, a kutatásnak egyéni alakjai érvényesülnek. A pápás egyház triumfál ; egyházunk nem egy hive aggódik. Mi azonban hálát mondunk a kegyelem Istenének, ki protestáns egyházunkat eme kegyelmére méltatta, hogy az egy szellem alapján — mert ez isteni — oly végetlen számú és színezetű alakban, charismákban érvényesíti az egységes szellemnek erejét. Valamint az életnek általában, úgy a vallásos életnek is fejlődése az egy organismuson belől differencziáló, szervező erőben rejlik. Minél alantabb fokú valamely Organismus, annál egyformább ; minél egyformább, annál kevesebb szálak fűzik össze magával a folytonos kölcsönhatásban álló élettel s így annál mulandóbb. A mint tehát prot. egyházunk theologiájának különböző irányaiban s azok változó árnyalataiban épen ezen theologiánk magas fejlődöttségét örömmel látjuk: úgy ugyanezen tényben birjuk annak kezességét is, hogy a jövő — a mi theologiánké. Ha Önök kedves pályatársaim! ily szellemben foglalkoztak ezen most lezáródó akadémiai évben a theologiával : tigy pályájuk nincs befejezve, sőt ellenkezőleg itt az akadémián vették csak azon csirát, a melyet szabad kutatás és mindig uj meg uj vallási tapasztalatok szerzése útján sajátosan, egyénileg kell önmagukban Isten kegyelmével kifejteniök. (Folytatása következik.)