Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Irodalom - A Theol. Szakkönyvtárról (Pukánszky Béla)
184 szerény is az eredmény, a melyet elért, s bármily messze maradt is a valóság azon reményektől, a melyek megindulásakor hozzája kötve lettek nem mondható lehangolónak. Ellenkezőleg, az a tény, hogy ev. szegénységünk daczára is lehető volt az említett műveknek aránylag rövid idő alatti megjelenése, bátorító és felemelő. A vállalat megindítói nem is mulasztják el e helyütt is kifejezni köszönetüket azoknak, kik alapítványukkal s adományaikkal, valamint megrendeléseikkel tervük kivitelét előmozdították. S köszönetük nem csupán a befolyt járulékokra vonatkozik. Ezek magukban is nagybecsüek ; de a mennyiben tényleges bizonyítékai annak, hogy az adományozók a Theol. Szakkönyvtár kiadóinak eszméjét és czéljait helyeslik s megvalósításukat a maguk részéről is támogatják, annyiban előttünk oly értékük is vagyon, a mely számukban nem fejezhető ki. Adományának nagyságát tekintve első helyen áll a bányai ev. egyházkerület 400 forintos alapítványával, a melynek (eddig 5°/ 0) kamatai évről-évre pontosan befolynak a vállalat pénztárába. Utána jönnek adományaikkal a testületek között a hegyaljai, a békési, a Pest megyei, barsi, soproni (felső és alsó) esperesség ; az orosházi, békés-csabai, pesti ág. hitv. ev. magyar-német egyház ; a Luther-társaság, az egyet, pénztár. Az egyesek között első helyen állanak b. Prónay Dezső egyet, felügyelő, s a nagynevű Hunfalvy Pál 100—100 forinttal ; utánuk jönnek a dunáninneni ev. egyh. kerület szelíd lelkű püspöke, a boldogemlékű dr. Geduly Lajos; s kisebb nagyobb összegekkel jeleseink közül Zelenka Pál, Gyurátz Ferencz, Mockovcsák János, Scholtz Gusztáv, Kulcsár Károly, Justh Sámuel, Horváth Sámuel, HÖrk József, s végül akadémiánk két volt növendéke, a szép reményű, korán elhányt Thuró Károly, és Boór Jenő ; — s csekélyebb összegekkel még többen, a kiknek nevei a nyugták kapcsán annak idején mind közölve lettek e b. lapok hasábjain. Az áldozatkészségnek ily sűrű és megható nyilatkozásai bizonyára méltán hatottak és hatnak bátorítólag és biztatólag a Theol. Szakkönyvtár kiadóira. Azonban, még így sem lett volna képes a vállalat összes kiadványainak költségeit maga előlegezni vagy fedezni. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az Ev. Egyházjogtannak szerzője, Csecsetka Sámuel 6272 í vr e terjedő művének összes költségét a Theol. Szakkönyvtár támogatására befolyt adományokat igénybe nem vévén sajátjából fedezte. Ennyiben Őt a vállalat pénzbeli támogatói és előmozdítói között is kiváló hely illeti meg. Fájdalom, költségeinek egy réâze máig sem térült vissza, s a tudós szerző nem csak hogy munkájáért semmi anyagi elismerésben nem részesült, hanem még reá kellett fizetnie. De viszont, ha ettől eltekintünk, bizonyára örvendetes dolog az, s méltán elégtételül szolgálhat a szerzőnek is, hogy egy oly terjedelmű és árú magyar prot. theol. és egyházi vonatkozású műnek, a minő az Ev. Egyházjogtan, a melyet senki sem kínált senkinek, minden reclam nélkül is százával jelentkeznek előfizetői és megrendelői. A tényezők ilyetén szerencsés találkozása magyarázza meg, hogy a vállalat öt év alatt összesen 108 nyomtatott ívnyi, részben igen költséges kiállítású kiadványt bocsáthatott közre. Megindulásakor a kiadók kezében anyagi eszközök közül nem volt több a semminél, s ennyiben ez a számszerű eredmény bizonyára méltán tekinthető a múltra nézve igazolásul, a jövőre nézve biztatásul és bátorításul. Bátorító és biztató az is, hogy az Evangelikus Dogmatika kiadási költségei a specialiter erre szánt adományokból, előfizetésekből és megrendelésekből csaknem teljesen fedezve lőnek (446 93 írtból 438"36 frt) sőt a szerzőnek már száz forintnyi tiszteletdíj is jutott. Megnyugtató és bíztató az is, hogy az összes kiadványok nyomdai, postai s egyéb költségei teljesen ki vannak fizetve, úgy hogy a vállalatnak semmi tartozása nincs, sőt daczára annak, hogy könyvei nagyon gyéren kelnek, már ismét 90 frt 25 kr. készpénz felett rendelkezik, mely összeg a pozsonyi I. takarékpénztárban van gyümölcsözőleg elhelyezve, s mely a bányakerületi alapítvány évi kamataival s a kiadványok után apránként befolyó összegekből állandóan gyarapodik. A vállalat lassúbb tempója tehát, a melyben az utóbbi időben mozog, koránsem a végeigyöngülésnek vagy az alapítók elcsüggedésének és desperatiójának, buzgalmuk lehűlésének jele; hanem természetes és érthető következménye korlátolt anyagi eszközeinek. Az adományok, melyek közelebbi meghatározás nélkül általában a vállalat segélyezésére folytak be, az egyes kiadványok költségeinek előlegezésére lőnek fordítva, legnagyobb részük ekként mint kölcsön az egyes kiadványokat terheli ; s csak úgy nagyobb számú példányok lassankénti eladásából térül vissza, a mihez — a vevők köre igen szük lévén — hosszabb idő szükséges. Bizonyos tekintetben bénító itt azon körülmény, hogy saját kiadványainknak magunk vagyunk eladói és ágensei. De bármily nehezen essék is, ha valamit akarunk elérni túl kell magunkat tennünk e feszélyen, mert a könyvárusi úton eladott csekély számú példányokért mindeddig nem kaptunk egy krajczárt sem. Ily körülmények között a vállalat egyelőre materiális és szellemi erő gyűjtésére van szorítva ; kivált, ha a theol. irodalmat pártoló kicsiny közönségünk áldozatkészségét is lehetőleg kímélni kívánja, — sa túlságig és szünet nélkül igénybe venni nem akarja. De ha e recreatio megtörtént s az alkalom eljő, bizonyosan tovább fog haladni a megkezdett úton, s nem fogjuk szégyelleni azt sem ; ha esetleg újra prot. közönségünk áldozatkészségéhez leszünk kénytelen fordulni. Tudjuk, hogy a gyakori kéregetéssel próbára tesszük az adakozók jó kedvét, s könnyen panaszhangot keltünk ajkaikon. De nem fognak megítélni bennünket; mert tudják hogy a magyar theol. irodalom ápolása körül áldozatról, voltakép csak a szerzők szólhatnak, a kiknek jutalma legtöbb esetben saját művük egy példányából áll. Azért bizonyosan ujabb kérések előtt sem fognak elzárkózni, sem a magyar protestantizmus első gyúpontjai és tűzhelyei, sem a gazdag Alföld, a melynek áldott rónáin számra nézve legerősebb gyülekezeteink vannak. — Lehet, hogy sokan kétkedve vetik föl a kérdést, vajon az irodalmi productio ily mesterséges tengetése szolgál-é a kitűzött czélnak s nem volna-é jobb a kiadványokba ölt pénzt másként gyümölcsöztetni addig, míg eljönne az idő mely önálló müvek megjelenését kevesebb áldozat árán vagy egyáltalán a nélkül is lehetővé tenné? De ezen kételyek is elnémulnak, ha magyar tudományos irodalmunk más ágainak fejlődésére mutatunk rá. Mindeniknél még
