Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Irodalom - A Theol. Szakkönyvtárról (Pukánszky Béla)

183 ségnek és ellenszenvnek lett volna eleje véve. De hát mit tegyüuk? Nyujtsunk nekik minél több alkalmat vallásos szertartásainkon való részvételökre s így általok tanainknak lassankint való helyesebb felismerésére. Igaz, hogy erre istentiszteleteink puritán voltuk miatt a fény és pompához szokott római katholikusoknál nem igen alkalmasak. De igenis vanuak nekiink is vallásos szertartásaink, melyek a teljes egyszerűségből kiemelkednek s nagyobb fényben és ünnepélyességben mennek véghez. Ezeket az alkalmakat tehát, a melyeknél külsőleg közelebb jutunk r. kath. testvéreinkhez, kell főleg törekednünk minden áron felhasználni és értékesíteni. Ilyen alkalmak például a confirmatio, a papnak hivatalába való beiktatása, harangszentelés stb., de főleg a lelkészi pályára való beiktatás, az ordinatio. Már magának ezen alkalomnak valódi lényege teszi alkalmassá e czélra, t. i. tanaink rövid megismertetésére, alkalmatosabbá, mint talán bármely más egyházi cselekvést. Czélszerűnek tartom tehát — a fenntebbiekből kifolyólag — az ordinatiót, a mely úgy sincs helyhezkötve, évenként más és más helyen megtartani. Sajnosau tapasztaltuk idáig, hogy az ordinatiók többnyire a felszentelő püspök székhelyén s a legnagyobb csendben folytak le, oly annyira, hogy még azon egyház tagjai sem értesültek róla, a melyben az ordinatio történt, a kik pedig a legnagyobb örömmel nézték volna ez ünnepélyes aktus lefolyását lelkük épülésére. S vájjon miért történt ez idáig így ? Hisz nincs mit titkolnunk más hitfelekezetüek előtt, annál kevésbbé saját hitfeleink előtt! S nem volna-e továbbá helyes és üdvös, hogy lassanként mód és alkalom adassék a mi híveinknek is összességében egyházunknak ezen valóban szép és felemelő funktiójával megismerkedni? Mily nagyon kevés s mily nagyon is megszámlálható ma azok száma, kik ezt ismerik? Jól van-e ez így? Kétlem. Lám r. kath. részről máskép cselekszenek. A boldogult primás eljárását, aki mindig titokban a félreeső Esztergomban szentelt fel papokat és püspököket, mellőzi már az utódja s Pesten, az ország központjában, a legkülönfélébb vallásfelekezetek csomópontjában kezdi e funktiót végezni. Így kell cselekednünk nekünk is. Ne egy egyházhoz, ne egy helyhez ragaszkodjunk mindig az ordinationál, hanem minden egyes alkalommal válaszszanak ki főpásztoraink e czélra más és más alkalmas terrénumot. S vájjon kivihető-e ez? Szerény véleményem szerint mi sem áll ennek útjában. A felszenteléssel járó vizsga letétele a Budapesten minden őszszel tartani szokott egyetemes gyűlés alkalmával menne véghez, a honnét aztán a püspökök által megjelölt helyekre történnék az utazás ordinatio végett. Az ezen utazással járó költségek a mai zóna-rendszer mellett, azt hiszem, nem igen terhelnék a candidatusokat. S különben, úgy vélem, kivihető volna az is, hogy főpásztoraink az egy és ugyanazon évben felszentelésre jelentkezők névsorát közölnék egymással, megjelölve itt egyszersmind, ki milyen nyelven s hol fogja az Isten igéjét hirdetni s ezen két szempontból csoportosítanák őket, választanának ennek alapján az ordinatióra megfelelő helyeket. S ha így meg is történnék, hogy egyik másik nem az illetékes püspöke által szenteltetnék fel, azt hiszem, ez a dolog lényegén mit sem változtatna. S ezen ordinatiónak évről évre más helyre való áttételével a már említett hasznon kivül még más haszon is járna: A nép megismerkednék topásztorával, jól esnék látnia időről-időre azt a szerető atyát, a kinek védő karjai oltalmazzák szeretett vallását, a népet ez megerősítene hitében s vallásos buzgóságában. A főpásztor pedig ilyenkor személyesen győződhetnék meg oltalmára bizott egyházai liogylétéről, állapotáról közvetlenül s többet használna ilyenkor néhány élő szavával, mint sok irott sorával. Ez lenne egyszersmind a különben költséges canonica visitatiónak némileg czélszeríí helyettesitője is. Ez volna most, midőn az ordinatiók előtt állunk, szerény véleményem. Használjuk fel azt, a mink van, helyesen és czélszeriien saját, a mi szeretett evangeliúmi egyházunk javára és felvirágoztatására ! Homyánszky Gusztáv, ev. lelkész. 11 i S á l ® 1. A Theol. Szakkönyvtárról. A mult hóban mult öt éve, hogy a föntebbi czím alatt a magyarhoni ág. hitv. ev. egyház egyet, theol. akadémiájának tanárai egy gyűjteményt indítottak meg. A vállalat czélszeríí és a tudomány színvonalán álló theol. és philos, szak- és segédkönyvek közrebocsátása által első sorban a tudományos szako&tatás sikerét kívánta biztosítani és előmozdítani ; de nem szorítkozva csupán iskolai vezérfonalakra, a theol. tudomány iránti érdeklődést szélesebb körben is felébreszteni és táplálni czélozta. A kiadványok sorát Dr. Masznyik Endre Evangélikus Dogmatikája nyitotta meg; ezt követte egy Héber olvasókönyv, Frühwirth Sámuel Kis choi álkönyve, Dr. Szlávik Mátyástól: A közép- és újkori bölcsészettörténet. Már ezekkel egyidijűleg, még ugyancsak 1888 elején kezdett megjeleni, ugyancsak a vállalat közös czímlapjával Csecsetka Sámuel nagy műve: a Magyarhoni Ev. Egyházjogtan. Ennek utolsó ívei a mult tanév vége felé kerültek ki a sajtó alól. Azóta e vállalatnak neve, mely addig a reá vonatkozó hirdetések, felszólítások, nyugták stb. kapcsán oly sokszor fordult elő az Ev. Egyh. és Isk. hasábjain, ritkábban kerül e b. lapok olvasóinak szeme elé. Pedig a legtöbben e lapok olvasói közül pénzbeli és erkölcsi támogatásukkal maguk is hathatósan előmozdították e kezdeményt, a melyekként bizonyos tekintetben az övék is lőn. A dolog ily állásában helyén valónak látom, s megbízóim intentiójának megfelelően cselekszem, ha a vállalat jelen helyzetét röviden, főleg szánfokban fölmutatom. A Theol. Szakkönyvtár öt éves tört nete, bármilyen