Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Papválasztási mizériák (Farkas Gejza)

175 járt az első hivern, a kihez ily czélból beléptem, még mielőtt szándékomról értesült volna, mosolyogva vette elő a neki is megküldött gyüjtőívet, felvilágosítást kérve tőlem az ott jelzett 10 forintos kölcsönről ! S ennél még élelmesebben járt el az a csángó kolléga, a ki az illetékes lelkészi hivatal kikerülésével küldte meg egy pár hívemnek, mint „gyámintézeti elnöknek" (!) a maga egyháza gyüjtőívét. Megvallom, egy kissé resteltem a dolgot, midőn hiveim a czimökre küldött gyüjtőívekre hivatkozva, felvilágosítást kértek tőlem a nevezett egyház állapotáról ; én pedig kénytelen voltam előttök bevallani azt, hogy engem a buzgó kolléga kifelejtett a számításból, mert nekem nem küldött gyüjőívet, s mivel sem az egyházi lapokból, sem pedig egyházi feljebbvalóim irataiból eddig még nem értesültem a nevezett egyház szorult állapotáról, így nem ismerve az ottani viszonyokat, nem is szólhatok arról semmit. De pardon ! Néhány nap múlva ez eset után, épen e sorok irása közben mégis kaptam utólag én is egy gyüjtőívet ebből az egyházból is. Én azt hiszem, hogy egyházainkat nem épen előnyös színben tünteti föl a nép és a nagy közönség előtt az ily gyakori s rendszertelen kéregetés. Bocsánatot kérek, de mindennek vau határa; s így azt hiszem, hogy van határa a jótékonyságnak is. Ez a napról napra gombamódra szaporodó túlságos kéregetés már-már veszélyes, egész egyházunk méltóságát fenyegető mérveket kezd ölteni nálunk! Azt én készséggel elismerem, hogy vannak e kéregetők között igazán segélyre szorultak is; s az ilyeneket, kivált egyházi felsőbbségeink meleg ajánlatára mindenkor szivesen segélyeztük eddig s szivesen segélyezzük ezután is. De hogy akármelyik egyház a kényekedve szerint bocsáthassou ki a saját czéljaira gyűjtőíveket, s a kénye-kedve szerint küldözgethesse azokat a szélrózsa minden irányában a jóhiszemű liitsorsosokhoz, ez talán még sem járja, még a fin de siècle korában sem. Hiszen a mint e czikkem elején kimutattam — mi is szegények vagyunk; s ilyen a legtöbb általam ismert egyházunk. Nekünk is elegendő gondot ád a magunk szegényeinek az eltartása; mi is építettünk iskolát kölcsönpénzen ; nekünk is meszelni kellene a templomunkat kivül és belől; javítní a fedelét s uj székeket, uj orgonát helyezni belé ; nekünk is hiányzik a tornyunk s nagy az adósságunk; de azért még soha eszünkbe nem jutott, hogy azt más egyházhivek pénzéből javítsuk vagy építsük fel. Vészben, viharban, Ínségben és nyomorban sem veszítettük el soha az Isten oltalmában vetett erős hitünket és önbizalmunkat. Sőt ellenkezőleg mindenkor szemeink előtt tartottuk Madáchnak, a nagy költőnek amaz örökké emlékezetes szavait : „Mondottam ember küzdj, és bízva bizzál!" Én is ezeket ajánlom megszívlelés végett a különben igen tisztelt testvéreknek. Mert hiába : „A jótékonyságnak is vannak határai." Hegyaljai. A jelen idő izgalmai között, a midőn mindnyájunk tekintete kifelé fordul, s mindnyájunk figyelme az u. n. egyházpolitikai reformok által csaknem egészen igénybe van véve, illő dolog, hogy saját belügyeinkről is egészen meg ne feledkezzünk, illő, hogy alkalomadtán befelé is vessünk egy tekintetet. Ez úttal egy tárgyra kivánom felhívni a figyelmet, a mely egyházi beléletünket illetőleg életkérdés, s a melylyel meggyőződésem szerint áll vagy esik egyházunknak drága véren szerzett alkotmánya, a melylyel legszorosabb összefüggésben van felvirágzása vagy hanyatlása. E tárgy — a mi papválasztásunk — s azon amabilis confusio, mely e tárgy körül uralkodik. Mert ne ámítsuk magunkát. Egyházi alkotmányunknak dicső elve — a szabadság, kell ugyan, hogy a papválasztás körül érvényesüljön legfőkép, ámde egy tekintet papválasztásaiukra meggyőzhet mindenkit, a kinek nyilt tekintete van, arról, hogy sehol sem létezik annyi visszaélés a szép elvvel, illetőleg annak leple alatt, mint a pap választásnál, sehol egyházi életünk széles mezején nem tipor tátik úgy lábbal a szabadság, mint a papválasztásnál. Több mint másfél tized óta — mióta mint az Úr szerény szolgája, gyönyörűséges igáját viselem — élénk figyelemmel kisérem a papválasztásokat, magamnak is gazdag rész jutott néhányon keresztül — buknom, de jó lélekkel mondhatom, hogy az ez idő alatt megejtett papválasztások közül az öt ujamon el tudnám számolni azokat, a melyeknél viszszaélés tudomásomra nem jutott, s a hol a szabadság elve a maga valójában érvényesült volna. Ne kívánja a tisztelt olvasó, hogy példákat soroljak fél állításom igazolására — ha valahol, talán ez esetben igaz lehetne a közmondás: „exempla sunt odiosa." Nem laikusoknak irok, s e lap minden tisztelt olvasójáuak meg van e tekintetben a maga — hiszem elég bő — tapasztalata. S ha már most e sajnos állapotot mint tényt elfogadjuk és elkezdünk a dolog okai és forrásai után kutatni, kénytelenek vagyunk azon tapasztalatra jutni, hogy e visszaéléseknek oka legnagyobbrészt nem egyéb, mint — fáj ugyan kimondanunk — maga az arany szabadság. Mert a szabadság gyönyörű dolog ám — de korlát nélkül mihamar szabadosságba csap át. A folyó víz az emberi társadalomnak éltető eleme, de mester kell neki, különben kiárad s bűzhödt pocsolya lesz belőle. *) A zsinati törvények szentesítése után azoknak életbeléptetéséhez az egyes kormányzó testületek szabályrendeletek készítésére lesznek utalva. Kívánatos, hogy a szabályrendeletek az egyházi élet minden részletére tekintettel helyesen szerkesztessenek. Ez okból szívesen veszem, ha tiszttársaink, vagy bárki is, az egyházi életben felmerülő jelenségek alapján kifejti véleményét s üdvös eszmecserére szolgáltat alkalmat. Szerk.