Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - 1868-iki 53. tcz. 12. §-a (Dr. Kvacsala János)

Tizenegyedik évfolyam. 21. szám. Pozsony, 1893. évi Május 27-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 kn. félévre .... ti negyedévre ... 3 „ Egy szám ára: 24 flr. yV^EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 14 flr. többször közölve 10 flr. Bélyegdij : kiilön 60 flr. Tartalom: 1868-iki 53. t.-cz. 12. §. (Dr. Kvacsala János.) — Az éjjel elmúlt, a nappal elköszelitett. (Czuppon Sándor.) — Egyházunk és középiskoláink. (Holczbammer János.) — Vegyesek. — Pályázat. 1868-iki 53. t.-cz, 12. §. A protestáns egyházak közönségét már hosszabb idő óta izgatottságban tartja az elejénte kószahirként, majd később mindig nagyobb hitelesség igényével fellépő immár majdnem hivatalos közlemény, hogy az e sorok homlokán jelzett törvényes intézkedést a kormány egyházpolitikai reformjában megváltoztatni készül. A ki evang. egyházjogunk történeti fejlődését ismeri, tudja, hogy e pont oly kérdésben mondta ki egyházunkat a r. katholikussal egyenjogiinak, melyben hosszá küzdelmeket vívtak elődeink, a nélkül, hogy 1868-ig megnyugtató eredményt vívhattak volna ki. Azonban a jeleztem pontnak nemcsak az az érdeme, hogy a már 1848-ban kifejezett egyenjogúságot és viszonosságot egy fontos kérdésre nézve megállapítja, hanem hogy intézkedése a törvény kijátszásától a kisebbséget, a mennyire csak lehet, óvja. Hogy pedig oly kerülő utakon, milyen a törvények kijátszása vagy egyoldalú értelmezése, mennyit lehet a hatalmasabb félnek elérni, arra nem is kell valakinek történetbuvárnak lennie, hogy teljesen tájékoztassa magát. Az is ismeretes, hogy az elejénte szerényen, majdnem félénken fellépő követelést a törvény ezen pontjának megváltoztatása iránt csak a túlbuzgó káplánok hangoztatták. Hogy az elkeresztelési rendelet kiadatása után a püspöki kar is e követelményt magáévá tette, azon utoljára nem lehet csodálkozni. Az egyedül üdvözítő egyház érdeke kivánja, hogy az az intézkedés elessék, mely sok léleknek belépését annak körébe gátolja. De hogy idők folyamán, e nyomásnak engedve, tekintélyes protestáns férfiak akadtak, kik a szóban forgó intézkedés fennállásának súlyt nem tulajdonítanak, azt, — teljes tisztelet a nevek viselői iránt — egyházunkra károsnak véljük, s ezért a dolog nyilt megbeszélését kötelességnek ismerjük. Zsinatunk vegyes bizottsága mult év decemberében pontjai közé vette fel az e törvény intézkedéséhez való ragaszkodását, azonban a közös tanácskozások alkalmával Tisza Kálmán indítványára a pont kihagyatott, s a közös bizottság határozatáúl kimondatott, liogy egyházunk (szemben a katholikusok követelményeivel s a kormány szándékaival) hallgat, nem nyilatkozik, bár ugyancsak Tisza Kálmán pár hónappal rá az országházában kijelentette, hogy ő 68. LIII. 12-át a protestánsokra előnyösebbnek tartja. A református zsinat a közös bizottság határozatát elfogadta, a miénk heves vita után némi hozzátoldással látta el, bár számosan kivántuk, hogy határozataink közé a többször említett ponthoz való ragaszkodás felvétessék. A bizottság előadója a február 10-iki délutáni ülésben, zárszavával élvén, még olynemű kiegészítést sem ajánlott elfogadásra, a milyen egy módosítványban foglaltatott, hogy egyházunk a többi egyházakkal való egyenjogúsága és viszonossága fenntartását állítja oda feltételéül annak, hogy az állam egyház-politikai reformjaiba belenyugodjék. Az előadó úr szerint szükséges jogainkat s érdekeinket az állam érdekeinek alárendelni, mint azt — úgymond — egyházunk mindig is tette ; s szavait sok felől helyeslés kisérte. Am azóta megindult az országházban is a kultuszvita, s Eötvös Károly beszéde oly hatalmas védelemben részesítette a már félig holtnak vélt paragraphust, hogy szavaitól a protestáns világ is ujjá éledni látszott. A tiszai ref. kerület feliratot intézett a kormányhoz, illetve a parlamenthez, mely a kérdéses pont megváltoztatása ellen tiltakozik. A mi zsinatunk egy hasonló intézkedés foganatosítására irányuló indítvány tárgyalásától ugyan elállt ; részint mivel az elnök a híresztelést nem találta elég nyomatékosnak arra, hogy vele szemben egy zsinat állást foglaljon, részint mivel az ügyet a nemsokára összeülendő kerületi gyűlésekre vélte hagyhatni; azonban kijelentette, hogy a kérdéses pont megváltoztatását egykedvűen nem vehetné. Egyházunk számára tehát a helyzet mint alakúi ? Azon férfiak, kik a pontot eltörölhetőnek tartják, a