Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Kilátások (Faix Mihály)

102 bánatos szívvel zarándokolnak el ugyan sírjához, de azok kevélységét megfélemlíti, ezek aggodalmát és bánatát eloszlatja az angyal harsány szava : Nincs itt, feltámadott! Feltámadott! feltámadott! Vajha e magasztos értelmű szó ne csak a mai nap diadalérzetének, örömteljes elragadtatásának hangja legyen, de rendíthetlen s élő hit gyanánt működjék keblünkben életünk minden pillanatában. Közel kétezer év folyt le azóta, hogy az evangéliom által hirdett szeretetnek áldása kiáradt az emberiségre. És ma úgy látszik megint oly boldogtalanok vagyunk, mint akkor. Nem azért, mintha a Jézus igéjének varázsereje megszűnt volna, „az ő beszédei soha el nem múlnak", hanem mivel a gőgös ember hűtlenül eltávozott a nagy Mester nyomdokaitól. Azért jutott az emberiség hajója ma is oly forgatagba, hol a sötétség kaján hatalmai Istenhez áhítozó jobb részünk életét pusztulással fenyegetik. Egyfelől a hitetlenség hozza gyülevész táborát az igaz vallásosság és tiszta erkölcsiség békés otthona ellen. Gőgös vezérük az önistenítés és ádáz szövetségesei : a zabolátlan élvhajhászat s álnok hazugság összeesküdtek, hogy durva kezeikkel kitépjenek az ember kebeléből minden nemes virágot, mely bennünket a fenevadaktól megkülönböztet, a föld göröngyétől fölemel és Istenhez vezet. Kegyetlenség, jogtipró zsarnokság egyrészt, másfelől kárhozatos irigység és végtelen elkeseredettség zúg az egész táborban, mely nem ismer semmi kegyeletet, megtagad minden természetszerű viszonyt s határtalan önzéssel, falánk birvágygyal tapod le mindent, mi saját érdekeinek útját állja. Másfelől ragyogó ruhában, kábító csillogással, hizelgő nyájas arczczal közeledik felénk a vak hit hatalmas serege s „erővel, fegyverrel és nagy csalárdsággal és miuden nagy hatalmassággal" támadja kicsi várát azoknak, kik az Istent lélekben és igazságban imádják s majdan ellenségeiket is boldogítani vaunak hivatva. Fekete katonái „ámítnak, hazudnak házról házra járván" s keresve keresik, kiket majd fenyegetéssel, majd mézédes csábos szavakkal tőrbe ejthessenek s hatalmukba keríthessenek. Veszély környez bennünket minden oldalról és a mi lelkünket a mindennapi élet súlyos gondjai foglalkoztatják, melyek erőinket kimerítik, fegyvereink élét eltompítják. És ha mindennapi lélekgyötrő, szívkomorító foglalkozásaink köréből mégis kiemelkedünk, hogy az általánosra függeszszük tekinteteinket, a helyett, hogy lélekemelő, buzdító példányképek tűnnének szemeink elé, megszomorodott kebellel kell tapasztalnunk, hogy épen a legmagasabb regiókban, a palotákban, hol az emberek sorsának kerekeit forgatják, legijesztőbb mérvben hiányzik az igaz kereszténység, az Isten törvényei iránt való feltétlen s mégis örömteli engedelmesség s az emberek iránti önzetlen szeretet. Óh e tapasztalatok súlyos terhe alatt nem egyszer zajdul meg bennünk bizalmatlanság az örök fenntartó erőben, nem egyszer érezzük keblünket oly üresnek, mintha már valóban eljutottunk volna a lelki élet Golgothájára, hol a hitetlenség szellemei nemesebb érzésünket keresztre feszítik s halálunk felett diadalt ülnek. A mai ünnepnapnak szent áhítattal teljes örömriadalma eloszlatja egünkről a bú és aggodalmak felhőit. Midőn az egész kereszténység hálazsolosmákat zeng ama nagy és magasztos győzelem emlékére, mely ezelőtt kétezer évvel a világ arczulatját megváltoztató, a diadalérzet e vígsága elhat a palotákig és gunyhókig szent lelkesedésre gyulasztva minden keresztény kebelét. De hányan vannak az ige hirdetői, hányan vannak hallgatói közt, kik az Isten oltárától távozván ez ünnepi hangulatnak maradandó hatását viszik magukkal a mindennapi élet poros foglalkozásai közé? Valóban zengő érez és pengő czimbalom vagyunk, mely csak addig ád édes bájos hangot, míg alkalomszerű ihlettség szellője rezdül át rajta, a közönséges élet küzdelem telj e]s levegőjében csakhamar rozsda lepi meg sziveinket: a gond, aggodalom és csüggetegség rozsdája. Óh ne legyen tehát ez a ti mai örömötök pusztán ünnepies fellobbanás, hanem szállja meg sziveiteket a Jézus üres koporsója mellett rendítheti en hit, miszerint a halálnak nincs hatalma lelketek felett, és habár a pusztulás vak hatalmainak száz tábora keljen fel ellenetek és habár „e világ mind ördög volna és elnyelni minket akarna"; mi, az eszme harezosai, legyőzhetetlenül feltámadunk egyenként, feltámadunk összesen és szenvedéseinkért, küzdelmeinkért a mennyország boldogsága árad ki reánk isteni jutalomként. Hit a gonviselés atyai kegyelmében, kifogyhatlan jóságában és végetlen igazságszeretetében; bizodalom az eszme legyőzhetlen erejében verjen gyökeret kiirthatlanul szivetekben, ezt vigyétek az Isten oltárától a mai diadalünnep szent hangulatából házaitokba, hirdessétek, terjeszszétek ezt a széles nagy világnak; ez hassa át sziveteket, lelketeket oly mélyen, oly igazán, hogy ne legyen életeteknek pillanata sem örömben, sem bánatban, sem szélcsend alatt, sem vészes zivatarok közt, a midőn a hit a ti tetteitekben, szavaitokban, gondolkodástokban ki ne nyilatkoztassa magát, hogy az emberek félreismerhetlenül lássák rajtatok az igaz kereszténység világhódító szellemét. így és csak így lesz a ti húsvéti ünnepléstek a Jézus feltámadásának méltó emlékünnepe. Sass János. Tagadhatatlan, hogy úgy ev. egyházi, mint általában egyházpolitikai állami életünkben is nevezetes napokat élünk. Egyházunk épen most terjesztette fel uj törvényeit a legfelsőbb szentesítés végett és nem sokára azon leszünk, hogy ezen törvényeket életbeléptessük. Az állami egyházpolitikában pedig