Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Czikkek - A püspöki kar sophismái (Gaal Mihály)
107 szintén nevezetes és lényeges változások élőestéjén állunk. Habár azonban az utóbbi téren tervbe vett reformok régi ellenünknek az állammal szemben elkövetett renitencziája és provokácziója folytán jönnek létre és habár bennök protestáns elvek is érvényesülnek és diadalra jutnak, a minek folytán, az elvet tekintve, okunk van örülni, úgy mégis a gyakorlati élet és egyházunk helyzetének szempontjából tekintve a dolgot, lehetetlen, hogy némely tekintetben aggodalmaink ne támadjanak. Én legalább az egyházpolitikai reformok találkozását zsinati törvényeink életbeléptetésével nem tartom épen egyházunkra nézve szerencsésnek. Zsinati törvényeink rendelik, hogy minden nagykorú és keresetképes ág. hitv. ev. hivő tartozik azon egyházközség szükségleteinek fedezéséhez aránylag hozzájárulni, melynek területén állandóan lakik és tartozik az egyetemes alapra is a reá kivetett 1/ 2 °/ 0-ot egyenes állami adója után fizetni. Ha már most az általános vallásszabadság fog behozatni, úgy ezen törvény alól nemcsak a baptisták és nazarénusok, kik eddig külsőleg a törvény értelmében még az egyházhoz tartoztak és sok helyütt az egyház közszükségleteinek fedezésére, habár csak kényszerítve, hozzájárultak, fogják magukat kivonni, hanem félő, hogy még sok más, különösen a szórványban élő közönyös egyháztag, ki eddig semmit sem fizetett, szintén fog ezen törvény elől a felekezetnélküliségbe menekülni. A jelen viszonyok közt kevésbé lehetne attól tartani, mivel még a közönyösek is restelnének meggyőződésük ellenére más felekezetbe áttérni, hol esetleg szintén ráróhatnának egyházi adót. Az általános vallásszabadságnál azonban igen könnyű lesz nekik, sőt még a gyülekezet kebelében élő vallástalan egyháztagoknak is kijelenteni, hogy ők felekezetnélküliek. Igaz, hogy ez által az egyház, lényegét és eszményi oldalát tekintve, nem veszt semmit, ha közönyös és kétes értékű hiveitől szabadul; de az egyház gyakorlati életét és különösen anyagi helyzetét tekintve, még sem egészen közönyös dolog, ha az amúgy is igen gyönge anyagi ereje még inkább fogyna. Mert a mint igaz az, hogy az ember és így az egyház is e földön nem él csupán kenyérből, úgy másrészt az is áll, hogy nem él egyedül az „Igéből" sem. De még más részről is támadnak e tekintetben aggodalmak. Zsinati törvényünk szerint a lelkésznek fizetése lakáson és kerten kivül 800 forintnál kisebb nem lehet. Ezzel szemben most be fog hozatni a polgári anyakönyv és a polgári házasság, mely állami törvények a legtöbb lelkészi fizetésnek a 800 frtig való hiányát tetemesen növelni fogják. Ki fogja e hiánynak ezen új részét pótolni? Az állam bizonyára nem, mert ez úgyis nehezen fogja az új terhet viselni; és ha igaz, mit egyik napilap állított, hogy t. i. a papok „elvből" lesznek az anyakönyvek vezetéséből kizárva, akkor egyáltalában nincs kilátásunk arra nézve, hogy az állam, mit egyik kezével elvesz, a másikkal vissza fogja adni. Különben nem is tudom ezt ez „elvből" való kizárást felfogni. Az anyakönyvvezetők bizonyára kötelesek lesznek esküt tenni, hogy az anyakönyveket lelkiismeretesen a törvény értelmében fogják vezetni s ha most valami lelkész kész ezt az esküt letenni, akkor nem látom be, hogy miért kell őt az anyakönyvvezetési tisztségből kizárni. Ezen törvények tehát ismét csak hiveink terheit fogják növelni és minél inkább fognak ezen terhek növekedni, annál nagyobb lesz a mai közöny és materialisztikus gondolkozás mellett az általános vallásszabadságból származó fentjelzett baj. Ezen okok miatt nem tartom a zsinati és az egyházpolitikai törvények egy időben való életbeléptetését egyházunkra nézve szerencsésnek és üdvösnek. Mondhatják, hogy ezen bajok későbben is meglennének; de a tapasztalás azt bizonyítja, hogy míg az ember a már megszokott terhet készségesen viseli, addig az új elől szeret menekülni. Azt is mondják, hogy az esketési stóla a polgári házasságnál sem fog elesni, mert hiveink azután is fognak a templomba jönni és házasságukat megáldatni. Nézetem szerint nem igen lesz tanácsos az esketési stólát nagyon sürgetni, mert lesz akárhány eset, mikor a lelkész örülni fog, ha a pár egyáltalában stóla nélkül is fogja általa házasságát megáldatni. Ha még azonkívül tekintetbe veszszük, hogy a vegyes házasságokból született gyermekek vallására vonatkozó 1868-iki t.-cz. is elesik, a mikor aztán a kath. egyház, mint azt okoskodásával nyiltan bizonyítja, azon szerepet fogja játszani velünk szemben, mint a mesebeli oroszlán a zsákmány kiosztásánál vadásztársaival szemben, akkor kilátásunk a jövőbe nem mondható igen rózsásnak. Zsinati törvényeinket igen nagy óvatossággal és mérséklettel fog kelleni életbeléptetni és különösen a 800 frtnyi minimális lelkészi fizetés, valamint az egyetemes papi nyugdíjintézet is még talán igen sokáig csak pium desiderium fog maradni. Faix Mihály. A püspöki kar sophlimái. i. Nagy köszönettel tartozunk a kath. püspöki karnak azért, hogy álláspontját és elveit a királyhoz és a kormányhoz felterjesztett felirataiban kifejtette. Ezekből látja a világ, hogy a kath. vallás és az újkor szelleme poláris ellentétben állanak egymással, hogy ezek egymás mellett meg nem állhatnak s vagy az egyiknek vagy a másiknak lehet csak érvényesülnie. Hogy melyiknek a kettő közül : az kérdés tárgya nem lehet, ha bizunk az újkor szelleme erejében, melynek a püspöki kar is hódolni kénytelen annyiban, hogy kénytelen implicite elismerni, miszerint nem elég valamit a szent és sértetlen dogma nevében állítania, hanem szükséges állítását be is bizonyítana. Már pedig épen a bebizonyítás az, mi a kath. dogmával merőben ellenkezik, mert mihelyest valaki bizonyít, észokokra hivatkozik s így kénytelen az észokok fölényét elismerni s vita
