Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Örök emlékezet okáért!

97 Nálunk, ez köztudomásu tény, vallását, egyéni hitét manap mindenki szabadon gyakorolhatja, de tesületi jogokkal csak a kiszabott határok között, az úgynevezett bevett vallások keretében. Ezek száma öt, a hatodik a zsidó vallás, autonomikus jogokkal. A kik ezeken kivül vannak, például a nazarénusok, anabaptisták, anglikánusok stb. azokat az állam testületi jog szempontjából egyszerűen nem létezőknek tekinti, mint akár a raczionalistákat vagy az agnosztikusokat vagy az úgynevezett hitfelekezet-, helyesebben vallás nélkülieket. Azonban ez a korlátozás is nem az egyénre, hanem a vallási testületre vonatkozik. A mi az egyént illeti, e tekintetben oly korlátlan vallás- és gondolat-szabadság uralkodik nálunk, hogy erre nézve sem lehet valami kivánni valója senkinek. Tehát nálunk az egyén számára vallási szabadságot követelni s ezen a czímen szabad vallásgyakorlatról még törvényt is alkotni, véleményünk szerint, fölösleges. Az egyén nálunk korlátozva nincs, de igen a vallási társulatok, mint egész Európában. Ez az állapot nálunk hosszú történeti fejlődésnek a szüleménye, hasonló más európai államok fejlődéseihez, a minek folytatványa a reczipiált vallások rendszere. Elmondhatjuk, hogy közjogi vallási állapotaink a türelem szempontjából olyanok, mint talán egy európai államban sem. Az egyén vallásilag szabad, a vallási testületekből pedig annyi van bevéve s oly jogoknak örvend, a mennyit történeti múlttal biró ország az emberi laxismusnak csak engedhet. Már ezen a közjogi állapoton a szándékolt javaslat az által, ha minden vallási szövetkezet és szekta számára, bármikor keletkezett is, szabad vallásgyakorlatot, hacsak a türt vallás értelmében is biztosítana, rést ütne és útját készítené a korlátlan testületi vallásszabadságnak, mely a bevett és türt vallás között különbséget nem ismer. Nem téveszthető szem elől, hogy a vallási sokféleség, mely atomizálja a polgárokat a köz- és magánéletben, bomlasztólag hat az államra. Azért a jól konstituállt állam semmitől sem áll oly távol, mint területén a korlátlan vallásszabadság meghonosításától, mint a vallási testületeknek korlátlan számban való elismerésétől s felette főbenjáró okoknak kell felmerülniük, hogy előbbi állapotán csak némileg is változtasson. Mert az egész nemzet életére, jellemére, jövőjére kiható ilyen kérdésben sem elhamarkodni, sem utópiák után indulni nem tanácsos. V. A polgári házasság. Végre áttérünk az utolsó javaslatra, mely bár csak elvileg jeleztetett, mégis a többi egyházpolitikai javaslatokhoz viszonyítva, erősebb háborgást idézett fel a közhangulatban, s ez a polgári házasság. Az eddig fejtegetett és ellenzett javaslatok közül mindegyik bir jelentőséggel és sulylyal, mindegyik direkte vagy indirekte a vallásba ütközik s a hazának jól felfogott érdekeivel ellenkezik, de mindjárt első tekintetre egyik sem oly szembetünőleg, mit a polgári házasság. Már puszta elvi jelzésére is a javaslatnak érezte mindenki, hogy ebben egy, a vallási közérzületet mélyen sértő, a hazai szükségletekben épen nem gyökeredző intézkedésről van szó. A tulajdonképeni polgári házasság ugyanis nemcsak hogy érinti, de egyenesen sérti a keresztény házasságra vonatkozó hitelveinket s nem lehet oly állami szempont és állami szükséglet, a mi ilyen vallásellenes áldozatot kívánna hazánkban. A miniszterelnök ur az országgyűlésen igy nyilatkozott: „Az egyházpolitikai kérdések negyedikére, a családjog kiegészítő részét képező házassági jogra nézve az újonnan alakult kormány immár azon helyzetben volt, hogy a házassági jog alapelveire és ezek közt a kötelező polgári házasságra nézve is egyhangú megállapodásra juthatott, minélfogva legfelsőbb elhatározást eszközölt ki annak elvi kijelentésére, hogy a házassági jogra vonatkozólag kidolgozandó és már munkába vett törvényjavaslat, a minden állampolgárok közt kötendő házassági viszonyból eredő jogi kérdések feletti átalános állami biráskodás és a kötelező polgári házasság alapelvei alapján dolgoztassák ki." Ezekre vonatkozólag megjegyezzük, hogy bár ez országnak polgárai mindnyájan egy hazának fiai, de nem egyszersmind ugyanazon egyháznak vagy felekezetnek tagjai is, a miért figyelembe kérjük vétetni, hogy a vallási hitelvek különböző volta miatt vallási ügyekben mindnyájunkra egyenlő mérték nem alkalmazható s ép azért maga a jelzett elvi kijelentés elég okot szolgáltat arra, hogy mi, tisztelettel alólirottak, mint kilencz millió katholikus hivőnek isteni jog szerinti főpásztorai és illetékes képviselői, a kidolgozandó javaslattal szemben már most is a leghatározottabb állást foglaljunk s azt ellenezzük, mert bármely részletei lennének a kötelező polgári házasság alapelvei alapján kidolgozott házassági jognak, az mindenkor nyilt ellenmondásban fog állani a katholikus egyháznak a házasságról vallott tanával. A polgári házasság alapelvei ugyanis oly mélyen nyúlnak be a dogmába, hogy a házasságot egyszerűen kiveszik az egyház kezéből, tehát teljesen enerválják és tényleg tagadják mindazt, a mit a katholikus egyház a házasságról vall és törvényeivel szabályoz. Az egyházi házasságnak a polgárival való összehasonlítása nyilvánvalóvá teszi ezt. Kathol. tanunk szerint a házasság a keresztények között a) szentség (az úgynevezett házassági szerződéssel egy és ugyanaz a dolog), mely b) mint ilyen kizárólag az egyházi törvényhozás szabályozó jogkörébe tartozik, melyre nézve akadályokat állítani, jogi következményeit szabályozni, bíráskodni annak lényege, érvénye és az ezekből folyó következmények fölött az egyháznak, mint a szentségek letéteményesének és kezelőjének kizárólagos és saját joga ; c) a házasság a katholikusoknál felbonthatatlan szövetség, melynek rendes törvényes kötési formáját saját lelkésze által való összeesketés képezi. A polgári házasság alapelvei szerint ellenben a házasság csak polgári jogviszony, mely az állami törvényhozás szabályozó jogkörébe tartozik ; ez írja elő a házasság bontó és tiltó szabályait, a házasság jogi következményeit és felbonthatóságát, ez szabályozza, a házassági köteléki perekben való biráskodás is ehhez tartozik. Történjék azután az esketés, illetőleg a szándékolt házasság bejelentése akár egyházi, akár polgári vagy polgári és egyházi közeg előtt, a házasság az említett fel-