Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Külföld - Németország (Raffay Sándor)

6 S ha a saját nyelvünkön nem olvasnak rólunk, ha a saját nyelvünkön nem beszélgethetnek velünk, nem vehetjük rosz néven, ha az épen kínálkozó forrásokból igyekeznek megismerni bennünket. E források után azonban úgy politikai és társadalmi mint tudományos, úgy világi mint egyházi viszonyainkról oly szegény képet alkotnak rólunk, hogy az olyan nagyon „alapos"-nak kikürtölt német bölcseségnek bizony épen nem válik dicséretére az a félszegség, mellyel pl. Magyarországot megítélik. De nem tehetnek róla. Hiszen e jámbor német anynyira el van telve önmagával (megengedem, hogy sok tekintetben van is oka rá), hogy bizony jó szerencse, ha még a franczia és angol népnek szentel egy kis figyelmet, s a reklám önmaga dicsőitésére döngetett nagy dobjának hangjai nem csoda, ha más nemzetek „mi is itt vagyunk" szavának meghallására süketté tették már s ha a világtükörben csak önmagában gyönyörködve igyekszik szemet hunyni mások felismerhetése eló'tt. Nem akarom én szorgalmukat és termékenységüket elvitatni, — egyéb érdemük úgy sem igen van — de nincs boszantóbb, mint tudós és tudatlan emberek ajkáról egyaránt naponként hallani a dicsekvést: „mi németek", „a német szellem", „a német alaposság" stb. és e mellett tapasztalni, hogy másra, mint a németre alig is figyelnek, mintha köröttük forogna a világ! S Magyarországról, mely pedig velők vallási és politikai tekintetben századokon át mind e mai napig oly sokszoros és szoros érintkezésben volt, jó, ha évenként egyszer-kétszer megemlékeznek. E megemlékezés azonban legtöbb esetben akkor is csak a név kiejtésére szorítkozik. Tavaly a hires Nippoldtól volt szerencsém a reformatio történetét hallgatni s e nagy korszakban Magyarországról csak annyit tartott érdemesnek megemlíteni, hogy „Magyarországban is korán kezdett a reformatio terjedni, ép úgy, mint Ferdinand többi tartományaiban." Most már aztán az a hallgató sereg hogyan tudjon valamit a mi küzdő, szenvedő' egyházunk történetéből, ha a tudós tanár úr csak ennyire méltatja a reformatio egyik legbuzgóbb zászlóvivőjét ? S miért mindez? Ismét odatérek vissza, a honnan kiindultam, hogy mert nem tudnak rólunk semmit, amit pedig tudnak, roszul tudják. De hát nem csoda. Ok maguk vajmi keveset érintkeznek született magyarokkal. Hozzánk nem jönnek, mi meg, ha hozzájuk megyünk is, legtöbbször édes keveset tudunk a nyelvükön. Kitől, honnan szerzik hát a tudósításokat rólunk? Azoktól, akikre magukra is rájuk férne, ha jobban megismernének bennünket; akik gyermekkoruktól kezdve szívják magukba a magyar gyűlöletet; akik köztünk lakva olyanok, mint a házi tolvaj : ott és akkor rabolnak meg, a hol és mikor nem is sejtjük s megrabolnak legdrágább kincsünktó'l, a jó hirnévtó'l. Azt hiszem, nem szükséges a mi derék német sógorainknak (már akár Bécsből, akár Szebenből vegyük őket) meg a mi kedves tót atyánkfiainak informatióit közelebbről jellemeznem, melyekből bennünket a külföld megismerni tanul. Sok évtizedre visszanyúló tapasztalás igazolja ezek hazafiatlan működését. Fájdalom, magamnak is elég alkalmam nyilt tapasztalni, mily nagy jóakarattal ismertetik meg a németeket a magyar nemzettel, melyet neveletlen, barbár, durva népnek és a magyar viszonyokkal, melyeket tűrhetetlen, zsarnok szelleműnek szeretnek festeni. S csoda-e aztán, ha egyetemi tanárok oly kérdést is intéznek hozzám, hogy van-e Magyarországon egyetem ? S mikor megütődve e kérdésen, utaltam a budapesti és a kolozsvári egyetemekre, a tudós professor úr mosolyogva jegyzi meg, hogy hiszen az egyik sem magyar, mert az első osztrák, a második meg erdélyi ! Es nem győzött eleget csodálkozni, hogy mindkettőnek magyar a tannyelve. Még tán el sem hitte ! — Vagy az ilyen informatiok után megütközhetik-e az ember azon, ha egy tartományi törvényszék elnöke tavalyi egyik magyar társamat így mutatta be egy angol missnek : „J. úr, az ön honfitársa." S csak mikor a nagyon megörülő kisasszony angolul kezdett társalgására feleletet nem kapott, akkor sült ki, hogy Magyarország talán még sincs Angolországban. S ha a szövetséges államról politikailag ilyen ferde felfogás is uralkodhatik azokban a „tudós" német körökben, nem vehetjük rosz néven, ha egyházi állapotainkról is alig van tudomásuk. Annyit tudnak csak rólunk, hogy Magyarországban pár millió protestáns van, kik többnyire reformátusok, az evangyélmiak pedig ezek hatása alatt állanak s legfölebb csak a szászok, meg a tótok maradtak meg igaz „lutheránusoknak". Természetes, hogy ezen bölcs ismeretet utóbb nevezett lelkes honfitársaink és hitrokonaink terjesztik. Volt alkalmam erről is többszörösen meggyőződni. De hát pl. a szász atyafiak még maguk sem tudják, hogy milyen beosztása van a magyar evang. egyháznak s püspökeink nevei ép oly ismeretlenek előttük, mint theol. intézeteink s azok tanárainak nevei, kik közül egyetlen egyet sem ismernek. De nem is érdeklődnek ügyeink iránt. Tavaly Jénában több szász theologussal érintkeztünk s mikor ezeknek felajánlottuk az Ev. Egyh. és Iskolát, meg a Prot. Egyh. és Isk. lapot, nagy csodálkozással ütó'dtek meg rajta, hogy nekünk két magyar egyházi lapunk is van? (Az utóbbiról még csak tudtak valamit.) Hanem azért sohasem olvasták azokat, mert, mint mondták, a nyelvet sem birják annyira, a magyar evang. egyház viszonyait sem ismerik s nem is érdeklődnek iránta.*) Persze olyankor másként beszélnek, mikor a magyar ösztöndijak elnyerésén fáradoznak — sohasem sikertelenül. S a mit ezek terjesztenek rólunk, nagyon bajos a németek vaskalapos fejéből nekünk magyaroknak kiverni. Most már azonban, úgy látszik, majd csak megindul a mi viszonyaink gyakoribb és hazafias kezekből származó alaposabb ismertetésének sorozata. Dr. Szlávik Mátyás vir buzgón és lelkesen fáradozik a magyar egyházi élet helyes és tüzetes ismertetésén. Legutóbb is több közlemény jelent meg tőle. Az egyik csoport — két közlemény — Luthardt lapjában ismerteti a magyar prot. egyházak irodalmi tevékenységét. Kár, hogy közleménye majdnem pusztán csak a nevek felsorolására szorítkozik, mi nagyon szárazzá és *) Különben a szász atyafiak szellemét szépen világítja meg a Stöcker által szerkesztett „Deutsch. Ev. Kirchen-Ztg." 51. számában közölt eme magyarországi hír : „Kronstadt. Am 23. September sammelten sich hier auf Einladung des Kronstädter Turnvereines wohl 300 Personen zur Feier des 100-jährigen Geburtstages von Theodor Körner. Gesänge und Reden wechselten dabei ab. Mit Recht wurde Körner als eine deutsche Idealgestalt, ein Vorbild deutscher Jugend gefeiert, dessen Andenken fort und fort die Liebe zum deutschen Vaterlande stärken werde ?