Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egész életünk gyűlés (Bierbrunner)

I 374 hez legyen mérve s a mellett a tankönyv említett második része — v

agy függeléke — nyújtson alkalmat a tehetségesebbek és szorgalmasabbak számára, hogy azon szilárd és ingathatlan alapon, me lyet az első rész tanulásával vetettek, tovább építhessenek. De nemcsak, hogy tdlságos terjedelműek a tankönyvek, hanem a mellett nem egy közülök oly tudományos kifejezésekkel van irva, amelyek a tanulók értelmi köre felett állván, rájuk nézve érthetetlenek. Vannak tankönyveink, melyeknek egyikmásik mondatában minden szót meg kellene magyarázni a növendékeknek, sőt találkoznak ott kifejezések, melyeket azon korú tanulókkal, kiknek a tankönyv szánva van, egyáltalán nem lehet megértetni. A tankönyv nem ereszkedik le a tanuló világába, hanem ennek természetellenes felemelkedését erőszakolja az értelmi fejlettség oly magaslatára, melyben ő egészen idegennek érzi magát, sőt a melyet elérni nem is képes. Számtalan példákat lehetne előhozni tankönyveinkből. Álljon itt a sok közül csak dr. W. Jiitting : „Praktische Poetik" czimíí könyvéből, melyet egyik polgári leányiskolánk III. osztályában, tehát 13 —15 éves leánykák használnak, néhány mondat. A 74. lapon a regény hőséről azt mondja : Diesen Helden, umgeben von einer Anzahl von Nebenpersonen, durch deren Einschaltung die Spannung rege gehalten wird, schildert der Roman im Kampfe des Lebens, erzählt die Hemnisse, die sich ihm entgegenstellen, seine Irrungen, seine Läuterung, seinen Ausgang zu Sieg oder Niederlage. Aztán tovább az irányregényről: Der Tendenzroman bezweckt eine bestimmte Tendenz, Meinung und Ansicht zu entwickeln. Ezek a kifejezések 13 —15 éves leánykákkal, kiknek a regényolvasás még nincs megengedve, nem lehet megértetni. És ilyen mondatok egész gyűjteményét írhatnánk össze abból a tankönyvből, melyből gyermekleányok a költészettant tanulják a nélkül, hogy a költői műfajok egyetlen példányát bemutatnák nekik. Mellékesen megjegyezve, vájjon egyáltalán szükséges-e a műfajok ismertetése német nyelven is azon intézetben, hol azokat magyar nyelven úgyis megismertetik? Az ismétlés tekintetében lehetne mondani, hogy ez czélszerfí, de akkor ügyelni kell a két szaktanárnak, hogy egyik a másikkal ellenkező véleményeket ne taníttasson, mert úgy az ismétlés a kis fejecskékben csak zűrzavart okoz. Különben tankönyveink vaskossága és irálya — még az elemi iskolákban is — nem egyedül onnét származik, hogy a kor miveltségi foka követel sokkal több ismeretet, mint azelőtt, hanem az is annak az oka, hogy tanáraink a kornak korlátlanságra törekvő szellemétől sokszor nem képesek szabadulni. Minden emberben, különösen minden tudásban meg van a törekvés, hogy tudományának egész apparatusát kitárja a szemlélő elé. A tanárnak erős önmeggyőzésre van szüksége, hogy ezen törekvésnek ellenállva szigorúan az iskola czélját tartsa szem előtt s erről egy tanóra alatt se feledkezzék meg és soha ne időzzön oly tárgyaknál, melyek ama czél elérésére nézve feleslegesek, sőt azt veszélyeztetik. Korunk pedig talán semmiféle erényben se szegényebb, mint épen az önmeggyőzésben. S így már szinte a priori fel lehetne tenni, hogy tankönyveink jobban szeretik azt a czélt tartani szem előtt : minél többet, ha nem is lehet jól, mint azt, hogy: minél jobban, ha nem is lehet sokat. Ez volna pedig a helyes elv. Sass János. Egész életünk gyűlés. Egyházunk önkormányzati szervezete magával hozza, hogy minden évben vannak rendes esperességi, kerületi és egyetemes gyűléseink. Gyakran történik, hogy ezeken kivül mind ezen forumok még rendkívüli gyűléseket is tartani kénytelenek. Vannak aztán évente esperességi, kerületi és egyetemes gyámintézeti gyűléseink. Vannak évi papi értkezleteink és vannak esperességi iskolaszéki vagy körlelkészi tanácskozásaink. Mindannyi kedvező alkalom arra nézve, hogy a ki lelkészi teendői tekintetében még elegendőleg tájékozva nincsen, itt ha van hajlama reá, kellő tájékozást szerezhet magának. Mindazáltal e becses lapok ez évi 37. és 38. számaiban Dixi úr ezzel nem elégszik meg, hanem indítványozza, hogy „Lelkészi egyesületek" szerveztessenek, még pedig azon czélból, hogy így lehetővé tétessék a lelkészek tudományos tovaképzése, a gyakorlati lelkészkedés, az istentiszteleti cselekmények és más, általában az egyházi belélet fejlesztésére vonatkozó ügyek tárgyalása és megbeszélése, valamint könyvtárak létesítése. Tétovázás nélkül, minden pillanatban kész vagyok, tehetségem szerint hozzájárulni mindahhoz, mi egyházi életünk üdvös fejlődését és felvirágzását valamiképen előmozdíthatja. De Dixi úr meg fogja bocsátani, ha indítványa olvasásánál eszembe jutott a közmondás : „A ki sokat markol, keveset fog." Távol állok minden polemizálási viszketegségtől és meg vagyok győződve, hogy Dixi úr azért tette indítványát, mert evang. egyházát szive mélyéből szereti és érte lelkesül, de indítványa szerintem egészen téves feltevésből indul ki s magyarhoni evang. egyházunk fejlődésén nem lendítene nagyot. Azt mondja első czikke kezdetén : „Sajátságos jelenség, hogy míg a társadalom minden osztályában az egyesületi élet virágzik, addig épen azon osztály, melynek legszükségesebb, az evangelikus egyház lelkészi kara, nem tud szerves egészszé" — ezt aláhúzom, mert szólok még róla — „tömörülni s a széthullt csontok képét mutatja." Utal aztán e tekintetbeni jelenségekre, melyek a kereskedők és iparosok között, de különösen a néptanítók osztálya kebelében észlelhetők, kik utóbbiak, bár szegényesebben vannak fizetve, mint a lelkészek, mégis egyesületeket létesítenek, hogy szellemi gyara-