Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Bajaink és teendőink (Adorján Ferencz)

Tizedik évfolyam. 5. szám. Pozsony, 1892. évi Január 30-án. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. Előfizetési ár: Egész çvre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 „ Egv szám ára: 12 kr. o. é. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. egyszer közölve 7 kr., . többször közölve 5 kr. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. L Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom : Bajaink és teendőink. (Adorján Ferencz.) — Énekügyi mizériák. (Payr Sándor.) — A tanitók memoranduma. (Sass János.) Külföld. — Vegyesek. — Hirdetés. teendőink. Eme b. lapok hasábjain már több ízben találkoztunk azzal a panaszszal, hogy templomaink üresek s népünk egyre közönyösebb lesz egyháza s vallása iránt. S valóban megdöbbenve kell látnunk, hogy az a lángoló hitbuzgóság, az az egyház iránti odaadó szeretet, az a határt nem ismerő áldozatkészség, mely elődeinket jellemezte, híveinknél vagy egyáltalában nem található meg, vagy a legjobb esetben is kialvófélben van. Templomaink sok helyen romokban hevernek, iskoláink, pap- és tanítólakjaink sokhelyütt összeroskadással fenyegetnek s nincs, ki azokat felépítse. Híveink zúgolódva fizetik az egyházi adót, s tiltakoznak mindennemű új kivetés ellen. A tanítót, de különösen a lelkészt csak szükséges rosznak tekintik, kiket élelemmel s kényelmi czikkekkel ellátni tartoznak. Várfalaink erősen meg vannak rongálva, pedig bizony elég okunk van panaszkodni, hogy: „Régi ellenünk tör most ellenünk!" Hol keressük a híveknek a templomtól, evangéliumi hitüktől való elhidegülésének okát? A lelkészben e vagy a hívekben ? — Kinek adjunk igazat, annak-e, a ki a miatt panaszkodik, hogy a nyáj nem keresi fel a pásztort, vagy annak, ki azt a vádat hozza fel a pásztor ellen, hogy az a nyájat nem legelteti „gyönyörűséges és füves helyeken és nem viszi el kies vizek mellé?" — Bizonyára nem tagadhatjuk, hogy mindegyik állításban van, — jobban mondva lehet — igazság, de teljesen igazat egyiknek sem adhatunk. Mert ismerünk oly gyülekezeteket, hol a lelkész bármily lelkiismeretesen készüljön is egyházi beszédjeire, bármily szép és igaz, örökké megtámadhatatlan eszméket hirdessen is, s bármily szónokiasan adja is elő e beszédeket, — alig akad. egy-két hallgatója. Ellenben vannak oly gyülekezetek, hol a lelkész monoton hangon vagy a legvisszatetszőbb kanczeltónussal adja elő, vagy olvassa fel egyszerű beszédkéit, mégis minden vasárnap megtelik a templom. Ezek világosan a mellett bizonyítanak, hogy az egyházi szónoklat magában véve nem teszi a templomot látogatottá vagy üressé. Sokan a mai materialistikus áramlatot okozzák a baj szerzőjéül. S nem lehet tagadni, hogy a szerzési vágy, a Mammon után való törekvés hatalmas terjesztője az egyháziatlanságnak. Mindenki siet dolgozni s a nap minden perczét felhasználni, jól tudva, hogy az idő pénz. S a legtöbb esetben még a nappal sem elég hosszú, elég teendő jut az esti órákra is, s midőn végre a test megelégelte a munkát, kinek jutna eszébe a biblia? Ott hever az a mestergerendán vagy a szekrény tetején s lepi a por heteken, hónapokon keresztül. Az ősök házi istentisztelete csak hírből ismeretes, s szerencse, ha egy két háznál még elrebegi egyik másik a reggeli s estéli imádságot! — S ha eljön a vasárnap, mily nagy áldozatként tűnik fel sokak előtt, az egész Isten adta napot tétlenül eltölteni ! S ha télen még rászánják is erre magukat, dehogy tennék ezt nyáron ! Miért ne használnák fel a drága időt, midőn az urak, a hivatalnokok is így cselekesznek ! Bizony „rosz időket élünk, rosz csillagok járnak!" Mindamellett azonban, e szomorú jeleket látva, nincs okunk és jogunk állítani, hogy népünk kebeléből a vallásosság, az egyház iránti szeretet kihalt volna. Ellenkezőleg, a nép ma is vágyódik az Isten után, s — koronkint legalább — lelkének is óhajt szentelni egy-egy perczet. A hit fáklyája nem aludt ki, a vallásosság ma is él szivében, s hasonlít a hamuval fedett parázshoz, melynek csak kedvező alkalom kell, hogy fellobbanjék. Eléggé mutatja ezt a mindennapi élet. A hol a nép lelki vágyait ki nem elégítheti, a hol egyházában nem vél elég lelki táplálékot találhatni, ott utakat s módokat keres, hogy lelki éhségét és szomjúságát csillapíthassa. Természetes, hogy biztos vezér hiányában sokszor elhagyja a helyes ösvényt s tévutakra kerül, tévtanok bilincseibe jut. Csak a nazarenusokra, anabaptistákra