Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Theol. akad. tanévet megnyitó igazgatói beszéd

— vajmi gyakran elpártoltunk hivatásunk eszményi felfogásától ! S mi tanárok is mindnyájan, mindnyájan — minél őszintébben vizsgáljuk meg önmagunkat, minél élénkebben érezzük azt, hogy egy végtelen, isteni érték érvényesítésére vagyunk hivatva — annyival tisztábban és élénkebben érezzük, hogy czélunktól elmaradtunk, hogy nem érdemre, de kegyelemre szorulnak. S ha mégis volna valaki közöttünk oly boldog, a ki elmondhatná önmagáról, hogy ő bensejében élő isteni eszmény szerint élhette életét, hogy az ő benne működő isteni czélgondolatot, sajátos hivatását megvalósította a múltban : még ez is kénytelen bevallani, hogy nem ő volt az, ki ezt végezte, hanem az isteni kegyelem alapján nyert isteni szellem, mely ő benne a kiilömben gyöngében — erős volt. Igy tehát multunkra tekintve mindnyájan töredelmesen Isten előtt leborulunk gyarlóságunk, gyöngeségünk tudatában, s dicsőítjük az ő jóságát, kegyelmét, mert erőt és áldást adott törekvésünk s munkánkra. Nem mi, hanem Isten az, ki építőleg működött általunk országa dicsőségére. Ezen az embert megalázó s Istent dicsőítő alapérzelem az, mely a keresztény vallást s ebben ág. hitv. evang. egyházunkat leginkább jellemzi. Ezen alapérzelemnek kell akkor, midőn jubilálunk, mindenek előtt kifejezést adnunk. Csak oly épület állandó, a mely a jól ismert sötét mélységben leli fundamentumát; csak oly alkotmány maradandó, a melyben az isteni szellem a mozgató, az élesztő, a fejlesztő. Apáink nem bizakodva emberi erőre, emberi támogatásra ez alapérzet erejében győzedelmeskedtek a hierarchiai egyház ármányai s a világi hatalom erőszakoskodása fölött; s ez alapérzet erejében nem külső indításból, hanem belső szükségszerűségből létesítették s szervezték hazánkban az egyházzal szoros összefüggésben levő iskoláinkat. II. Ezen Isten erejébe vetett föltétlen bizalomnak egyik gyümölcse theol. akadémiánk is. Pozsonyi theol. intézetünk mint akadémia igenis csak 10 év óta áll fenn; de az akadémia gyökerei visszanyúlnak a pozsonyi evang. gyülekezet szervezésének első éveibe. Az első meghívott papot még ugyanazon évben (1606) a diaconus mellett a rector is kisérte s az első templom mellett 15 évvel utána díszesen felemelkedett a főiskola is. E főiskolában felleljük theol. akadémiánknak csiráját is. A dolog természete szerint a csirában hiába keressük a kifejlődött gyümölcsöt. A theol. intézet a többi tanfolyamoktól külsőleg nem különült el, — mint prima a többi öt tanfolyamnak betetőzője volt. A tanfolyam a tanulók képessége szerint egy vagy két éves volt, s az akkor dívó osztályrendszer alapján csak egy tanárnak, a rectornak vezetése alatt állott. A távolabbi vidékekről — Cseh és Erdélyországból, de még Németországból is jövő tanulók miatt ez szokott a legnépesebb osztály lenni. A lényeges külömbség ezen tanfolyam és az előbbiek közt abban állott, hogy mig azokban a humaniórák művelésén, addig ebben a szakképzésen feküdt a hangsúly. Tévednénk azonban, ha ezen theol. szakképzettségnél a mai theol. disciplinák sorára gondolnánk. A héber és görög nyelv mellett az összes theologia a dogmaticában volt egybefoglalva. S téves volna azon feltevés is, mintha ezen cursus kizárólag theologiai lett volna. Ily kizárólagosság theol. tanintézeteinken soha sem létezett. Kezdettől fogva a prot. theologiának elválaszthatlan szövetségese a philosophia volt : úgyhogy ezen cursus theologicus et philosophicusnak is neveztetett. A logika, metaphysika, valamint már igen korán a jus naturae a hallgatók sok idejét lefoglalta; a hetenként szokásos vitatkozó gyakorlatok a stylus mellett, melyeknek tárgya többnyire theologiai, alakja logicai volt — a mai szakseminariumok csiráit képezik. Előadatott még ezen kivül Melanchthon újítása alapján a história ac geographia, mely tantárgy kiilömben már a secundának anyagát is képezte. Ily szerény berendezésű volt a szakképzést illetőleg a prima. — A történeti igazság azonban megkívánja azt, hogy a theol. képzést illetőleg kiegészítőképen még a következőket említsük meg. Méltán feltiinhetik ugyanis még a kevés theol. disciplinákkal beérő, de a theol. intézetek gyakorlati irányzatát sürgetőknek az, hogy ezen theol. tanfolyamban a gyakorlati theologiának egyetlenegy disciplinájával nem találkozunk. S tényleg a névvel nem találkozunk, de ha az egész iskolának szervezetét, az iskolai s alumneumi törvényeket vizsgáljuk, azt találjuk, hogy ép a gyakorlati képzés tekintetében az iskola sokat nyújtott. A tanulók minden vasár- és ünnepnapon délelőtt és délután a templomba jártak, a hol nevezetesen a német templomban az ott alkalmazott 3, sőt néha 5 lelkész részéről, kik többnyire a theologiának magisterei voltak a leggyakrabban 4—5000nyi főből álló hallgatóság előtt mintaprédikácziókat hallottak ; a quartanusoktól kezdve a sextaig a tanárok vezetése alatt mindnyájan részt vettek az ünnepnapokon a templomban tartott katechetikai vizsgán ; a főbb osztálybeliek, valamint az alumnusok naponta kétszer részt vettek a reggeli és esti istentiszteletben, s ugyancsak az alumnusok, mivel majdnem kivétel nélkül muzsikusok voltak, mint ilyenek a halotti beszédeket is végig hallgatták. — Volt tehát igenis alkalmuk egyházi és pedig külömböző jellegű beszédek hallgatására. De még ez nem elég. Minden vasárnapot és ünnepet követő napon kötelezve voltak, különösen a magasabb osztályúak a hallottakról számat adni. Külön órában az úgynevezett examen pietatisban meglettek a beszédek közelebb beszélve. A felnőttebbek nem csak a beszéd disposicióját, hanem annak főbb érveléseit is kötelesek voltak, a tanár felhivására benyújtani. A beszéd tehát analysáltatott s így valóban gyakorlati módon be lettek vezetve a felnőttek és pedig jövő szakmájukra való tekintet nélkül, a homiletika egész körébe, úgy hogy a homiletika szabályai nem elvontságukban, hanem igen helyesen inductive mentek át az ifjúság köztudatába. Továbbá pedig a felsőbb