Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - Békési esperességi gyűlés

314 Nálunk is több helyütt vannak lelkészi értekezletek. De, tudja Isten! sehogysem virágoznak s az egyházi életben létezéseikről semmi kézzelfogható tanúsággal sem birunk. Néhol meg nagy tűzzel fogtak megalkotásukhoz, de úgy látszik, szalmatűz volt az egész, mely rövid időn melegítés helyett, csak pernyét hintett az egyházi föld ugarára. Egyesüljünk lelkészegyletekké ! Az egyesülést megköveteli tőlünk hivatásunk betöltésének folyton fokozódó tokéletesbítése. Egyeseknek nagyon nehéz, sőt majdnem lehetetlen oly könyvtárakat összehozni, a melyek a szükséges vagy talán kedvencz tanulmányhoz kielégítő eszközt szolgáltatnának: egyesülés esetén a lelkészi egyesületek egy-egy központi helyén, fillérekből bár, de lassan-lassan oly könyvtárat lehetne létesíteni, mely a lelkészi hivatás minden ágában útbaigazítással szolgálna s öntudatos hivataloskodásunknak előmozdítójává válnék. A szellemeknek egymással való érintkezése, az öreg papok élettapasztalatainak közlése, az ideális irányú ifjú testvérek lelkesülése egymást kiegészítve, egymásra hatásában az öregre ifjítólag, az ifjúra érielőleg hatna, miből csak mindkettőnek nyeresége volna. A magában álló legkiválóbb tehetség is, ha kölcsönösség köréből kiválik, félszeggé lesz; de társainak még a gyöngébbeknek reáhatásával is, növekszik sokoldalúsága, tágul látóhatára s a különféle charismák egymásba olvadva, megalkotnák a lelkészi karban az életfeladat egységének tudatát s vele megerősítenék az együvé tartozás érzetét. Nekünk evangyéliomi lelkészeknek semmi sem árt annyira, mint a megfelelő, lelkileg építő társaság hiánya. Hivatalunknál fogva „nem illik a papnak" szólásformájával igen sok, a míveltebb ember által megkövetelt s a világ által is magának megengedett élvezet tiltva van. A társas élet élvezetétől magunkat megfosztani nem szabad. Megerőltetett munkálkodással, nyomasztó gonddal, küzdelmes, gyakran nélkülözésekkel telt pályafutásunkon, a jó testvérnek kebele nyugtató, biztatása buzdító, támogatása erősítő, vigasztalása enyhítő áldásától újra éled a szükségét érző testvér lelke s ki tagadhatná, hogy anyagi bajaink között is a benső szellemi kapocs sokszor eloszlatná aggodalmaink sötét felhőit. Az Isten, a mi Atyánk s a mi Urunk Jézus Krisztusunkon kivül nincsen senki más, a kire támaszkodhatnánk, mint mi magunk. Ha mi magunk is elhagyjuk magunkat, a világ lenézéssel fordul el tőlünk és erkölcsi szellemi erőink romjain diadalmas kaczajjal üli meg torunkat hitbeli ellenségeinknek tábora. Ne várjunk mi kívülről semmit sem. Saját magunkból kell megindulnia az újjászületés ama munkájának, mely testvért testvérrel egybeköt s oly tényezővé teszi lelkészkarunkat, melylyel számolnia kell úgy az egyház közönségének, mint az államnak. Most semmibe sem vesznek, s tagadni sem lehet, részben mi magunk vagyunk helyzetünk okai. Mikép gondolnám én a lelkészi egyesületeket megalkotni, annak elmondása e rövid czikk keretén túl esik. Elmondom majd jövőben. Dixi. Mindinkább fogynak azon középiskoláink, a melyeket tisztán egyházunk tart fenn, mindinkább gyarapszik azon intézeteink száma, a melyek kérik vagy elfogadják az államsegélyt. A dunántúli kerület egyetlen főgymnasiuma számára kér államsegélyt, a tiszai kerületnek csak két intézete (Igló, Késmárk) van már olyan, a mely az államsegélyt nem vette igénybe, de Igló már kéri ma-holnap; a bányai kerületben államsegélyes a selmeczbányai és maholnap más is. Úgy hogy — ugyancsak ma-holnap — csak a szászoknál találjuk meg a tisztán evangelikus tanintézeteket.*) Ugyanezt tapasztaljuk a reformátusoknál is. Hogy jól van-e ez így, az itt mellékes kérdés. Szükség, szegénység törvényt ront, sok óhajt, reményt sírba visz, eltemet. De lássuk csak annak, hogy oly kevés már a tisztán evang. középiskola, egyik-másik következményét. Összefüggnek ezen következmények avval, hogy a tisztán evang. intézetek kötelesek az egyetemes egyház által követelt tantervet követni, a mely több tekintetben eltér az állami tantervtől, a melyet a szerzetes, községi, stb. gymnasiumokon kivül az áll. seg. evang. intézetek is tartoznak követni. A kettőnek egymástól való eltérése a III-ik, de különösen az V. osztálytól kezdve látszik meg és okoz egyszersmind bajt. Hasonlítsuk csak össze a két tantervet. Csak a főbb eltérésekre szorítkozom. A mi a latint illeti, egyet, tantervünk az V. osztály számára chrestomathiát kiván Livius, Caesar, Justin stb. műveiből, az állami tanterv Livius XXI—XXII. könyvét; ez utóbbit nálunk a VII. osztályban kell olvastatni. Nem nagyon lényeges az eltérés, a mi a német nyelvet illeti, a melynek tanításánál, habár nem egyedüli, de mégis legfontosabb czél a német nyelv gyakorlati elsajátítása és ily czél mellett az olvasmányban való eltérés mellékes dolog. Nagyobb eltérés mutatkozik a történet és földrajz tanításánál. Az egyet, tanterv szerint a III. osztályban physikai földrajzot, az állami tanterv szerint a magyar-osztrák monarchia politikai földrajzát is kell tanítani. A IV. osztályban az egyet, tanterv szerint az ó-kor történetét csak Görögország bukásáig kell tárgyalni és csak az V. osztályban azt egészen a római birodalom bukásáig folytatva befejezni. Az állami tanterv szerint pedig a IV. osztályban Róma történetét is kell tanítani egészen a császárság megállapításáig ; az V. osztályban a római császárság és a középkor történetét. Ez utóbbi az evang. intézetekben a VI. *) Még eddig a pozsonyi lyceum is ment az államsegélytől. Szerk.