Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Lelkészi egyesületek (Dixi)

Tizedik évfolyam. 37. szám. Pozsony, 1892. évi Szeptember 10-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. r ^ Előfizetési ár: Egész évre 6 írt — kr. félévre . 3 * - „ negyedévre 1 „ »0 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. J YVL EGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom: Lelkészi egyesületek. (Dixi). — Tanításunk sikerének egyik akadálya. (Losonczi Lajos). — Irodalom. — Belföld. — Vegyesek. — Pályázató k. lilikéül egyesületek, i. Sajátságos jelenség, hogy míg a társadalom minden osztályában az egyesületi élet virágzik, addig épen azon osztály, melynek legszükségesebb, az evangelikus egyház lelkészi kara, nem tud szerves egészszé tömörülni s a széthullt csontok képét mutatja. Mi lehet ennek oka? Vannak, kik e jelenséget is az anyagi szegénység rovására irják. Ámde a gyakorlati élet sokban annak ellenkezőjét bizonyítja. Nem akarom sem a kereskedelmi és iparkamarákat, sem a csizmadia és borbély ipartestületeket felhozni, hanem tény az, hogy az általában szerényebben dijazott néptanítók osztálya kebelében élénk egyesületi élet mutatkozik, kiknél a szegénység nem akadályozza sem a munkás kölcsönösség ápolását, sem az egyesnek a társasági összejövetelekből folyó erősbiilését, itt-ott üdülését. Ha szegények vagyunk, rendezzük be az egyesületi életet igénytelenül, szerény anyagi viszonyainkhoz mérten. Mások azt tartják, hogy a lelkész annyira el van foglalva hivatalos teendőivel és életfentartási gondjaival, hogy sem ideje, sem kedve nincsen a társak összejöveteleiben részt venni. Ezt az okot, habár fenállását tagadni nem akarom, még sem tudom elfogadni olyannak, mely lelkesült ügyszeretettel odaadó hivatalbeli hűséggel és a testvériség meleg érzelmével nem volna elhárítható. Vannak, a kik a lelkészek egyesülését lehetetlennek tartják a közöttök uralkodó nemzetiségi és politikai eltérések sőt viszályok miatt. Ez az ellenvetés sem nélkülöz minden igazságot, de tény az, hogy a kiben igaz, evangyéliomi vallásosság él, az fentartva saját nemzete iránt hő szerelmét, hazája iránt tántoríthatlan hűségét, ezen, a világból vett ellentéteken is túl fog emelkedni, hogy túl emelje társait. Találkozhatnak oly félénk természetű egyének is, a kik a hierarchiai törekvések vádjától irtózva, inkább lemondanak az összetartozandóság érzetének ápolásáról, a közös érdekek előmozdításáról s a testvéri közösség fenntartásáról is, csakhogy a klerikalizmus árnyékát is elkerüljék. Felesleges szószaporítás volna bizonyítgatni, hogy magyarhoni evang. egyházunk szervezete mellett a hierarchikus törekvés előre is csúfot vall ; de ennek ellenében a szükség parancsoló szava, mely az egyöntetű eljárást, egyirányú munkásságot követeli sokkal hatalmasabb, semhogy ijesztgető kísértetektől visszariasztatni engedjük magunkat. Az „ismerd meg önmagadat" elvéből folyólag jó lesz talán szemügyre venni azt a vádat is, mely itt-ott a lelkészek között is felhangzik, hogy az evangyéliomi papság saját, kivált általánosabb, közös érdekei iránt nem bir érzékkel. Mindenki csak magával s legfeljebb környezetével törődik. Aspirácziői nem mennek túl családja, parochiája és esperessége körén. A tágabb életkör reájok nézve nem létezik. A kerületi egyetemes gyűléseken mindig ugyanazon alakok jelennek meg; ujakat csak úgy elvétve találunk ; még az egyetemes gyámintézetben is a nemes munkát leginkább ugyanazon férfiak végzik. Az egyházirodalmi tevékenység vajmi szűk körre szorítkozik, úgy hogy önkénytelenül is az a kérdés támad : hol vannak a többiek? De hisz' ép ez állapoton segíteni volna hivatva a lelkészeknek szervezett egyesülése. Nem tartom mindenekben követendő példának a németországi egyházi életet. De a tudományban, a papi hivatal czéltudatos vezetésében, a papi karok egygyé forrott s egy czélra irányult munkálkodásában bátran elfogadhatjuk — legalább a kezdeten — mintaképünkül. Ott is érezték s érzik az eszmecsere, a tudományos továbbképzés, az egységes, testületi szellem fejlesztésének szükségét s egyesültek ; egyesületeik virágoznak, mint sok áldásos kezdeményezés tenyésztőhelyei, mint sok egyházi alkotásnak fejlesztői és felvirágoztatói.