Evangélikus Egyház és Iskola 1892.
Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházvédek (Gaál Mihály)
27 találjon módokat, hogy a papok felmentetvén az anyagi gondoktól egészen az egyháznak élhessenek. Minden bizottságnak tehetségében áll úgy oldani meg feladatát, oly intézményeket létesíteni saját ügykörében, melyek által az ev. prot. szellem meg fog újliodni, s egyházunk új életre fog kelni. Ha pedig ezt elmulasztják, könnyen kárba vesz egyéb fáradozásuk is. Az alkotmány lélektelen gépezet marad, lia nem lesz meg az eleven érdeklődés az egyház iránt ; mit annak ismerete csak fokozhat. A törvényszék elijesztő rém, lia nem fogadják itélő szavát ev. prot. lelkülettel ; mit leghathatósabban a nevelés fejthet ki. Az Unió magasztos eszménye halva született gyermek, lia nem kivánja mind a két egyháznak minden hive; mire megint az oktatás segél. Sőt gondtalan anyagi jólét mellett is csak telhetetlen zsákok lesznek papjaink, ha kiképeztetésüknél fogva nem tudnak az egyháznak élni. Mindezek folytán úgy látszik, hogy legfőképen mégis a tanügyi bizottság az, mely egyházunk szellemének új életre keltésén legközvetlenebbül munkálhat, arra legtöbb oldalról hathat; s ez természetes is, miután ép ő van tőszomszédjában ama kútfőnek, melvből a szellem fakad, s mely nem más, mint a rendszeres vallástanítás létesítése s a fiatalságnak a legelső zsengéktől az érettkorig az egyházba való nevelése, más oldalról a tökéletesített papképzés. Régóta pengetik már ez eszméket ez intézkedéseket, ajánlgatják az esperességi, kerületi s egyetemes gyűléseinken ; de mind idáig vajmi kevés történt e tekintetben. E becses lapok hasábjain is annyiszor volt már erről szó, hogy némelyek tán meg is unják, és vesszőparipának vagy tengeri kigyónak nevezik e dolog emlegetését; de sohase lehet ezt eléggé sokszor emlegetnünk, sohase lehet ezt eléggé nagyon hangsúlyoznunk, oly szorosan összefügg ez egyházunk létkérdésével. Igen, hogy egyházunk új életre pezsdüljön. a külszerkezet kitatarozásán kívül, mint a mi csak egyházunk testét építi ki, múlhatlan szükség van a rendszeres vallástanításra, gondos, egyházias nevelésre, tökéletesített papképzésre, mint a mik csak egyedül képesek egyházunk beteg lelkét is kigyógyítani. Csakis akkor fogjuk a milliókat haszonnal fordítani féltett iskoláinkra ; csakis akkor lesznek azok újból, mint régen voltak, de most máitöbbé nem igen azok, egyházunk veteményes kertjei; csakis akkor fogunk azokban nemcsak az államnak, kinek úgyis van elég gondja magára, hanem az egyháznak is, mire már az ev. prot. családok sem képesek többé, prot. lelkületű vallásos fiakat s leányokat nevelni ; csakis akkor biztosítjuk az intelligens elemek lelkesedését, egyházunk eme főlényét a katholicismus felett; csakis akkor fogjuk egyházunkat épnek, egészségesnek, erőteljesnek, életelevennek látni : lia rendszeresítjük egyházunk minden zugában a vallástanítást; lia nem csak minden felekezeti középiskolába külön vallástanárt, intézeti papot állítunk, de még azon kívül, hogy az állami középiskolákban teljes érvényt szerezünk a vallástanitásnak, az elemi iskolákban is szakavatott kezekre bízzuk azt; ha nem maradnak egy filiában, egy anyaegyházban sem a kicsinyek egyházba való nevelés nélkül, de törvényileg gondoskodunk, hogy mindenütt növendékegyházak alakúljanak, gyermekistentiszteletek tartassanak ; ha végül e czélnak megfelelőn és más különben is tökéletesítjük a papképzést. A vallástanítás, az egyházba való nevelés rendszeresítése s a papképzés tökéletesítése nélkül akár szüntessük be felekezeti középiskoláinkat, és fordítsuk a rájok költött pénzeket közvetlen egyházi czélokra, mint árvaházakra, diakonisszatelepekre, kórházakra s a belmissziónak egyéb intézményeire ; mert így, különösen a régi paptanárok kihaltával és nyugdíjaztatásával ép oly kevés ev. prot. jellegük lesz azoknak, mint az állami középiskoláknak, legfőlebb, hogy az államiakban lesz a katholikusoknak legalább szakszerű vallástanításuk és egyházias nevelésük, a mieinkben pedig nem lesz senkinek, vagy hogy az államiakban megfogják tartani mind a katholikus ünnepeket, a mieinkben nem. De nem, nem, nekünk még sem szabad azokat beszüntetnünk, csak egyháziasakká kell tennünk, nevelni számukra, s állítani beléjük szakavatott vallástanárokat i Mert a vallástanítás rendszeresítése s a papképzés tökéletesítése nélkül lehet, hogy kigyógyítja a zsinat beteg egyházanyánknak testét; de nem gyógyítja ki lelkét. Minden egyéb, csak ép a vallástanítás, egyházias nevelés, papképzés nem volt a zsinati beszédekben kellőkép hangsúlyozva, s ezért látszott jónak azt itt szőnyegre hozni, s bővebben fejtegetni, bár a többi bizottságok munkái sem kevésbbé fontosak ; míg ugyanis a tanügyi bizottság egyházunk lelkét gyógyíthatja főkép, addig a többi bizottságok főkép egyházunk testét építhetik ki ; már pedig egyként szükséges a kettő, mert a teljes egészségnek és a sikeres életműködésnek nélkülözhetetlen feltétele : „Mens sana in corpore sano !" Óh, bár az összes zsinati bizottságok czéloznák az egyház szellemi gyógyítását is ! Óh, bár különösen a tanügyi bizottság tenne meg mindent, a mit tehet e tekintetben! Óh, bár Istennek szent lelke szállná meg ezen mi százados gyülekezésünknek minden tagját, hogy tudnának oly intézményeket alkotni, melyeknek nyomán ev. prot. szellem fakadna, hogy az egyház új életre keljen, a templomok megteljenek, az erkölcsiség uralomra jusson, hogy az egyház vezetése mellett belátnák az emberek a vallás szükségét önmaguktól, békés uton, és ne várnák, míg a világot sarkaiban megrázó, s az elbizakodott gőgös nemzedékeket megfélemlítő, porbasujtó, fájdalmas, nagy események által maga kényszeríti rá majd őket Isten, a seregek Ura ! O" Egyházvédek, Kik legyenek ezek? Nos ugyanazok, kik az egyházat védik. Ad normám: ügyvédek, kik az ügy védelmezői; honvédek, oly férfiak, kik a haza védelmére hivatvák.