Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Theol. akad. záróünnepén mondott igazgatói beszéd (Schneller I.)

244 csak a theoria magaslatán megmaradni. Az élet, a gyakorlati élet szolgálatába lépett szellemi kincseivel. Tettekkel kivánta hazai egyházát, hazáját s egyházát szolgálni. Az életet s a tudományt nála ür nem választá el. A tudomány és a gyakorlati élet között nála ellentét nem létezett. — Tanulmányai közben nyert elvek irányíták gyakorlati életét. Ezért is oly sajátos, oly igazán evangelikus volt haza s egyháza iránti szeretete. Az igazságot kereste itt és ott. Eszmények vezérelték : de a tényleges életet is kivánta igazában felismerni s az így felismerttet az eszmény felé fölemelni. Hazájának szeretete vitte őt a magyar nyelv természetének, sajátosságának, a magyar ős vallásnak, a magyar történetnek tanulmányozására. De épen azért, mivel az igazság szelleme vezérelte, távol volt ő attól, hogy a hazaszeretet érzelmeitől elragadottak módjára ő mindenben a mi magyar, tökélyt lásson; látta ő az agglutináló nyelv természetében s az alantas culturalis fokkal adott tényekben azon követelést, hogy a magyar nyelv idegen szavakat fogadjon magába, a magyar szellem idegen szellemből táplálkozzék; de meggyőződött arról is, hogy a magyar nemzetnek, ép úgy, amint azt nyelve az idegen szavakkal tette, ép úgy emez idegen szellemet, ez idegen culturát nem csak áttulajdonítania, hanem elsajátítania is kell. Hazaszeretetünk téves felfogása ép ezért az, midőn önmagunkat az idegen befolyástól elszigeteljük. Az elszigetelt csak is atom, a melynek önmagában élete s életképessége nincs. Csak kölcsönhatókban rejlik szerves élet. — Hazánk addig él, mig más nemzetekkel kölcsönhatásban van, s addig értékes, mig a cultura közös javait sajátosan fejezi ki, s annyira hatalmas, a mennyire ezen sajátos culturája által képes más nemzeteket befolyásolni. Ezen hazaszeretet vezette őt messze utakon, hogy a világ tudósai társaságában is érvényesítse a magyar tudományos élet jelenségeit; ezen hazaszeretet vitte őt oly német szaklap megállapítására, a melyből a külföldi tudósvilág is meggyőződhessék arról, hogy mi is haladunk. — Elütő a hazának ily szeretete — a szokásos schablonszerű hazafiságtól ; de nem a kész forrnák, hanem tudományos meggyőződése által adott elvek vezérelték őt gyakorlati életében, élettevékenységében; s ha nem szavak, hanem hazánk erkölcsi és szellemi elismertetése érdekében végzett tettek döntenek a hazafiság fölött ; ügy Hunfalvynk nagy hazafi volt. De volt e hazaszeretetnek még egy más ezzel összefüggő sajátos, a szokásostól elütő jellemvonása. A magyar iró, a magyar tud. akadémiának kiváló tagja épen azért, hogy hazáját szellemileg emelje, valamint nem idegenkedett az idegen nemzetektől, úgy a magyar nemzet testén belül létező nem magyar nemzetiségeket is ismerni, értékesíteni kivánta. Csak ha nemzetünket valójában ismerjük, csak akkor szolgáltunk annak valóban, csak akkor emelhetjük annak szellemi szinvonalát. Ezen elfogultság nélküliség a nemzetiségekkel szemben tette Hunfalvyt ethnographusunkká és a magy. ethnographiai egyesület elnökévé. Méltányolta, elismerte hazánk nemzetiségeit, távol volt minden kicsinyléstől nemes, az igazságot kereső lelke. — De a mint elismerte ezen nemzetiségek jogosultságát : úgy másrészt megkivánta azt, hogy e nemzetiségek is a nemzeti szellem szolgálatában álljanak s midőn látott oly törekvéseket, a melyek az egység megbomlására történeti hamisítások útján törnek : nem kiméit időt, munkát, hogy a történeti igazság tiszta fegyverével e támadásokat visszaverje. — Utolsó évei, utolsó napja ily harczban folyt. — A rumunok története Írásában szakadt meg élete fonala. — Cak az igazság, csak a szellemi fölény, ezen egyetlen erő teszi a magyar nemzetiséget hatalmassá, csak ezen fegyver nem sebez, csak ez gyógyít ott is, a hol az erőszak sebzett; csak ez azon assimiláló hatalom, a melyet jelenben oly sokan a gyanúsításokban, a frázis, a szavakban keresnek. S a mily igaz fia volt sajátos, a tudományos kutatás elvein alapuló hazafisága által hazájának : oly hü tagja volt evang. egyházunknak. — Nem a születés, avagy a szokás, ily külső körülmények és formák tették őt azzá, hanem tanulmányozásain alapuló, szive érzelmeivel teljesen egyező elvek. A humanistikus szabad szellem, az evangyéliomi szeretet felszabadító, emberi tekintélytől függetlenítő szelleme az evang. egyházban birja kedves otthonát. Ezt önállóságában megvédeni akár a jóakaró nemzeti kormánynyal, akár annak kiforgatására törekvő osztrák erőszakkal szemben szent és férfiasan megoldott kötelességének ismerte. Autonómiánkért folytatott küzdelmei, a görög nyelv és irodalom érdekében kifejtett tevékenysége e védő munkásságának nagy érdemű emlékei. A védettet azonban fejleszteni kell. Ezen belátása emelte őt egyet, tanügyi bizottságunk élére, akad. nagybizottságunk alelnöki székébe : ez tette őt nevezetesen theol. akadémiánk oly hü barátjává. — Az inkább gyakorlati előképzésnek szolgáló theologiát — akadémiánkban kivánta ő a tudomány színvonalára emelni, — nem az által, hogy tanárai az ujabb kutatások eredményeit közöljék a tán kíváncsi hallgatókkal, hanem az által, hogy egyes részletek beható feldolgozása által beavassák a hallgatókat a tudományos módszer, az igaz tanulmányozás szellemében. Non multa, sed multum volt elve. Nem a hallgatottban, hanem az önmunkásság által elsajátítóttban, feldolgozottban rejlik a tanulmányozás értéke. S hogy magyar theologiánk valódi tudományos theologiává fejlődjék : e czélból szükségünk van magyar theol. irodalomra. — Ne kívánjunk azonnal tökéletest nyújtani. A kezdetben gyöngébb mű is idővel jelessé fejlődhetik. Csak a vizben tanulunk úszni, csak irva tanulunk irni, csak tanulmányozva s ismét áttanulmányozva az anyagot jutunk el tudományra. Ezek voltak hozzánk intézett biztató, buzdító szavai; szavai, melyeket nyomban követett a tett is, ez irányú törekvéseink felsegélése. Belátta ő azt mindinkább, hogy e törekvéseink egyik leg-