Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Theol. akad. záróünnepén mondott igazgatói beszéd (Schneller I.)

242 szuk be azt úgy, hogy szorosabb kötelességeinknek legalább is megfeleljünk, hogy ne mondhassuk el életünk egy napjáról sem a „hodie diem perdidi*-t. A kötelességérzet azonban, bármily kategorikus alakban is fejlődött legyen ki, nem alkalmas az idő­nek evang. szempontból való igaz felhasználására. A kötelességérzet a törvény iránti feltétlen tisztelet érzetén alapul; de a törvény, a mint igenis képes mulasztásaink tudatát felkelteni, oly annyira nem képes magában véve életet alkotni, nem képes erőt nyújtani a törvénynek teljesítésére. A törvény, mint betű, épen a tehetetlenség érzetén alapuló kétségbe­esés érzete miatt egyenesen megöl. Csak a szellem, a szent szellem, az a megelevenítő, az az erőt köl­csönző. Végességünk, bünösségünk tudatában leboru­lunk a végtelen szellem, Istenünk előtt s ő Krisztus­ban nyilvánult szeretete alapján a kegyelem szelle­mével érintve szellemünket, a végtelen szeretet szikráját abban életre éleszti s ezen mi bennünk mű­ködő végtelen szeretet, mint elv egész egyéniségünket áthatja : ágy hogy mi nem vagyunk képesek másra, mint e szeretet szellemének szabad érvényesítésére életünkben. A mi életünk, kedves pályatársaim ! az akadémia körén belül mindenek előtt az igazság kutatásának és pedig közelebb a theologiai tudo­mányok terén vau szentelve, akadémiánk hivatása levén — tudományos alapon ev. lelkészeknek képe­zése. A Krisztusi szeretetnek szabadság szelleme aka­démiánk körén belül, tehát mindenek előtt akkor érvényesül, ha mi az igazságot szellemünk teljes odaadásával szeretjük, ha philosophiai, történeti és systematikai tanulmányainknál nem a törvényszerű­ség álláspontjával adottan feltétlenül meghajolunk a történeti hatalmak és tekintélyek, hanem egyes egyedül a saját szellemünket éltető isteni igazság ereje előtt; ha nem azt kérdezzük folyton, hogy mi most és azután a mi kötelességünk, hanem ha a mi bennünk ténykedő igazság szeretete által természet­szerűleg, szabadon vonzatunk tanulmányainkban. — Hogy az ily egyén akadémiánk tanulmányi szerve­zetével adott törvényeknek is megfelel, az termé­szetes; mivel épen ezen szervezet a tanulmányi anya­got szinte e szempont alá helyezi. De az ily egyén annál többet is művel. Egyéniesülvén ő benne az igazság szeretetében nyilvánuló isteni szellemnek elve : ő sajátos módon is kutatja a theologia terén äz igazságot, magán tanulmányokat is végez s e tanul­mányokban nem szorítkozik a szoros értelemben vett theologia terére. Valamint evang. vallásunk — kell, hogy az egész egyéniséget minden charismáival is áthassa s el nem szigetelve magát a szellem egyes irányzataitól, mind azokban érvényesítse meg­szentesítő erejét: épen úgy kell, hogy protestáns theologiánk sem ismerje az odi profanumot, a laikus — a világi tudományt. Egy a tudomány s ezen tudomány egy élő fájának egyik életteljes ága a theol. tudomány. Nem magából táplálkozik ez ág, hanem minden tudományos ajak közös gyökeréből : a végtelen igazság szeretetének gyökeréből, melyből az egész fát átható, az ágak közt is a kölcsönhatást létesítő éltető nedvek felszálnak. Ezért is szükségszerű az, hogy az igaz protestáns theologus theol. tudo­mányával el ne szigetelje magát; szükségszerű az, és pedig minél inkább nem a holt anyag kutatásá­nak tárgya, hanem evang. egyházunk élő vallása, hogy annál inkább nyiljék meg szelleme előtt a tudományok majestetikusan taglalt dómja; hogy hatoljon be abba is és érezze az egészet átható egy­séges tudományos szellemet. S ha van egy kör a tudományon kivül, mely a theologushoz közel áll, úgy az a vallással való legbensőbb rokonságánál fogva a művészet, a szépnek köre. A kinek a vallásában az erkölcsi disharmonia fölött az isteni kegyelem alapján létesült harmónia és boldogság győzedelmes­kedik : annál lehetetlen az, hogy ő benne épen ezen véges létben győzedelmeskedő szép iránti érzék ki ne fejlődjék s ne keressen ez érzéktáplálékot a művészet, a szépirodalomban. S végre, a kiben nem csak él, hanem valóban is él a vallás és ép ezért másokban is hasonló életet kiváu létesíteni : annál lehetetlen az, hogy közelebb ne érdeklődjék ezen mások iránt, le ne száljon nevezetesen a népnek álláspontjára, ne kutassa e népnek nyelvben, közmondásaiban, népkölteményeiben megnyilatkozó lelkét. Ily — az igazság szeretetének szelleme által ben­sejébeu megérintett, ily szabad önmunkásságban örö­mét lelő, ezért kötelességét is hiven teljesítő, sok olda­lúlag érdeklődő, az idő értékét valóban felfogó s az időt ev. szellemben felhasználó theologusunk ez évnek máso­dik halottja Thür ó Ká r o 1 yunk volt. Az elismerés, a becsülés e pálmaágát meghatottan teszszük le a boldogultnak távoli hantjaira ; s ő a boldogult, ki életének utolsó napjaiban környezete előtt oly hálásan emlékezett meg akadémiánkról, annak tanárairól, bizonyára általam hozzátok, kedves ifjú pályatársaim, örökségképen intézi e becses szót: „csak akkor éltünk — bár mily rövid vagy hosszú legyen életünk — igazán theologusokként, ha az igazság szeretetének szelleme által vezéreltetve, örömmel, szabadon, oda­adólag, de nem egyoldalúan, kutattuk magát az igazságot s másokban is — azokat ismerve ily sze­retetet kívántunk ébreszteni." — Legyen Thurónk ez öröksége akadémiánknak drága emléke. Ez emléke áldott legyen ! Az akadémiát felváltja az élet. — Többen Önök közül, kedves pályatársaim, az életbe lépnek ki. Komoly egy lépés ez ! Megszűnik az inkább befogadó és inkább csak elméletileg öntevékeny élet; követ­kezik az inkább másokat meghatározó, befolyásoló, gyakorlatilag öntevékeny élet. — Az átlépőnek szem­pontjából, lélektanilag határozott ellentét mutatkozik a főiskola és a közelebbi élethivatásnak élete között. Ezen psychologiai, alanyi ellentét nem egyre nézve végzetes lehet. — A tán szorgalmasabb, de vallásos egyéni tapasztalatokat nem szerzett és a theologiával elvileges szempontból nem foglalkozó theologus ugyanis az életbe kilépve épen ezen ellentét alapján

Next

/
Thumbnails
Contents