Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Sióvidéki tanítói kör és az énekügy (Gaál Mihály)

19 M tanítóikör ii ai énekîigy. A tolna-baranya-somogyi egyházmegye sióvidéki tanítói köre kérvényt intézett a zsinathoz, melyben az egyházi néptanítók többnemű panaszát és kívánalmát felsorolva azok orvoslását, illetve teljesítését kéri a zsinattól. Miután a kérvény a zsinat kérvényi bizottságának kiadatott, nem lehet szándékom a panaszokat és kívánalmakat sorra szedve előzetesen megbirálnom, s így a zsinat kérvényi bizottságának mintegy elébe vágnom. Mivel azonban a hivatkozott kérvény az „Evang. Népiskola" m. é. utolsó számában egész terjedelmében megjelent s mivel az oly ügyet érint, melylyel a zsinat előreláthatólag — legalább tüzetesen — foglalkozni nem fog, mely ügygyei ellenben én, mint a bányakerületi ev. énekeskönyv püspökileg megbízott előmunkálója huzamosb idő óta foglalkozom : szabad lesz nekem csupán azon kérdéshez hozzá szólanom, melyet a sióvidéki tanítói kör az egyházi ének ügyében felvetett, annál inkább, mert a sióvidéki tanítói kör ez ügyben kifejezett kivánatát indokolatlannak, egyháziatlannak, veszedelmesnek ítélem. A kérvényben ugyanis többek között ez áll : „Mondja ki a főtiszt, és mélt. zsinat, miszerint szükségesnek tartja a régi s már a mai kornak meg nem felelő énekeskönyvek helyett egy új — általánosan használandó énekeskönyvnek újra készíttetését, melybe a legszebb dallamokból legfeljebb 30—40 használtatnék fel." Hogy a mai kornak megfelelő magyar énekeskönyvre égető szükségünk van, annak konstatálása az egyházi néptanítók részéről is a zeneügynek csak javára válik ; hogy új énekeskönyvnek szükségességét a zsinat is kimondja — az ellen alapos kifogást senki sem emelhet; hogy a czélba vett új magyar énekeskönyv általánosan kötelezővé tétessék, az, tekintve az egyes egyházkerületek néprajzi, miveltségi, liturgikus sőt vallásos szükségleteit és a szabad verseny elvét, ez idő szerint alig vihető ki : de hogy az uj énekeskönyv 30—40 dallamnál többet ne foglaljon magában, az oly kívánalom, mely a mily indokolatlan, ép oly czélszerütlen, sőt veszedelmes. Mivel is indokolják a t. tanító urak az egyházi dallamoknak 30—40-re leszállítását? Túlterheltséggel ! Azt mondják : „annyi az énekeskönyveinkben előforduló dallam, hogy a tanító legjobb akarat mellett sem képes valamennyit begyakorolni. Ennek következménye — így folytatják, — hogy gyülekezeteinkben istentiszteletek, temetések alkalmával akárhányszor oly roszül megy az ének, hogy az nem hogy emelné a hivek buzgóságát, hanem sokszor valóságos botrányt képez." Abban igazat adok a sióvidéki tanítói körnek, hogy az éneklés sok helyt akárhányszor botrányos, sőt tapasztalásból mondom, hogy annál botrányosabb, minél több tanító vesz részt — teszem kartárs temetése alkalmával — az éneklésben : de abban tévedni méltóztatnak, hogy a botrányos éneklésnek a sok dallamü énekeskönyv volna az oka. Mert hát ki parancsol rá a tanító úrra, hogy az énekeskönyv valamennyi dallamait begyakorolja? Teszi ezt egy oly tanító, kinek erre különös isteni adománya van. Es ki parancsol rá a tanító úrra, hogy oly éneket énekeljen a templomban, melyet a gyülekezet nem ismer s talán maga a tanító sem tud? Azt hiszem, ilyen kényúr nem létezik. Mi hát az oka a botrányos éneklésnek! No! ne feszegessük; mert oly dolgokra jönnénk rá, melyek a tanitó urakra nem kellemesek, a vallásos emberre pedig elszomorítók. Rá jönnénk talán azon koráramlatra, mely büszke rá, ha magát a nemzet napszámosának nevezheti, de kedvetlen azon feladat szemléleténél, mely reá, mint az egyház veteményes kertjének ápolójára vár. Az ily áramlattal telt egyének emancipátiót emlegetnek s minden törekvésők elszaggatni azon szálakat, melyek őket még az egyházhoz kötik, legfeljebb a kenyeret dupláztatni meg, melyet az nyújt. Mert, hogy a kopasz mentségnek még jobban szeme közé nézzünk, vizsgáljuk meg, miben áll a népiskolai énektanítással járó megterheltetés. Talán hangjegyek ismertetésével terhelik meg a tanító urak az elemi iskolai nebulókat? Oh ettől megkimélik őket! Az egész megterheltetés tehát abból áll, hogy a vallásoktatás alkalmával vagy azonkiviil az osztály szájába énekelnek egy éneket s az osztály utánok énekli. Kérdezzük meg már most a gyermekeket : nagy tehernek tekintik-e ezt az énekgyakorlatot? A gyermekek bizonyosan szemünk közé nevetnének. Hisz az ének alatt felöltött vidám arcz és sugárzó tekintet szó nélkül is bizonyítja, hogy a kedves ártatlanok most legjobban érzik magokat. Mert nekik az ének nem munka, hanem üdülés, a gymnastika egy neme, mert testrelélekre egyaránt jótékonyan hat. Avagy ily hatást a sióvidékiek csak a népdalnak tulajdonítanak? Csak az a lélekemelő szerintök, ha a „Boczi, boczi tarka" nótája zendül fel? Meglehet! Mert ott látom a tanító úr asztalán a „Száz magyar népdalt." Ezek mellett amúgy ráadásul elég az egyházi énekekből 30—40. De ha már 30—40 egyházi dallamról van szó: arra volnék én véghetetlen kíváncsi, melyek lennének azok, melyek a tanító urak szerint a „legszebbek"? Hátha másoknak mások volnának legszebbek? Itt, a bányakerületben Moesz Géza, selmeczi tanár a legszebb dallamokat bocsátván közre négy hangban Kis Orgona cz. művében, nem tudott kevesebbnél mint 72 dallamnál megállapodni. S mi tagadás benne, még igy is sok dallamnak kimaradását fájdalommal nélkülözzük. Többek közt kimaradtak ezek : Jézus, Jstennek báránya. Dicsőült helyeken. Hogy ne dicsérném az Istent. Dicséret tisztesség legyen. Búcsút veszek a világtól. Jézus Krisztus dicsértessék. Mely hosszútűrő s kegyelmes. Küldé az Ur Isten. Avagy elrejted-e, Jézus, előttem arczodat. Elvégeztem életemet. Engem igazgat az egeknek Ura. Te benned bizom én Istenem. Mi Urunk s édes Atyánk. Uj világosság jelenék. Feltetszett gyönyörű napunk. Krisztus feltámada. Én lelkem, hogy ne tapsolnék.