Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Konvent vagy konferenczia? (Jeszenszky N. B.)

határozatain alapul, melyek mai napig királyi szentesítést nem nyertek; az 1790/91. évi 26. t.-cz. nem ismer egyetemes gyűlést, de 4. §-ában legfelsőbb egyházi forumoknak egyedül a superintendentiákat és ezeknek zsinatát ismeri el." Mudronnak ez állításai alaptalanok. Az 1790/1. 26. t.-cz., nevezetesen annak 4. §-a, mely a prot. egyház szervezetére vonatkozik, nem foglalkozik a szervezetnek kormányzati ágával; szól arról, hogy a protestánsok állíthatnak törvényszékeket, egybehívhatnak zsinatot, de hogy mikép oszszák be kormányzati köreiket, vagy hogy az érintett „4 superintendentia" mindegyik önmagára nézve legfelsőbb egyházi forum legyen, az egy szóval sincs mondva. M. valószínűleg úgy okoskodik, hogy miután az idézett szakaszban a megengedett dolgok között a 4 superintendentiának összegyülekezése csupán zsinatra, törvényhozás czéljából említtetik s kormányzati ügyekben nem, tehát ez tiltva van, s így az egyetemes gyűlés törvényellenes. Ez azonban nem áll, mert mint fennebb einlítém, a 26. t.-cz. nem a prot. egyházi szervezetnek kormányzati részével, a superintendentiák csupán a törvényhozás és nem a kormányzat szempontjából érintetnek. Egyébiránt nem is akarhatott az országgyűlés olyan dologba avatkozni, a mi nem hozzá tartozik, hanem ő Felségét, mint a prot. egyház legfőbb felügyelőjét illeti, azért is utasítja az idézett szakasz a protestánsokat, miszerint egyházi rendezetüket — mely alatt különösen a kormányzat értendő — a királylyal egyetértve állapítsák meg. Ha állana az, amit M. állít, hogy az 1790/1. évi 26-ik t.-czikk nem ismer egyetemes gyűlést s legfelsőbb kormányzati forumoknak egyedül a superintendentiákat ismeri el, akkor a törvényben meg kellett volna említeni az egyetemes gyűlést is, mely már akkor existált, lévén még 1774-ben Mária Terézia által tudomásul véve és megengedve (lásd Haan : az egyetemes gyűlések, 8. lap); meg kellett volna említeni és kijelenteni, hogy az evangélikusok egyetemes gyűlése mint törvényellenes megszüntettetik s a superintendentiák mint legfelsőbb kormányzati hatóságok visszaállíttatnak elébbi jogaikba vagy ezután is ilyenekül tekintendők. Nem áll továbbá M.-nak az az állítása sem, hogy az egyetemes gyűlés az 1791. évi zsinat határozatain alapul, melyek mai napig királyi szentesítést nem nyertek. Én nem vagyok hajlandó egyetemes gyülésünk törvényessége és érvényessége tekintetében ezt a nem törvényesített vagy csak félig-meddig törvényes s azért ingatag alapot elfogadni; még a Mária Terézia kegyein alapuló engedélyt sem tartom erős jogalapnak, mert nagyon mindegy akár csupán a király jóváhagyta zsinat nélkül, akár a zsinat határozza el a király jóváhagyása nélkül, mindkét esetben ingatag, kétes alapra építenők egyetemes gyülésünk törvényességét. Igénytelen nézetem szerint biztosabb jogalap a szokás, melyre bátran hivatkozhatunk, ha egyetemes gyűléseink törvényes érvényét kétségbe vonják, mert e szokás, nem „törvény ellenére" keletkezett, mint M. állítja. A prot. egyház ugyanis minden kitelhetot megtett, hogy zsinaton királyi jóváhagyással szervezze magát; a protestánsok nem okai, hogy Mária Terézia nem engedett zsinatot tartani; az 1791. zsinaton, mint az 1790/1. évi 26. t.-cz. 4 §-a meghagyja : vallásuk elveinek megfelelő egyházi rendeletet alkottak, ezt benyújtottak n. Lipótnak helybenhagyás végett, nem rajtuk mult, hogy az megerősítést nem nyert. Ha az 1791. zsinati határozatok egyenesen visszautasittattak volna ő felségétől s határozottan kijelentetett volna, hogy azok azért nem hagyathattak jóvá, mert pl. „az egyetemes gyűlés" a superintendentiák jogát sérti vagy a prot. vallás elveivel meg nem egyezik vagy épen az állam érdekeibe ütközik, akkor volna alapja M. azon állításának, hogy egyetemes gyülésünk törvényellenes. De — mint tudjuk — a zsinati határozatok visszautasítás helyett csak ad acta tétettek, jobban mondva : ezek szentesítése csak függőben hagyatott, mi miatt azután is még több ízben folyamodott egyházunk, kérelmezvén a megerősítést. De ha határozottan megtagadtatott volna is ezek szentesítése annak világos kijelentésével, hogy az egyetemes gyűlés sérelmes a superintendentiák eddigi jogaira, önállására nézve, megrovást érdemelnek-e apáink, ha annak daczára is ragaszkodtak volna az egyetemes zsinat intézményéhez, melyet a zsinat, az egyház törvényes képviselőinek többsége a prot. vallás elveivel megegyezőnek tartott és határozatilag kimondott? Vagy nem kell-e épen dicsérnünk apáink azon elhatározását, hogy e formális elintézést ugyan nem nyert, de erkölcsi súlylyal biró zsinati határozatok által is megerősített egyetemes gyűlés intézményét fentartsák? Van-e jogunk kétségbe vonni apáink azon jogát, hogy ő felsége tanácsosainak ily szűkkeblű felfogása, nem indokolt aggodalma s nem épen morális pressiója ellen békés, erkölcsi erélyt és ellenállást kifejtetett ez által? Vagy a nem épen békés fegyverek által kivívott bécsi és linzi békekötések áldásai legyenek és lehessenek csupán üdvösek prot. egyházunkra nézve? M.-nak azon állítása tehát, ha való volna is, hogy egyetemes gyülésünk az 1791-ki, királyi szentesítést nélkülöző zsinati határozatokon alapul, mint a fentiekben kimutatni igyekeztem, nem bizonyíthatna anuak érvényessége ellen. De az egyetemes gyűlés M. szerint nemcsak törvényellenes és érvénytelen, de szükségtelen és káros is. Szükségtelen, mert — úgymond — „mindegyik superintendentia legjobban ismeri saját viszonyait s ép azért legjobban fogja tudni eldönteni az egyházi vitás kérdéseket." Tudjuk azonban, hogy vannak úgynevezett lokális szempontok és érdekek, mit a közjó rovására igyekeznek érvényesülni s miktől még az egyes kerületek sem mentek. Az egyes superintendentiákban e lokális s közjóellenes érdekek bizonyos partikularistikus tendeutiákban nyilvánulnak, pl. a dunamelléki kerületek teljes füg-