Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyház és iskola – állam és iskola

100 házunk minden tagjára, s emelje úgy az igaz vallásosságot, mint a tevékeny protestáns öntudatot. Legyen tehát ezen egyetemes lelkészi értekezletnek tagja minden lelkész a négy kerületből, s osztassa magát azon szakosztályba, melyben hasznos munkálkodást remél kifejteni. Ne sajnálja senki az egy forintnyi évi tagsági dijat, mert ez idővel anyagi erőt is kölcsönöz az evang. lelkészi karnak szent czéljai valósítására. Munkálkodjunk, míg nappal vagyon ! Gondoljuk meg, mit mond Üdvözítőnk a sóról, mely megizetlenűlt ! Ne merüljünk az öröklött indolentiába ! Mert, ha az „oldott kéve"-szerű állapot még tovább tart, holott az egész világ sorakozik, s különleges érdekeivel fogva viszi a lelkeket: akkor — — Lasciate ogni speranza ! Gaál Mihály. —— I. A mióta a reformatió az iskolát ügyszólván napfényre hozta, azóta kezdte belátni az állam is annak szükségességét, horderejét. Sőt, nem tagadhatja : azon volt az ujabb korban, hogy azt az egyház befolyásától megfosztva, egyedül magához vonja. Azóta küzd a pápista egyház is az iskoláért. Megindult tehát a harcz egyház és állam között : kié legyen az iskola? Azon, hogy mindkettőé legyen a lehetőleg legtermészetesebb jogczimen beosztva, nem igen gondolkodott a világ. Az érdek sohasem őszinte sem az ellenfél, sem a vitás tárgy iránt. Nem szükséges itt részletesen feltüntetnem e harczot egyes időszaki stadiumában, valamennyien részt vettünk abban, élők; azaz legalább is szemtanúi voltunk. S tény az, hogy az állam e harczban felülkerekedett, s a főbefolyást magának vivta ki. Nem bánom, legyek elfogultnak nevezve, ha azt mondom, hogy azóta született a nihilismus, socialismus s a társadalom más egyéb nevekkel keresztelt veszélyes betegsége. Az idő legalább is mellettem bizonyít. — Megbetegedett az állam — a túlságos orvosságtól. S nem is lehet másképen. Mert nem lehet az állam egyház nélkül s az egyház állam nélkül — protestáns szempontból szólva. Az egyház már az iskolában akarja elvetni magvait s kell, hogy ott vesse már el; tehát az állam nemcsak a társfactort, hanem önmagát is rontja, mikor az iskolát a maga kezébe vévén a nélkülözhetetlen egyház alól kirántja lepedőt. Igaza van Sass J.-nak, midőn azt mondja : „és csak a vallás, semmi egyéb, tehát semmi esetre se a polgári törvények és intézmények egyenlítheti ki azon fájdalmas ellentéteket, melyek ma a socialismus szörnyetegének szolgáltatnak állandó táplálékot." De ez ma már nemcsak a kicsinyek nézete. A mióta Bismark „vaskeze" alól felszabadította magát a fiatal császár, azóta máskép kezdik ott gyógyítani az államot. 0 is azon nézetben van, hogy csak a mély vallásosság segítheti ki az államot és társadalmot a socialismus veszélyéből, melyen kivül alig ismer nagyobb ellenséget. Innen a legújabb németországi iskolai törvényjavaslat, mely az egyház alá akarja adni az iskolát, de nem azért, hogy a tanítókat „a papok karmainak" szolgáltassák ki, mert ebből ugyan nem látszik ki állami és társadalmi haszon, hanem azért, hogy az egyház felügyelete alatt a vallás osirája teljes fejlődésnek indulhasson. Ritka állásfoglalás ez, mely a megtámadtatásra el lehet, el is volt készülve. Az a liberalismus, mely a fennjelzett kor óta csak államot és iskolát akar ismerni, teljes erővel küzd ellene. Dahn Felix, német regényiró, egy röpiratot eresztett meg ellene, mely egyenesen kikel azon felfogás ellen, mintha léteznék vallásos erkölcs, mert az ma már — úgymond — nem gyökeredzik az ó testámentomban, nem Luther és Kálvin tanaiban (tehát az új-testámentomban sem), az erkölcs már Lessing, Kant, Goethe és Darvin tanain épül. Ez persze teljesen szabad nézet, mely tagadja, hogy az előtt is lett volna igaz erkölcs, vagy legalább nem a kornak való, mikor még a német és franczia világbölcsészek nem szoptatták a gyermekvilágot, hanem az evangélium emlőin nőtt fel a kor. Vagy az erkölcs is változó? Azt hiszem annak csak felfogása és magyarázata változik, de maga az erkölcs soha. így tehát nincs mit sokat ezen túlliberális állítással foglalkozni. Sőt egész más térre vezetne, melyen legfeljebb beismerhetnők, a mit sohasem tagadhatunk, hogy egyes korifeusok, ha máskép nem, negativ is tisztítják az erkölcs alapját. Ezen röpiratot Magyarországon Pulszky Ferencz így szólaltatja meg : „A német közvélemény azt tartja, hogy korunkban az erkölcsiség nem alapszik többé a Tridentinum dogmáin, sem az ág. confessión, sem a heidelbergi kátén, hanem a cultura fejlődésén, különösen a természettudományok folytonos haladása által. Nem is a pápák bulláira, se Luther, se Kálvin dogmáira hivatkozik, hanem Kantra, Goethére, Darvinra stb." — No meg mintha Sass J. is kissé ezen egyoldalúságban szenvedne, azt mondván : „Pedig hát a mi officiusos egyházunk a szentirást ma is — mint ez előtt 300 évvel — betű szerint, vagy hogy praecise igazságos legyek, annak egy részét betű szerint, más részét nem betű szerint magyarázza; a szentírás „történelmi, természettudományi, földrajzi, csillagászati fogalmának igazságát vitatja" és ezen álláspontjához merev csökönösséggel ragaszkodik. Innen vnn, papjaink beszédei — tisztelet a kivételeknek — a kor miveltségének színvonalán állóra nézve csakugyan „érthetlen hyeroglyphek." Az igaz, hogy szeretném tudni, hol és kitől hallott ilyen merev vitázó beszédet; de hát ez az ő titka. Vagy talán csak feltevés, mely az emberben — ismervén ismerőseinek egyéb gyöngéit — saját nézetei mellett elvitázhatlan jelleggel születik. Mert reménylem, hogy tudunk különbséget tenni a szentírás tana, tanítása és annak eszközei között. Tekintsük csak a szentírás tanául azt, a mit eszközeivel előidézni, elérni akar, abban van az „örök kincs"; eszközeiül az abban