Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Kenessey Béla úrnak mint a „Protestans Szemle” szerkesztőjének (Dr. Nendtvich Károly)

•220 nem volna. Pedig erre nagy szükség van, mert a diákságnak mostani kényszer-templomjáratása a felnőttek istentiszteletére csak elidegeníti őket az istentisztelettől, úgy, hogy mikor megszabadulnak az iskolától, felé sem néznek a templomnak, ka csak nem kénytelenek vele, és mert a vallástanítás magában nem elegendő a gymnasiumi ifjúságnál a protestáns szellem élesztésére s az egyházi élethez való szoktatásra. Nem kell félni, hogy az ily vallástanárnak nem lesz elég dolga, hogy hiába fogja húzni fizetését. Nem csak a nyolcz osztályban lesz heti 16 órája, hanem ezen felül kell majd a város egyéb intézeteiben teljesíteni a vallástanítást, egyúttal a vallásilag egészen elhanyagolt iparos ifjúságot is neki keilend gondoznia. Végül minden vasárnap legkevesebb két gyermekistentiszteletet kell tartania, hogy ne csak vallástanár legyen, hanem valósággal papja, lelkipásztora az intézetnek s az összes városbeli protestáns ifjúságnak. Még kevésbbé kell félteni dologhiánytól azt a tanárt, kire több intézet vallásos gondozása van bízva. Helyes munka s fizetésbeosztással tán tehetnének egyes egyházaink, középiskoláink annyit, hogy kerületi s egyetemes támogatás mellett ily tanszékek felállithatók legyenek. Hovatovább mindig nagyobb és nagyobb szükség van ily teendőkre. A társadalom, az állam mintegy öntudatlanul, önkénytelenül az evangyéliom, a kereszténység szellemében működik. A társadalom különféle jótékony egyleteket hoz létre részben a természeti nyomor, részben a különböző bűnök átkainak enyhitésére. Az állam a kisdedekről gondoskodik, vasárnapi munkaszünetet rendel. Itt látszik meg, hogy a keresztény vallás törvényei men^^ire összevágnak az emberi természetnek törvényeivel; ügy, hogy midőn a társadalom, az állam az egyesek jólétét akarja előmozdítani, a kereszténység szellemében jár el a nélkül, hogy tudatos végczélja a kereszténység eszméinek megvalósítása volna. Az egyházon már most a sor, hogy az állam és társadalom által alkotott külsőleges életformákat, melyek a keresztény vallásnak megfelelnek, igaz evangyélmi szellemmel töltse el. Az állam mintegy öntudatlanul testesíti meg a kereszténység eszméit; az egyház öntudatosan czélozza azok megvalósítását. Ez legyen a különbség a kettő között s ne más. Az állam, a társadalom rendezi a külső, a nagy világot, a makrokosmost; az egyház rendezze a belső, a kis világot, a mikrokosmost. Az állam behatol az emberek külső életviszonyaiba; az egyház hatoljon be oda, hova az államnak, a társadalomnak semmi közege behatolni nem képes : az emberek szívébe. Ez legyen a különböző munkatér a kettő között. Idomitsa az egyház az emberek szívét az evangyélmi szellem szerint, hogy ne legyen az emberi társadalom festett koporsó, mely kivül virágokkal ékes, belül korhadt ; hanem legyen az kivül-belül keresztény, minden izében a hivők által öntudatosan, égi segedelemmel megvalósitott Istenországa ! Erre pedig segítik az egyházat a templomok. De nem azok az üres templomok. Vegye hát elő az egyház a két hatalmas eszközt, az oktatást és szoktatást ; tegye általuk a kicsinyekben életszükségletté a vallásos érzés kielégítését, hogy kivánják a templomot ; adja meg nekik általuk a kellő jártasságot ez érzés kielégítésében, az istentiszteleten való részvételben. Igen ! Legyen az egyház minden legkisebb szolgájának is gondja, hogy ha már a mostani felnőtt nemzedékkel nem is, legalább a most serdülővel s így idővel a belőlük vált felnőtt egyháztagokkal is teljenek meg azok az üres templomok! ügy legyen ! Varga Márton. Kenessey lila úrnak, mint a „Protestáns Szemle" szerkesztőjének. El voltam készülve arra, hogy az én kis röpiratom „Nyilt levél dr. Schlauch Lőrincz, nagyváradi püspök úrhoz, mint a ni. orvosok és természetvizsgálók N.-Váradon tartott gyülekezetének elnökéhez" nagy felháborodást fog kelteni a róni. katli. táborban, és hogy nemcsak erősen fognak megtámadni, hanem hogy a hős leventék szokása szerint fegyvereik megválogatásában sem igen lesznek scrupulosusak. De hogy ugyanolyan megtámadásokat keilend várnom a protestánsok részéről is, mint a milyenben Kenessey úr, a ,,Protestáns Szemle" szerkesztője részesitett, azt csakugyan nem hittem volna. Pedig én csak históriát irtam és mindenben a legjobb és legelismertebb történetírókat követtem. Mert a mit Kenessey úr mond, hogy utána kelletett volna nézni, ki volt az a Coligny? csak arra mutat, hogy Kenessey úr egészen járatlan még a reformáczió históriájában is, mert annak szerepet játszó embereit sem ismeri, és hogy inkább őt illette volna jobban utána látni, hogy ki volt az a Coligny? mert ha utána látott volna, nemcsak a reformáczió minden históriájában, hanem minden Conversations-Lexikonban azt olvashatta volna, a mit én irtani, t. i. hogy Coligny IX. Károly franczia király alatt Francziaország admirálja, azaz tengernagyja volt és semmi más. Hogy aztán nem Rákóczy, hanem Bethlen Gábor (talán Bocskay? Szerk.) szerepelt a bécsi békekötésen, az itt nem annyira lényeges, miután nem az itt a fődolog, hogy ki kötötte a békét Ferdinánddal, hanem hogy a protestáns tábor békekötésre kényszeritette. Tehát csak ugyan igaza volt annak az úrnak, a ki, midőn Kenessey úrnak a birálatát olvasta, azon szavakra fakadt : „mégis csak hiába, pap pap marad, legyen az zsidó, mohamedán, keresztény katliolikus, görög vagy protestáns (exceptis excipiendis, mert vannak ezek között főleg az ágostai liitvallásuak között szabad és nemes gondolkozásuak is, a kik az emberiség és nem a maguk érdekét veszik tekintetbe ; de vannak aztán köztük protestáns, főleg református jezsuiták is, a kikről azt mondják, hogy sokkal rosszabbak a róni. katli. jezsuitáknál és