Evangélikus Egyház és Iskola 1891.
Tematikus tartalom - Czikkek - Az egységes középiskola kérdéséhez (Albert József)
68 vagyok. S miután az országgyűlés épen a közigazgatás államosítását készül keresztül vinni : reményelhető, hogy ezentúl kevesebb lesz a sógor-komára való tekintet és igy szigorúbb, pontosabb a végrehajtás és pénzkezelés. Hogy behajtliatlan követelés mégis lesz, az bizonyos : de hát — kérdem — nem maradt-e a papi követelésből eddig is sok a papiroson ? Hogy a gépezet első megindítása némi nehézséggel járna s az esperességnél s egyetemnél nem kis dolgot adna, elismerem ; de azt is merem állítani, hogy egy-két év múlva az egész igen egyszerűnek és természetesnek fog bizonyulni, miután feltehető, hogy az egyszer elfogadott adókulcs kevés változást fog szenvedni. Az elszámolást pedig szakértő közegek nagy nehézség nélkül megejtik. Fődolog azonban, hogy az egy es j árandóság ok fixiroztassanak. E czélból én esperességi és kerületi vegyes bizottságot indítványozok. Ezen bizottság megjelenvén az illető egyházban a vokátor és egyéb irások alapján — meghallgatván az egyházközséget is — terményt, szolgálmányt pénzre átszámít, a stóla és offertorium átlagát megállapítja, s a papi föld kataszteri jövedelmét s a netáni készpénz járandóságokat az előbbiekhez hozzáadva, a papi állomás mostani javadalmát megállapítja, melyet a minimumra leszállítani, ha ez azt jóval túlhaladja, nem tartom megengedhetőnek. Ha azonban a javadalom (lakás és tűzifán kivül) csak ezer forint körül vagy azon alul áll (a lelkész önbeismerése szerint) akkor a lelkész egyszerűen bejelentené készségét a minimum elfogadását illetőleg, mely esetben az egyetem az ezer forintot a föld kataszteri t. jövedelme, a polgári község segélye s netáni fundatióból élvezett jövedelem levonásával megállapítaná. Ez által a munka nagyon megkönnyíttetnék. A szükséglet rovatába sorozom én a lelkészek nyugdíj ázását s a papi özvegyek és árvák segélyezését is. Vannak ugyan már esperességi sőt kerületi nyugdíjintézetek özvegy-árva segélyegyesületekkel combinálva, melyek többnyire a lelkészek filléreiből létesülnek, de ezek rendeltetésöknek csak csekély mértékben képesek megfelelni. Hogy mégis a renyheség ne díjaztassék, vagyis azon esperességek, melyek e téren keveset létesítettek, azokkal, melyek már régen áldoznak és fáradoznak, egyenlőkké ne tétessenek, javasolom : hogy a létező nyűg- és segélyintézetek tőkéi csak azon feltétellel olvasztassanak az országos nyugdíjintézet vagyonába, illetőleg a közalapba, hogy a tőke arányában az illető esperesség vagy kerület lelkészei az l 1/ 2°/ 0-os nyugdíjadóból engedményt nyerjenek. Mielőtt a javaslat pénzügyi oldalát megvilágítanám, végezzünk először néhány reformkérdéssel, mely javaslatom fonalán felvetődött : ilyenek az egyetemes püspök, a stóla, az egyházak fenmaradt terhei, és a mi ezekkel kapcsolatos. Hogy javaslatomban „egyetemes püspököt" említettem, nem azért történt, hogy a jelenleg legidősb püspököt, kinek egyéb teendője nincs, mint hogy az egyetemes gyűlésen az egyetemes felügyelővel — salva conscientia — elnököl, ezentúl „egyetemes" püspöknek kívánnám neveztetni : hanem azért, mert az egyetemes egyházi közalap körül teendő vár rá, s különben is volna elég teendője és szép feladata az országos egyház belmissiója körül, ha állását s tekintélyét országos szavazás megerősítené. Miért ne lehetne az országosan választott egyetemes felügyelő mellé, országosan választott egyetemes püspököt társul adni, ha mindjárt oly megszoritással, hogy ezen egyetemes püspök a működő püspökök közül választassék s kerületét mint püspök ezentúl is kormányozza? Az eszme nem új, melyről boldogult Dr. Szeberényi János püspök igy szól a Synodus Pesthiensis liistorica praefatiójában : „Hodiernus numerus et situs geographicus ecclesiarum omnino plu res Superintendent es in hisce etiam Greneralem ex analógia et principio aequalitatis ac pro commodo ecclesiae, socium Generalis Inspectons necessario exposcavit." Ai egységes középiskola kérdéséhez. i. Nagy tiszteletű szerkesztő úr ! Bizonyosan tetszik emlékezni arra az anekdótára, mikor tréfaszerető Mátyás királyunk udvari bolondja bebizonyította urának, hogy orvos van legtöbb a világon. Azt hiszem, könnyű szerrel megtudnám mutatni, hogy paedagogus még több van. Kezdve a magas minisztériumon, keresztül az utolsó ügyvédbojtárig mindenkinek megvannak saját nézetei mai középoktatásunk czéltévesztett és fölösleges voltáról. Csak a napokban járt nálam egy ilyen ügyvédbojtár úr, egész lelkiháborodással kifejtve, hogy mi szüksége van az ő patrónusa fiának, — protectió folytán leendő curiai bírónak — a logikára ? ! Alkalmasint nagyobb hasznát veszi majd a botanikának ! Egy közös hadseregbeli hadnagy pedig azt nem tudta felfogni, hogy minek tanuljon az ő leendő katona öcscse magyar irodalmat? Ilyen szakértő kritikusunk pedig sok van ; de, szerencsére, akadnak olyanok is, a kik pártját fogják a szegény agyonrágalmazott stúdiumoknak. A nem rég lezajlott görög vita folyama alatt pl. nagy lelkigyönyörüséggel olvastam egy jeles novellairónk czikkét, a ki megvallotta, hogy daczára az eminentiájának, sejtelme sincs Homérosz, Szofoklész vagy Arisztofanesz szépségeiről, de azért, a görög nyelvet mégsem kell eltörölni, mert az ember máskép nem érti meg, hogy mint jelent a „philloxera"! ! Ez aztán nem humánus hanem igazi patikus képzettség! Sőt azt is hallottuk már, hogy a latin nyelvet jobb volna a mi jámbor krónikásaink „fecerunt magnum áldomás "-féle stilusán elsajátíttatni. íme, igy tolakodik be a gyakorlati élet, a „vágott dohány" philosophiája az iskolába. Azonban a sok kiáltástól Jerikó falai is leomlanának. Ez magyarázza meg, hogy a gyakorlati pályákra előkészítő iskolák lassanldnt elszaporodtak, annyira, hogy egy budapesti nevelőintézetben már
